Már másodjára csinálom azt, hogy bejegyzek 3 betűt, ugyanolyat, ez fontos! És azután írom meg csak a bejegyzést. Hogy miért? Azért, hogy az ktuális naphoz tartozzon a bejegyzés. Vannak még beteges dolgok.

Más téma: Miért csak a szívről és a veséről nevezünk meg alakokat? És ezáll valamilyen összefüggésben azzal a Bibliai igeverssel, hogy: ...én vagyok a vesék és szívek vizsgálója... Érdekes, nem? Aztán egy kicsit a könyvekről is szót kell ejtenem, tehát ajánlom mindenkinek Chaim  Potok akármely könyvét, amik általában a 2. világháború ideje alatt íródtak, ám egy kivételével egyben sincsenek borzalmak. Potok könyveit 2 nagy részre lehet bontani: az  első részbe tartoznak azok a könyvek, amelyek gyerekekről szólnak, akik utat keresnek a vallással kapcsolatban. A másik részük azok nagyjából ezk folytatásai, amelyek a szereplők további felnőtt éveit meséli el, amelyek szintén a legtöbb esetben kapcsolatban állnak a zsidó chászidokkal )ez egy vallásos irányzat(. Azután: Van egy ilyen idézet: "mert mit ér az ész erő nélkül és mit ér az rő ész nélkül" Lehet hog ez fordítva van, de most igazából az a lényeg, hgy szerintetek, milyen nagyság rendben igaz-e. Igaz-e egy emberre? Vagy csak egy közöségre igáz, ahol kellenek, erősek is és eszesek is, akik kiegészítik egymás. Vagy egy harmadik variációra érvényes ez az idézet? Most pedig Romhányi sorozatom befejezéseképp jöjjön egy olyan vers, amit kizárólag fennhangon olvasva érdemes felolvasni:

Monoton
üget a süppedő; homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő; messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
  - Tevék ura!
  Te tevél tevévé engem eleve,
  teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
  Te terved veté a tevevedelő; tavat tavaly távol,
  de tévednél, vélvén,
  vén híved neved feledve
  elvetemedve
  vádol.
  Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
  mivel levet - vert vederbe
  feltekerve - nem vedelve
  lett betelve
  a te tevéd szenvedelme.
  Te nevedbe
  legyen eme
  neveletlen tevetetem
  eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Ma voltunk fürödni, hogy ne süljünk meg a 41 fokban (hogy ne legyen vita), hanem inkább megfőjünk. Hátha úgy finomabbak leszünk ;). Amiről tegnpap akartam írni, az az volt (ezt most csak annak ,aki nem unja még, vagy nem is hallotta tőlem.), hogy ha sikerül valakinek egy márkát teremteni, az milyen nagy előnyökkel jár. hogy miért? Azért, mert egy részt adhatják akár milyen drágán, az emberek vinn fogják a terméket, mint a cukrot, és olyankor már a minőségre se kell ügyelned. Aztán mivel cucc csak akkor márkás, ha van rajta ún. márkajelzés, ezőrt az egészből, ha logikusan végig gondoljuk (persze forgalmazói szemszögből) azért fizetnek az emberek rengeteg pénzt, hogy téged reklámozhassanak. Azért jó dolog a márkás cucc, nem? Hogy mit nem tesz a divat...

Ma mivel fürdős élményben volt részem ezért tennék ezzel kapcsolatban egy megjegyzést. Nekem egy idejig nem fért a fejembe, hogy, hogy lehet azt írni a nyári napról, hogy szikrázó napsütés, életet adó napfény. Én ezek helyett inkább olyanokat írnék, hogy bágyasztó, sőt sápasztó (bár ez logikátlan). Aztán megértettem, mikor bele mentem a vízbe. Onnan tényleg szikrázó és mikor kiszállsz a vízből, ha bele gondolsz, nem nagyon lennél meg a kellemes meleg nélkül ami megakadályozza, hogy fázz. Csodálatos :D:P

Lustább voltam én, mint mások.
Pihegettem. De ez már sok!

