Na jéé, ma vagyok 6 éves. Pontosabban nem én, hanem az írói karrierem :D Ennél borzalmasabban talán nem is lehetett volna megfogalmazni, hogy boldog blogszülinapot nekem, meg csupa boldogság, hogy feltámadott, és hogy tavaly ilyenkor itt körülbelül 0 emberrel együtt ünnepeltem ezt itt, illetve mínusz eggyel, mert még én sem voltam itt. Lényeg a lényeg, hogy elképzelhető, hogy kezdek visszarázódni, megtalálom a hangomat, írói karrierem fényes csillaga újból az égre emelkedik ésatöbbi fellengzős vacak. Szóval good to be here, és úgy tervezem, hogy jövőre is maradok :)

Egyébként az elmúlt egy év alatt 40 bejegyzést írtam, ennek 0%-át az év első felében (március és szeptember között), és 100%át a másodikban. Csudajó. Hails to statisztika!

Na jó, tehát akkor így, hogy már egy ideje megtörtént a "nagy váltás" populáris irányba, megkérdezném, hogy kiből milyen érzelmeket vált ki az, hogy mostanság nem Életről, érzésekről, művészetről, stb (ez eléggé nyálasnak hangzik, ennyire az is voltam? ójaj :DD)szólok, hanem ilyen apró színesekkel próbálok szórakoztatni(??). Aki meg nem tudja hogy eddig milyen voltam wannabe művészként, az simán visszatúrhat a tavalyi bejegyzésekhez. Alig vagyok egyébként propagandisztikus :D Persze, persze gyertek, szóljatok hozzá szépen a bejegyzésekhez, nézzétek meg a régieket. Hát miez, ha nem orbitális önreklám? Nem mondom hogy nem az, mert nehéz lenne elhinni, én meg nehézséget egyetlen drágállatos olvasónak sem szeretnék okozni (mekkora propaganda :DD), de higgyétek el, hogy nem a magamat akarom sztároltatni. /nehéz elhinni, nekem is nehezen ment, de meggyőztem magam!! :D)

A testület érvelése szerint a Btk. szóban forgó rendelkezése valóban korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, ez azonban más esetekben is előfordult." - tankönyv

Ja, igen? Tehát megsértették valamilyen alapjogomat, de ne sírjak, mert ez máskor is előfordult? Hát kösz, ez aztán az érvelés :D

A sormintát követve ezt most fb-n kellett volna közölnöm, hogy ne fulladjon csupa unalomba szegény kis blogom, de sajnos most egy időre zuckerberg úrfi nélkülözni lesz kénytelen felhasználói tevékenységemet; ugyanis fontosabb dolgok léptek fel, úgymint pluszvizsga, meg ilyesmi. Megyek, nincs időm panaszkodni sem; meg béna tankönyvi idézeteket posztolni sem. ja izé. :DD

Villámgyorsasággal alakulok át klasszik fogmosóblogba, kár hogy ahhoz nem vagyok elég izgalmas, hogy az ilyesmi élvezhető eredményt adjon. Ha meg igen, azt meg inkább megtartom magamnak. Nyilván. :DD

Most megint felfüggesztem egy picit a dalsoros-címes projektet. Gondoltam írok még így idén utoljára. Érdekes amúgy, hogy valahogy nem megy nekem ez a blogolós dolog, úgy, ahogy szeretném. Vagy mindennap írok vagy egyáltalán nem. A gond csak azzal van, hogy ha mindennap írok, akkor szükségszerűen felhígulok.

És ez most megint önreflexió. Lehet, hogy a múltkor nem kellett volna annyira kategorikusan kijelenteni, hogy fujfujfuj, magamról nem írok, a saját viselkedésemre nem reagálok, mert az exhibícionista, és unalmas szokás. Lehet, hogy igaz, de mivan, ha ez a blogolás lényege. Végülis, ha nincs semmi személyes vonás a dologban, akkor miért is blog a blog, és miért nem esszé/novellagyűjtemény (a terhányabb fajtából)? Esetleg ha valaki jár itt, és van véleménye a témáról, akkor ne foja magát vissza, hátha okosabb leszek.

