"A csuklót - amit bajos volna polgári nyelvre lefordítva, mondjuk, kötelező csoportos reggeli tornának nevezni, mert egyfelől nem is volt kötelező, csak annyira, amennyire a harangnak kötelező szólni, ha húzzák, vagy amennyire a fejszének kötelező kint tartózkodnia az udvaron, ha kihajították, másfelől pedig senki sem erőltette azt a látszatot, hogy testedzés a célja: pusztán arról volt szó, hogy hajnalonként egy félórás büntetéssel kezdjük mindig a napot; hiszen a csuklóztatás más időpontban leplezetlenül büntetésszámba ment"

Ha elkellene képzelni a 20-as évek iskoláját, bizonyára sokan valami egészen embertelen intézményt képzelnének el, szemét tanárokkal, rengeteg büntetéssel, komorsággal, undorító, napi egyszeri kajával, rengeteg káromkodással és idegronccsá vált gyerekekkel. Az Iskola a határon megerősít bennünk egy pár ilyen nézetet, de bebizonyítja, hogy az elnyomó rendszerben is meg lehet maradni épelméjűnek, becsületesnek, életvidámnak. És ha a szigorúság mégsem nemesít egészen, mert az ott tanulók óhatatlanul megtanulják a "szakzsargont", de megtanulnak egyet s mást az összetartozásról, a betyárbecsületről, és az állhatatosságról.

"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről."

A Húsz év múlva, a Három testőr folytatatása, mily meglepő, húsz évvel az ott leírt események után játszódik.Húsz év alatt sokminden megváltozott. A testőrök nagyrésze visszavonult, és nyugalomban próbálja élni életét. Igenám, de a királyné nem feledte el korábban tett szolgálataikat, és bár méltó jutalmat nem adott nekik, elvárja, hogy segítsenek rajta, és kegyencén, Mazarin bíboroson. A bíboros ugyan megígéri, hogy megadja nekik amit kívánnak, és Porthos és D'Artagnan el is fogadja az ajánlatát, de az akciókat nem követi jutalom, csak újabb feladatok, így D'Artagnan, és barátja rengeteg kalandon megy át, harcolnak régi barátaik ellen, és mellett, Franciaországban és Angliában, vízen és szárazon, miközben a múltbéli ellenség bosszúálló fia is megtámadja őket...

"- A herceget! - kiáltotta egyszerre Porthos és D’Artagnan. Nagy hahota harsant, de nyögésben végződött; D’Artagnan a hahotázóba többször beledöfte kardját. Ugyanakkor két lövés egyetlen dördülésbe olvadt: Porthos és ellenfele egyszerre lőtt. D’Artagnan megfordult, s Porthost maga mögött látta.
- Bravó, Porthos - mondta -, úgy látom, elintézte.
- Azt hiszem, csak a lovát találtam - mondta Porthos.
- Mit akar, kedvesem, nem minden lövés telitalálat, s nem kell panaszkodni, ha csak a céltáblába megy. De, a keservit, mi van a lovammal?
- Úgy látom, rogyadozik - mondta Porthos, s megállította lovát. Bizony, D’Artagnan lova térdre rogyott, majd hörgött egyet s elterült. D’Artagnan első ellenfelének golyója a szügyébe hatolt. D’Artagnan akkorát káromkodott, hogy majd leszakadt az ég.
- Akar egy lovat, uram? - kérdezte Mousqueton.
- Az áldóját, hogy akarok-e? - kérdezte vissza D’Artagnan.
- Tessék - mondta Mousqueton.
- Hogy az ördögben van két vezeték lovad? - kérdezte D’Artagnan, s felkapott az egyikre.
- Gazdáik meghaltak: gondoltam, jól jönnek még nekünk, s elhoztam őket. Eközben Porthos újratöltötte pisztolyát.
- Vigyázz! - mondta D’Artagnan. - Ahol ni, megint kettő!
- No még ilyet! - mondta Porthos. - Ezekből hát holnapig is telik? Újabb két lovas jött szélsebesen, csakugyan.
- Nini, uram - szólalt meg Mousqueton -, akit felöklelt, tápászkodik!
- Mért nem bántál vele is el, mint az elsővel?
- Képtelen voltam, uram, fogtam a lovakat. Pisztoly dördült, Mousqueton feljajdult.
- Jaj, uram! A másikon ért, épp a másikon! Ez a lövés párja amaz amiens-inek. Porthos mint egy oroszlán rontott a lovatlan lovasra, aki éppen a kardját húzogatta kifele; de mielőtt kihúzta volna, Porthos a kardja markolatával akkorát sújtott a fejére, hogy úgy zuhant el, mint mészárostaglótól az ökör. Mousqueton, folyton nyöszörögve, lecsusszant a lováról: új sebe nem engedte meg, hogy tovább is nyeregben maradjon. A lovasokat bevárva, D’Artagnannak volt ideje újra tölteni, sőt új lovának nyergén egy karabélyt is talált.
- Itt vagyok! Várjunk-e még vagy támadjunk? - kérdezte Porthos.
- Támadjunk - mondta D’Artagnan.
- Támadjunk - mondta Porthos. Sarkantyújukat jó mélyen belevágták a ló oldalába. A két lovas már alig lehetett húszlépésnyire.
- A király nevében! - kiáltott oda D’Artagnan. - Engedjetek tovább!
- A királynak itt semmi keresnivalója! - kiáltott vissza egy ércesen csengő hang, mely mintha valami felhőből érkezett volna, mert a lovast porfelleg örvénylette körül.
- Jól van, mindjárt meglátjuk, nem mehet-e át bárhol a király! - felelte D’Artagnan.
- Lássad! - hallatszott az előbbi hang. Két lövés is dördült, majdnem egyszerre, egyik D’Artagnan, másik a Porthos ellenfelének pisztolyából. D’Artagnan golyója leröpítette ellenfele kalapját; Porthos ellenfeléé a ló nyakát fúrta át, hogy az egyetlen hördüléssel esett össze.
- Utoljára kérdem, hova igyekeztek? - kérdezte az előbbi hang.
- A pokolba! - felelte D’Artagnan.
- Jó! Odajuttok, legyetek nyugodtak! D’Artagnan egy puskacsövet látott maga felé meredni; a nyeregkapában kotorászni nem volt már idő; eszébe jutott a jó tanács, melyet valaha Athostól kapott: lovát felágaskodtatta. A golyó az állat hasát találta. D’Artagnan érezte, hogy rogy le alatta, s csodálatos ügyességgel oldalt vetette magát. - Hallatlan! - hallszott az előbbi érces és gunyoros hangon. - Bizony lómészárlás ez, s nem párviadal, amit itt folytatunk! Kardra, uram, kardra! És leugrott a lováról. - Jól van, kardra hát - mondta D’Artagnan -, az az én formám! D’Artagnan két ugrással ellenfelénél termett, s kardját máris az ő pengéjén érezte. Szokásos ügyességével a kardot kedvelt terc védőállásba vitte. Ezalatt Porthos utolsókat nyögő lova mögé térdelve mindkét kezében egy-egy pisztolyt tartott. D’Artagnan és ellenfele közt már kialakult a küzdelem. D’Artagnan nagy erővel támadott, szokása szerint; most azonban olyan játékra s oly csuklóra akadt, hogy gondolkodóba ejtette. Már kétszer kvárt-védésbe kényszerülve, egy lépést hátrált, ellenfele nem mozdult; D’Artagnan előretoppant, s kardját újra tercbe igazította. Két-három suhintás, innen is, onnan is, eredménytelen maradt, a pengékről fürtökben peregtek a szikrák. D’Artagnan végül elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kedvelt cselét alkalmazza; nagyon ügyesen készítette elő, villámgyorsan hajtotta végre, s oly erővel vágott, hogy azt hitte, védhetetlen.
De kivédtek.
- Az ántiját! - kiáltotta el magát gascogne-i kiejtéssel."(Alexandre Dumas pére: Húsz év múlva)