Jelentem: naggyon ügyes vagyok. Végre rátaláltam a bekezdés választó vonalra. Persze most is véletlenül. Akkor tehát:

Mán meg mögen elfölejtettöm, hogy mit akartam írni. Azt hiszem, a józan paraszti észbe beletartozik az, hogy emlékszem az olyan dolgokra amiket 10 perccel azelőtt még észben akartam tartani. És lenne mára még egy kérdésem: hogy a detektívek, vagy ilyesmik, azok humánosok, vagy reálosok? És hogy a humánosoknál is helye van a logikának, azt az is bizonyítja, hogy az ügyvédeknek logikusan kell bebizonyítaniuk, hogy a védencük nem bűnös, kevesebb büntetés érdemel ecetera... És: nem mindig jó hallgatni, de tényleg van olyan amikor igen, pl, ha nem akarsz butának látszani, de nem értesz valamit, csak az meg képmutatás. És: máma möghóttam a melögtőőü.

Bocsánat. Lehet hogy most nem tudok semmi értelmeset leírni majd, mert egy nem éppen publikus gondolat foglalkoztat annak nyomán, hogy blogokon olvasgattam.

A hétfői nap egészen a lustulásé és a pihenésé volt az utána következő 3, pedig a munkáé volt és lesz. A csiszolásal felhagytam, apukámnál dolgozok. Érdekes dolgokat lehet látni, boltolás közben. Volt g amerikai néni, aki csobogót vett az ajándék utalvnyokból, amiket a 70. szülinapjára kapott. Ő, mint rendesen az ottaniak , nagyon közvetlen volt és vidám (!).Ennek hatására felmerült bennem, hogy ha az ember odakint élhetne, miért jön vissza. Jó, lehete, hogy ottnem kapná a nyugdíját, de nem látszott egy templom egerének (pl autója is volt, annak ellenére, hogy nem tud vezetni). Aztán volt egy 84 éves néni is, aki a 33 éves unokájának az esküőjére készülvén jött be és volt egy olyan vásárló is, aki egy kisebb ajándékot akart választani, de végül 10000 ft értékben vásárolt. Na és amellett, hogy viszonlag nagy volt a forgalom, 3 és 5 óra között senki, de tényleg senki nem volt, már úgy bukott le a fejem...

Csábos voltam csitri jérce koromtól
Az érckakas rámugrott a toronyból.

De kedves volt velem ma andreew... Ez a bejegyzéseimben mostmár kicsit tül sokat is emlegetett egyén ma nagyon megdicsért. Igen, megdicsért, mivel azt mondta, hogy túl gyakran írok, és így az emberek nem tudnak követni. Ezzel tehát azt mondta, hogy velősebb a mondanivalóm Hugo-nál, Dumas-nál, Jókai-nál, Dante-nél, Jókai-nál, Petőfi-nél és minden olyan írónal, akinek a műveiből többet be bír fogadni egy átlag ember, mint egy oldal. Igaz, ez nem tesz kevéllyé, de jól esik, viszot sajnos utálom, ha hízelegnek nekem... Ja és bocs, de én erről már írtam. Csak meg akartam osztani egy érdekeset. Ilyenkor lehet ismételni, nem?

Nagon tetszik az új blogolos kinézet, de nem tudom, hogy az ablak megnőtt-e, és mennyire. Ez a kérdés azért merült fel bennem, mert eddig mindig az ablakhoz mértem a bejegyzést, kábé annyi volt az átlagos mondani valóm... De most azért zárom soraimat.

Azt hittem, a kókusz még éretlen.
Tévedtem.