/Ugyanazt leírni másképp nem ér :) / 

Emlékeztek még a 2009-es ötletemre? Tudjátok, amibe beletört a bicskám. 

-Amikor megpróbáltál angolul is blogolni ?
-Nem, ez 2009-es, mondom 2009!
-Ugye nem azzal jössz már megint, mikor mindenkiről mindenféle  túl-szép-hogy-elhigyjem jellegű  írásokat írtál?
-Aú, szerencsére nem.
-Akkor mikor sárga cetlikre akartál mindenféle futó gondolatot, meg idézetet lejegyezni ? Az ilyen elhatározások már ott elbuknak álatalában, hogy nincs nálad soha toll, meg papír, és mire kerítesz egyet, már semmi gondolat nincs a fejedben.
-Ajj, tudod, mikor annak a swichfoot számnak a sorai voltak a posztok címei .
-Jaj, visszatérünk a depressziós tinédzserhez? Az valami depis szám volt nem?
-Őő, hát azt igazán nem szeretnék visszamenni szentimentálisba, de ez a szám annyira bejön, és az ötlet is újra megtetszett, szóval azt hiszem újranyitom ezt a fejezetet. 

Szóval eltökélt vagyok. Új blogos korszak, új elhatározások. Na ja. Fogadásokat nálam lehet majd megkötni, hogy mit mikor unok meg :D

Addig is cheers :)

ps: Tényleg jó sok befuccsolt ötletem volt, miért is ne gyártsak újakat, amiket aztán megvalósítás nélkül lehet hagyni? :D 

Ha nem is fogmosóblog, de azért most egy kis beszámoló, méghozzá a blogvilágban tapasztaltakról:

Blogolni már nem menő. Legalábbis abban a blogszubkultúrában, amiben forgolódtam. Azok közül, akiknek a linkjeit anno (domini 2008 körül) kiraktam a blogomra, nagyjából senki nem blogol már. Na jó rendben O blogolt még a közelmúltban, de nagyjából ennyi. Aki anno velem egyidőben blogolt, annak a blogja vagy törlésre került, vagy csak árválkodik már minimum egy éve, és a látogatóinak a száma a nulla környékén táncol. Emellett még azt figyeltem meg, hogy innen a blogol.hu-ról is eltűntek az emberek. Hiába, ahogy nand eltűnt innen, sajnos a rendszer is hanyatlásnak indult. Én még gondolkodom, hogy átpakoljak-e máshová, de nem hiszem hogy megtörténik; nehéz lenne átszokni. Viszont fura érzés ez így.

Igazából már napok óta akarok egy önreflexió című bejegyzést gyártani (megjegyzem ez a kifejezés annyira blog-szleng; sehol máshol nem gyártják az írásokat csak a blogvilágban). Mert az egész blogom egy önreflexió volt, ahogy most ez a bejegyzés is. És az a helyzet, hogy azt gondolom, hogy az önreflexió az nagyon sok mindent takar, de mindben benne van az a bizonyos ön előtag. (Adott esetben persze lehet, hogy lekopott, de nyelvtanunkban sokszor egy előtag/szó lekopása csak annyit jelent, hogy a szó, amihez tartozik már magában hordja.)

Az önreflexió öncélú. Semmi más haszna nincs, minthogy aki önmagára reagál, azt jelzi a külvilág számára, hogy neki van egy bizonyos tulajdonsága, és tisztában van azzal, hogy van az a tulajdonsága. Ezzel a közléssel aztán véget is ér az önreflexió hatósugara, az öndicsérgetés, vagy önostorozás, vagy hibajavítás már mind az önreflexión kívül esnek. Tehát ön(!)magában az, hogy valaki sajátmagát képes (elfogulatlanul) megítélni, még nem jelent semmit.