Ma kellemes, langymeleg nyári hőmérséklet volt. Na jó, bevallom puhány vagyok, mert már reggel fél nyolckor felébredtem a napsugár alig-alig melegítő hatására, de vannak még ezek szerint olyan emberek, akik nem bírják a meleget. Azután elmentem biciklizni, a kellemes nyári reggelet kiélvezvén. Mikor meg kérdezték utána, hogy ugyan, hol fürödtem és miért nem vittem magammal törülközőt, valamint tájékoztattak, hogy a szolárium is ugyanúgy okozhat bőrrákot, rájöttem, hogy néhány izzadságcsepp kiült az ablakomra és kissé lepirultam a Nap jótékony hatásának következtében. Ebéd főzésnél, pedig szintén melegem lett a konyhában, ám mikor a kamra ajtót kinyitottam, hogy vegyeke egy kis levegőt, megcsapott a hőhullám. Tudniillik nyitva volt odabent az ablak. Ekkor eszembe jutott, hogy talán ésszerűbb és gyorsabb volna, hogy amit meg akarunk főzni, vagy sütni, azt egyszerűen kirakjuk az ablakba. Ötletemet elvetették, mondván, hogy egy pillanatra ha félre nézünk, akkor a levesnek annyi. Az már az égé. Ebéd után megettük, jobban mondva megittuk, a jól megérdemelt fagyit, ami forró lévé változott, mert nem ettük elég gyorsan. Persze én megmondtam, hogy nem lehet egy másodperc alatt megenni gy tál fagyit. Erre persze az öcsém beakarván bizonyítani, hogy neki igen is sikerülni fog, leötötte egy az egyben a torkán. Persze nem esett neki jól. Tudniillik megégette a torkát...

Más: ma voltak nálunk látogatók.Senor Clefár-ék. Akinek van füle a hallásra, hallja.

De mit, ha jön egyszer valaki, nem egy, de sokan, akik azt mondják: „Ide! én nem szolga, de király vagyok itten; arcomat nem éri el a sár, de eléri a napfény! Amit én hirdetek, az nem az én szégyenem, hanem a ti dicsőségetek! Én nem koldulok a közönségtől, én kincseket szórok közé!” – S ha akkor az egész ország egy diadalszóra zendül, ha akkor az Isten ihlette homlokon kizöldül a megérdemlett babér, nem hiszed-e, hogy a büszke családok, legyenek azok grófok vagy parasztok (mert nálunk a paraszt is büszke), örömmel fogják keblükre zárni azokat, kik magasabban állanak, mint ők! S az én leszek és akik velem jönnek. – S ha nem teszik? Maradnak odalenn. – Mi fölfelé megyünk. Biróczy elbámult. Ezen a hangon ő sohasem hallotta még Kálmánt szólni. Az ifjú költőnek ki volt pirulva az arca, hevesen járt fel s alá szobájában, s kezei reszkettek a felindulástól.– Elárultam magamat előtted – monda hevült hangon, barátja kezét megragadva. – Kicsaltad belőlem titkomat, amit eddig senki sem tudott, csak én és a hallgatag papír. Szerény, szolgálni kész embernek ismer mindenki. Nem igaz! Kevély vagyok, mint egy ördög! Nem ismerek erősebb embert magamnál! Se férfit, se asszonyt! De tudd meg már most, hogy őrültségemnek szisztémája van. Egész tervezet van agyamban, hogyan fogok berontania világba, mint mennydörgő Jupiter. A testvérhazában most épült fel az első országos színház. Azok mindig előbbre vannak egy lépéssel nálunknál. Az ünnepélyes megnyitást magyar drámával akarják kezdeni. Maguk a főurak és úrhölgyek lépnek föl legelőször, s jelenlétük szenteli fel a színpadot, hogy az előítélet is elismerje róla azontúl, hogy az oltár és nem pellengér. Bányaváryék társulata fog utánuk működni. A legjobb drámára, mely hivatva lesz az ünnepélyt felavatni, száz arany jutalom van kitűzve. Én írtam egyet, most végeztem el. Vedd át, és olvasd végig. Másnak meg ne mutasd. És akkor aztán, ha elolvastad, jöjj vissza hozzám és mondd meg igazán: őrültségnek találod, hogy amidőn e mű szerzőjének nevét kérdezendik, büszkén álljak elő s azt mondjam: „én vagyok az!”, s mikor azt bevallom, ne féljek sem attól, hogy nagyanyám kitagad, sem attól, hogy kedvesem megvet, sem attól, hogy a világ minden ajtót bezár előttem; hanem ezzel a névvel a homlokomon követelhessek magamnak helyet mindenütt, hol tisztelet és szerelem osztja a rangot.

Egy sáska a hadból:

Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
...Várnom kell az esti névsorolvasásra.

A festés szép dolog. Az egész a különböző kellékek után való rohangászással kezdődik(ez egy kicsit olyan, hörgik, nem? ;)). Hol egy ecset, ez nem jó ezért, a másik azért. Aztán mikor az ember neki lát akkor először iszonytosan vigyáz a ruhájára, be akarja bizonyítani, hogy ő tud vigyázni a ruhájára. Az első csepp okozza a legnagyobb csalódottságot, és bosszúságot. Aztán mikor az emberen már kezd szp egyenletessé válni a festék réteg, akkor már nem idegeskedik holmi lábujj befestésen. Aztán mikor vége van a festésnek, akkor az ember fellélegzik, és hozzá lát a hígítóval bénázni, amit szét locsol, persze úgy, hogy egy csepp se jusson se önmagára, se az ecsetre, ahol alkalmasint fel kéne oldania a rászáradt festéket.

Ezt a kis karcolatot részben az élet, avagy erkélyünk újra festése, részben az én fantáziám szülte. Lehet, hogy kéne pár olyan utalást írnom, amit muszáj megkérdeznie valakinek. Csak úgy. Szép csendben, hogy ne jöjjön rá senki, hogy én hogy manipulálok a háttérben.
Hupsz.

Na ma sok mindent csináltam. Vagy pont nem. Na, de ezt döntse el aki elolvassa a tevékenység listámat. Először, reggel fél 9-re tárgyalásra mentem. Egy olyan ügyet tárgyaltak, aminek az elsőrendű vádlotja, helyettesítette a másodrendűt a börtönben. Első hallásra talán azt mondná az ember: Hmm, minek avatkozik már megint az állam a kis emberek dolgaiba, az a lényeg hogy leülte valaki, azt nyomorult büntetést, onnantól kezdve miért kell az embereket zaklatni? Igen ám, de ez a csere-bere sok törvénybe ütköző dologba került. Kezdve a három rendbeli okirathamisítástól, a hatóságok férevezetésén keresztül a felbujtásig, amit persze a másodrendű vádlott nem ismert be. Hogy mi lett az eredménye azt nem közlöm, mivel nem is tudom, de akit érdekel még az ügy annak szívesen elmondom. Amikor aztán hazaértünk, olvasni való hiányában feltúrtam a legalsó könyves polcunkat, és lám, erőfeszítéseimet siker koronázta. Egy két kötetes És mégis mozog a föld példányt, egy Az új földesúr példányt, egy Babits vers válogatást és egy Szigeti veszedelem példányt találtam. Úgyhogy most nagyon kellemesen meglepődtem. Ezután pedig felmentem a szobámba, ahol 2 órán keresztül aludtam.

Seregély:

Elhunytam, mert ez idén
sörét nőtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.

Tegnap este végezék a Magyar nábobbal, ma délután pedig a Yentét olvastam. Hiába, ha van szabadidő, akkor olvasok én. Holnap pedig megyek tárgyalásra!