Az önreflexió (ön)magamutogatás. Azzal, hogy rávilágítok egy jó tulajdonságomra, nyilvánvalóan saját magamra mutatok rá, hogy "nézzétek, én még ezt is tudom" - vagy ilyesmi. De arra rámutatni, hogy "elnzését én ilyen és olyan vagyok még", vagy "na már megint milyen vagyok", ugyanolyan önmutogatás lehet. Persze a cél nem feltétlenül az, hogy bemutassuk magunkat, de az, hogy a saját tulajdonságainkra reagálunk, önmagunk bemuatatása másoknak.

Arra jutottam végül, hogy az önreflexió mindig magába foglal bizonyos egyediséget, viszont teszi ezt azon az áron, hogy az ember a jellemének a darabkáit teszi ki az emberek elé azért, hogy azok elismerjék az ő egyediségét. Ha viszont azok, akiket szintén komolyan izgat az egyediség témája, ugyanígy a saját külölegességük kidomborításával vannak elfoglalva, akkor aki figyel és reagál az ilyesfajta önreflexióra, az mind olyan ember lesz, akit ez nem érdekel. Ezt meg nem hiszem, hogy bárki szeretné.

Szóval az önreflexió korszaka befejeződött a blogomon.

Erre írhatnám, hogy "na ez a mai bejegyzésem sem a legjobb ever". Persze nem teszem (...)

Azon gondolkozom, hogy mi legyen ezzel a bloggal. Úgy értem függetlenül attól, hogy folytatom vagy sem, mit kezdjek az eddig írt bejegyzésekkel? Egész eddig az volt az álláspontom, hogy én nem szégyellem azt aki voltam, főleg annak fényében, hogy kivé lettem mostanra, és ha majd még jobb ember leszek (reményeim szerint), akkor a 2012 decemberi énemet sem fogom szégyellni. Úgy fogtam fel egész eddig az összes bejegyzésemet, mint olyan emlékeket, amik segítenek abban, hogy észben tartsam, hogy mely tulajdonságaimat szeretném megőrizni, és melyeket szeretném megváltoztatni, vagy mik azok a hiányosságaim, amiken már túlléptem, és amelyeket egyáltalán nem kívánok vissza. Viszont kérdés az, hogy amiből megváltoztam, abból azért változtam meg, hogy azért még vissza-vissza tudjon rá nézni bizalmatlanul bárki? Mert arra kezdek rájönni, hogy ezeknek a dolgoknak van súlyuk is, amit nem biztos, cipelni szeretnék. Az, hogy bárki megnézheti, és megtudhatja, hogy milyen voltam tizenöt évesen, egészen addig nem probléma, amíg nem von le negatív következtetéseket a mindenkori Rubennel kapcsolatban. De azt hiszem nem sok ember van, aki mások jellemét múlt-jelen-jövő perspektívában tudja látni. Magáról még esetleg elhiszi az ember, hogy tud változni, de másokról, és főleg egy idegenről sokkal kevésbé. Nem véletlen, hogy a régi fotóinkat sem mutatjuk meg mindenkinek, sőt adott esetben leginkább senkinek.

Ezzel kapcsolatban merült fel bennem az is, hogy vajon hogyan kell helyesen kezelni az emlékeinket. Minden régi dolgot, aminek ma már nincs funkciója, egyszerűen ki kell dobni a szemetesbe, hogy a jelenre és a jövőre koncentrájlunk? Vagy jobb minél több dolgot átmenteni a múltból, hogy ne vesszenek el azok a dolgok, amikre vissza lehet nézni akár azért, hogy rádöbbenjünk, hogy mennyi jó dolog történt már velünk, akár azért, hogy arra döbbenjünk rá, hogy mennyi rossz dolog volt, amit magunk mögött hagytunk, és amik már elmúltak. Egy kicsit másképp fontos-e a múltat megőrizni, ahhoz, hogy a jelenünk és a jövőnk jobb legyen?

Azt hiszem ez még megér egy misét.

Vajon még hány embernek van titkos blogja?

Rengeteg blogon játam ma, azt hiszem elmondhatom. Voltak gagyik és még gagyibbak, de voltak értelmesek is közöttük. Nem ajánlok senkit, viszont valamelyest megnyugodtam, hogy nem olyan rosszak az arányok, mint hittem.

Most valami elmélkedés következik... bocsánat, következne, mert elfelejtettem. Gyűjtsetek légyszíves olyan dolgokat, amiknél nem elég, ha tudnál valamilyen lenni, de nem teszed (mint ahogy például régebben írtam, hogy az a komoly, aki  az esetek döntő többségében "vállalja" is a komolyságot, és nem az a fő ismertetőjegye, hogy folyamatosan egy közösség bohócát alakítja.) És ne feledjétek a szavazást, a bejegyzésekről, ami április végéig érvényes és aminek fogok csinálni aznap egy külön posztot. (ha el nem felejtem a nagy eszemmel.)

Ezt egy blogon találtam. A hozzávaló szöveg pedig a következő:

"Az-az érdekes benne, hogy merre forog. Ha az óramutató járásával megfelelően (jobbra), akkor éppen a jobb agyféltekéd működik dominánsabban; ha fordítva, akkor a bal.Ha például balra, akkor annak az lehet az oka, hogy éppen olvastál vagy számoltál, vagy egyéb racionális dologgal foglalkoztál. Ellenkező esetben valami emocionális tevékenység határozhatja meg a forgás irányát. Ha képes vagy ekképpen tudatosan befolyásolni a keringést, akkor az… klafa! Mivel nagyjából egyensúlyban működik a két agyféltekéd, mondhatni együttműködnek egymással. Ez pedig jól hangzik – vagyis klafa!Az emberek nagyobb hányadának a racionális oldala a meghatározóbb, ennek előidézője többek között az, hogy a mai társadalom az ehhez az oldalhoz tartozó tevékenységeket tartja érdemibbnek, preferálja jobban. Számolni, betűket rajzolni minden oskola korán megtanít, de művészetekkel, érzelmekkel nemigen foglalatoskodnak, ahogy a későbbiekben is ez az általános tendencia. Persze nem is véletlenül, mivel egyértelmű az is, hogy a bal oldalé a profitáló, célirányos karrierépítés.Na, én csinálhatok akármit, nekem szinte mindig jobbra forog! Olvastam ezekről a „jobbosokról” egy-két meglepő dolgot. Például, hogy nem érzékelik annyira az időt. Így például, szinte sosem érkeznek korábban, ahogy a „balosok” tennék ezt szigorú odafigyeléssel. (Hát most nem az, hogy mindig kések… de azért eléggé reszketegen állanék most bizonyos olvasói reakciók nyílzáporában.) Továbbá, hogy a „balos” a hűség és az erkölcs, míg a „jobbos”, inkább az érzékek bűvölete. (Hát most nem az, hogy… de azért kimondottan földbe ásnám magam, vagy bunker, vagy valami.)

Mindebből világos lehet, amit már az elején is említettem - a baloldal korunk bajnoka! A törtető, számító, hűvös, pörgő, anyag és anyagiak megszállottja."

Érdekes, nekem sikerül mindig átváltani, bár félek, hogy nem sokáig marad meg ez a képességem. Vagy az okosság olyan dolog, amit mindig instabilnak gondol az ember?  Ja, egyébként pedig akkor milyenek az én tulajdonságaim?

Rászántam magam, hogy kitöröljem az összes spam kommentet! Végig néztem ától cettig a blgomat és kitröröltem mindet! Kettő volt. Szóval megérte kifolyatni a szemem. De legalább kitaláltam, hogy csinálok bejegyzés szavazást. tehát: Melyik volt a legjobb bejegyzésem 2007. 03. 09. és 2008. 03. 09. között? Köszönöm, ha szavaztok és drukkoljatopk, hogy tudjak még olyan jókat írni ;)

Ma van a blogom szülinapja. Nem lesz semmi nagy felhajtás, beszéd, vagy mi. Csak annyit jegyzek meg, hogy köszönöm, hogy szeretitek a blogomat, és engem.