Ma pedig azon gondolzám, miként is nem érthetik meg a felnőttek, hogy vendégségben/idegenben/akárhol, ami nem otthon, jobban szeret az ember segíteni, dolgozni. Ennek a jelenségnek sok magyarázója lehet, de persze azok nem elég elfogadhatóak az ő szemszögükből. Nekem se lenne az. De azért nem kell az otthoni viselkedés alapján levonni azokat a következtetéseket, hogy hogyan viselkedne máshol, mert ott részben az is feszélyez(na ezt nem tudom, hogy hogy írják, de az vesse rám az első követ, aki kinézet alapján akármelyiket is szebbnek nézné. Egyformán rondák), hogy ha illetlen vagy, lusta, dtb, akkor nem csak eg idegenebb közegben égsz le idegenebb emberek előtt, hanem még a saját szülei előtt is. Ezért még nehezebb, amikor a huod bártnője jön, mert a közeg megszokott, de ugyanúgy ügyelni kell.:S

Tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog...

Nincs időm. CSak még annyi, hogy a fél világ ma házasodik, úgyhogy sok boldogságot nekik. Más: gratuláció shine-nak a cikkeiért.

Keverék kiskutyám:

- Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt, annyi fent az apró kémhold,
félelmemben vonyítok!

2. évad vége.

Tegnap nem írtam, sőt az előző bejegyzésemet se fejeztem be jó formán, mert semmi cím, semmi cimke, árpedig én annak vagyok a híve, hogy ha már lúd, legyen kövér. Most jöjjön egy kis idézet un peu kommentárral megbolondítva...

Nem a máj és lép betegsége ez, hanem a léleké, és többnyire nagy lelkeké, mert kis lelkek hamar otthon találják magukat a világban. A tétlenség átka ez mindazokon, kiknek rendkívüli szellemerőt adott a sors, de ők kikerülték, nem keresték a tért, mely számukra ki volt mérve, s büntetésül ostorrá vált rájuk nézve éppen e lélekerő, mert üresnek látta a világot és haszontalannak mindent, ami benne van, mely sem fáradságra, sem szeretetre, sem gondolkozásra nem méltó. Pedig, ha kereste volna, megtalálta volna, hogy van valami, ami karjai fáradságára, szelleme küzdésére és szíve legmélyebb szeretetére méltó, és az – ha nem egyéb – a haza.

A végéről kicsit más a véleményem, mert azért van más nemes dolog is a világban, mint a haza. Főleg így, hogy a hazával kapcsolatosan ilyeneket már csak a hungaristák szájából hallani. De hagyjuk a politikát, mert azt is lehetne bőven szidni. Sőt amíg magyar maradok, addig mindenre mondhatom, hogy van azon is mit szidni. De most a szidásokat hagyjuk, sid-et pedig felejtsük el (brr). Szóval ott tartottam, hogy ha egy nagy lélek tényleg nem találja a helyét, és tényleg ilyen csúnyán látja a világot, akkor én köszönöm, nem kérek belőlük, tartsák meg a komorságukat. De egy biztos, ami a mának nagy üzenet: Attól, hogy lesírod a napot az égről, attól nem leszel nagy lélek, csak ócska hamisítvány, mert mint látható, a művészek alkatilag olyanok és nem divatból sírnak, és végül rájönnek, hogy a nap ott van az égen, csak eltakarják a felhők és csak még jobban a dolgok mögé kell nézni.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon szertem az ilyen családi információkat meg úgy általában az ilyeneket, pl, hogy hány évig élt valaki, hány gyereke volt, hány évig voltak házasok tehát igazából, most jut eszembe az életrajzi adatokat szeretem, és az ilen családi dolgok leírását, nem ilyeneket, hogy háború, harcigépek, ilyen tank, olyan aknavető, inkább a béákésebb dolgokat szeretem. Persze, mint sok minden, ez sem egyezik a bevett szokással, mert a Bornemiszában elég sok 2. világháború fan van, akiket én nem tudok megérteni, hogy mi olyan izgató abban, hogy ez az aknavető ilyen, olyan amolyan egyáltalán mit lehet róla beszélni. De persze mint egy régebbi szólamom vallja, kinek háború, kinek béke, én maradok, a dolgok békésebb felélnél, mint gyerek születés, meggazdagodás, elszegényedés, emberi kapcsolatok stb.. És az aknavetős bornemiszásokat pedig nem fogom megérteni soha, 'iszen hogyan gondolják magukat Uram bocsá termő fáknak (mát 7,19), ha nem termik meg a békességet és a szelídséget( gal.5.22)?