(Csak a szeretetet képes arra
Csak a szeretet kérhet arra
Hogyha siralom völgye rejt el
Onnan kiragad, nem felejt el)

igen, nyálas.

Most, egy kis szünet után, újra itt vagyok boldogítani a blogtársaságot. Ennek örömére végre kiötöltem az új dizájn-t, ami az eddigi legjobb szerintem (na persze nem az elkészülési időt tekintve...)

Sajnálom. Amíg nem leszek hajlandó kevésbé egoista lenni,addig nem olvashatjátok a "csodálatosabbnál-csodálatosabb"írásaimat.Rájöttem ugyanis, hogy ha valaki valamilyen művészetet komolyan vesz, akkor abban sikeres is lesz valamilyenszinten, de az átlagtól nem lesz eltérő emiatt. Még én sem leszek az, akármennyire is kivételesnek tartom magam egoizmusom folytán.

B.

Félelmetes a net, meghülyült. Tegnap írtam valamit ide, aztán elveszett. Hogy hol van, azt nem tudom, de ledöbbentem.Ennyit elöljáróban.

Esszét kéne írnom. Jól nekiültem és megírtam a bevezetésé. Azután elmentem megkeresni a családot, puszta kötelességtdatból. Majd ettem egy almát, hogy nőjek (féléve uyanolyan magas vagyok), utána kikapcsoltam a hugom cdlejátszóját, hogy ne menjen hiába. Ezután becsuktam a fürdőben az ablakot, majd segítettem az osztálytársamnam és kiderült, hogy 84szer mondtam ki a nevét helyesen és elhatároztam, hogy mivel ez a negyvenkettő kétszerese, nem mondom ki 84napig. Megkerestem a naptárban, hogy mikor jár le. Május 18. Mindezt nem azért, hogy addig se kelljen esszét írnom. Áá, nem. Milyen rendes tudok lenni lyenkor. Megyek takarítani mindjárt. :D

ui.: Tegnap bezártam a mozillát, mielőtt elmentettem volna a bejegyzést. Gagyi internet. :D

Csináltam egy idézetes részt, amelyikben rám vonatkozó, helyzetre illő, vagy csak éppen megtetszett gondolatok jelennek meg időnként. Csak azért, hogy valami értelmes dolog is legyen a blogomon. Ezzel együtt a blogom megszűnik 4.2-esnek lenni.

Az álszerény.

A szentbeszéd elmarad- épkézláb (magyarul nem fellengzős) gondolatok hiányában. 200 és? (Mondjuk ennél azért jobban érdekel, de mindegy.)

ps.: És van egy "jó" ötletem,amiről majd hallotok a következő, vagy azutáni bejegyzésben (de lehet, hogy később).

Rendszerint, ha meglátom a konyhában a sütő óráján, hogy negyvenkettő van, kiöntök magamnak egy pohár vizet és elsétálok a videóhoz, aminek az órája két perccel később mutatja A Számot. Ma kiöntöttem a vizet, úgyhogy lecsúsztam a mozizásról. (Nem kell annyira sajnálni, az alatt lévő műhold órája még ehhez képest is késik fél percet, tehát ott láthattam. :))

Minek itt az értelmet keresni? Ezek csak szösszenetek szórakozásra, semmilyen energiámat nem köti le annyira, hogy az teher lenne. Nem kell olyan komolyan venni, és akkor már rögtön nem szúrja az emberek szemét. (Azért Dávidnak ez nem szól, neki inkább a komolyság felé kell fejlődnie.)

Találtam egy másik s-t, egy ismeretlen blog hozzászólásainál. Csak a 3. hozzászólás után jöttem rá, hogy nem az (az illető káromkodott).Mentségemre legyen mondva, hogy pont msn-es bejegyzés volt(s pedig arról írt cikket). Odaírta, hogy néha kiteszi, az elfoglalt jelzést. Majdnem megmondtam neki, hogy persze, persze, néha...tekintve, hogy ne az áltatlam ismert s-ről volt szó, nagy égés lett volna...