ír szetter: 

- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre...

2007. 07, 08, 23:52 : ím egy megkésett válasz andreew barátunk számára. Szóval ezért kritizálok én mindenkit, ami meglehet, hogy sokszor idegesíti az embereket, de ez inkább őszinteség mint amit mások annak szoktak nevezni sértegetés címén szoktak sokan művelni... Teszem mindezt úgy, hog tudom, sokszor ez egy bagoly veréb párbeszéd, aminek nincs hiteles háttre, de higgyétek( vagy higyjétek? nem, nem)el én próbálok javítani magamon. Még a felvágott nyelvemen is. Sajnos azonban, mint sok minden másban itt sem tudom magamat korlátok közé szorítani, ami azt hiszem, hogy a (majd ide írom mi miatt van, ha eszembe jut a szó, ahh temperamentum)mindegy, ez az ami miatt például, ha valamiért lelkesedek,akkor azt odaadóan teszem. Ja és a ktnyelesség, ami miatt általában az emberek rágalmazni szoktak, az inkább a kíváncsiságomban nyilvánul meg. De ezekről már úgy hiszem esett szó. 

Nah, új színeket adtam betűimnek, mivel már panaszkodtak, hogy nem olvasható a blogom, és mivel vettem a bátorságot a kisérletezéshez. Egyébiránt nem tudok HTML-ezni, csak próbálkozom, de kíváncsi vagyok, hogy hányan tudják kitalálni, hogy mi is volt az eredeti dizájn. most pedig, hogy a régebbi kornak is fenn maradjon valami a színösszeállításból, összegzem, hogy a betűk színei a drapp, bézs, fehér különböző változataiból lettek összekombinálva, -konyhanyelven szólva- egy kis barnás-vörössel megbolondítva.

Ma voltunk az egyik nagynénikéméknél, ahol ott volt a nagymamám és egy másik nagynénikém a családjával. Jelentem igen jól éreztük magunkat és elvoltunk, valamint mivel időnek nem voltunk hiányában,délután le is dőltünk (én 2-szer is, de egyszer sem huzamosabb időre és egyszer sem aludtam, legalábbis nem sokat.).

- Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
ha éjjel barangol!
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
...Írek!

Azt, hogy az embernek milyen a viszonya a világgal, azt egyáltalán nem az határozza meg, hogy mennyi sikere, pénze stb. van. Illetve ez nem egészen igaz, mert ugye ez a viszony is kettőn áll, már ha a világot egy egésznek vesszük. Szóval a siker és a pénz azt nem fogja befolyásolni, hogy az egész világ hogyan viszonyul hozzád átlagban, mert lehet ugyan, hogy összességében sok barátod lesz- akiknek a fele valószínűleg nem igaz barát-, de ezzel együtt az ellenségeid száma is igen erőteljes növekedésnek indul. Ebből tehát egy dolog következik, hogy a világgal való kapcsolat csak is az emberen függ, csak sikeresen és sok pénzzel könnyebb az ermbereket szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem boldogít, még akkor sem, ha ez igaz, mert a pénznek, mint minden más dolognak az ember csak örül, de egy idő után belefásul, megunja és ha valamit un az ember, akkor egyrészt annak már nem örül, pláne nem boldog tőle. Nos ím a szent lecke :D:D:D

- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!

Ja és vigyzzatok velem: 

Az élet néha olyan, mint egy mese. Vagy inkább mint egy regény. Jó hosszú, sok benne a valószínűtlen keresztezés és a sok olyan dolog, amit mindenki kíván, illetve amire mindenki gondol, de senki nem mondja ki. Ettől szép az élet, hogy ha bekövetkezik, amire az ember gondol, utána csak tátja száját, hogy jéé ez az amire gondoltam, és amit elhessegettem, mondván, hogy ez úgyis lehetetlen. Peig csak mint P.G. Wodehouse regényében összekeverte a valószínűtlent a lehetetlennel.

Más Shine ötletén felbuzdulva én is találtam pár hasonlóságot, igaz nem olyan magas röptű és elvont művekben, mint a művésznő. Az első hasonlatosság P.G. Wodehouse Psmith-je és Fülig Jimmy közt fellelhető, míg a másik Rejtő Vesztegzár a Grand hotelben egy szereplője és Agatha Christie egy szereplője között lelhető fel olvassátok el mind kettőt és meglátjátok, hogy igazam volt.

Vajon miért érzem úgy, hogy nem igazán sikerült szorosabb ismeretségbe keveredni senkivel a Bornemiszában? Talán mert tényleg nem? Vagy csak mert elvetettség érzésem van? Talán mindekettő benne van. Kezdjük talán hátulról, az egyszerűség kedvéért :D.Tehát miért lehet reális az elképzelésem(uupsz, na mindegy): mondjuk azért, mert szinte senkinek nem tudom semmien elérhetőségét, vagy mert senkinek nincs az iskolában (egy embert kivéve)megbeszélni valója velem? Lehet ez is, lehet az is. Viszont így, gondolkodva egy kicsit a dolgon, Az előbbinél én kéne legyek a kezdeményező, dehát én eléggé félek az elutasítástól és én sem szeretem csak úgy hangosan mondogatni az msn címemet, mert elég hülyén hangzi avatatlan fül számára, aki nem ismeri a bubben szó eredetét, és kiejtési módját stb, ráadásul még ált vissza is kérdeznek, az meg a szenvedés újabb és újabb kapuit tárja fel előttem. Szóval félénk vagyok, annyira, hogy az az emberek szemében gőgnek is tűnhet (és néha tűnik is).A második pedig talán azért okoz frusztrációt, mert a Bornemiszások túlságosan sok dolognak adnak a kelleténél nagyobb jelentőséget és azt túl sok embernek mondják el. vagy mi. Szóval ne tórődjón senki az én frusztrációmmal, mert ha végig gondolok mindent, akkor nincs is nekem semmi problémám. Most pedig Romhányi sorozat 2. évada következik.

Körkérdés a kutyákhoz: Miért ugatják a teliholdat?

Magyar kuvasz:

- Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatom reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem,
mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem!

Ajj mindent elfelejtek. Egyszer majd arra ébredek, hogy elfelejtettem aludni. ím 2 idézet:

-Hogy vagy?
-Vacakul.
-Nagyszerű és a család?
-Az idegeimre mennek.
-Ez a lényeg. Ugorjatok el egyszer.
Nem figyelnek.(Ephraim Kishon: Nem figyelnek)

(...)a társalgás mégis egész idő alatt egy ehlyben topogott, úghogy tíz óra felé már csak mutató- és hüvelykujjunk segítségével tudtuk szemünket némileg nyitva tartani, ám fél tizenegyre az ujjaink is elfáradtak, és éreztem, hogy ha most nem megyünk rögtön haza, akkor néhány múlva már nem lesz erőm az asszonyt felébreszteni. Korán is akartam ágyba kerülni, mert másnap tizenegykor jelenésem volt a betegsegélyezőben, ezért maradék erőmmel felkeltem, és bejelentettem, hogy sajnos mennünk kell.
Csak nem fogtok pont most elmenni?- ébredt fel Spiegelné.-Mi olyan sürgő egyszerre?(Ephraim Kishon: A guruló test tövénye)

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...