Ki ne ismerné Daniel Defoet? Mindenki ismeri Robinzon híres történetét, mindenki együtt izguilt Robinzonnal (aki pedig nem, az szégyelje magát, mert kötelező olvasmány volt) és jó néhányan álmodoztunk arról kiskorunkban (ha egyáltalán nagyok vagyunk mostmár), hogy mi lenne, ha nekünk kellene egyedül élnünk egy lakatlan szigeten. Azonban arról, már kevesebben álmodoztak, hogy milyen lenne bűnözőnek lenni. Defoe viszont nem ugyanaz, mint mi, ezért neki sikerült belebújnia egy bűnöző bőrébe. Nem is akármilyen törvényszegőébe, hiszen a történetet egy nő, a címadó Moll Flanders szemszögéből meséli el Defoe. Ez a hölgyemény nem válogatott a módszereiben, úgy járta sorra a bűn különböző fertőit, mintha csak termálfürdőben lett volna. Ötször házasdott meg, tizenkét évig volt szajha,ugyanennyi ideig tolvajnő, nyolc évig deportált fegyenc volt, mint azt már a bevezető szöveg tudatja velünk. A szerző azonban nem pusztán a szórakozás kedvéért, írja le, hanem hogy intő példa legyen számunkra, mert mint az előszó tudatja: "nincsen semmilyen részében egyetlen bűnös cselekedet sem, amelyik előbb-utóbb boldogtalansággal, vagy szerencsétlenséggel ne járna(...)" Összességében a Moll Flanders egy jó (hosszú) könyv, ami a Robinson színvonalát is megtartja, és aminek elfeledett voltát kizárólag az álszent világ megbotránkozása okozta.

"Szívből csatlakoztam ehhez a könyörgéshez, és meg kell mondanom, hogy ezen az egész éjszakán mélyebb hatással volt rám Isten irgalma, amely megkímélte életemet, s e jóság tapasztalatában jobban utáltam bűneimet, mint azelőtt minden bánatomban. Akadhatnak, akik azt hiszik, hogy ez ellentmond önmagának, és távol áll e könyv feladatától; különösképpen arra gondolok, hogy sokan azok közül, akik tetszéssel és szórakozva követték történetem bűnös részének előadását, nem helyeslik ezt, amelyik pedig valójában életem legjobb része, legelőnyösebb számomra s legtanulságosabb másoknak. Mindazonáltal remélem, hogy ezek is elismerik azt a szabadságomat, hogy befejezzem történetemet."

Mindenki olvassa el Dürrenmatt: A baleset c. kisregényét (csakhogy ne haldkoljatok előre: 50 oldal mindössze). A könyv arról szól, hogy egy textilkereskedő autója lerobban egy kis falu közelében. Hősünk másnap reggelig, míg meg nem javítják a kocsiját kénytelen a faluban maradni, ahol egy kedves öregember látja vendégül. Ám nem sejti, hogy mindennap összegyűlik a házban 4 öregúr, akik eljátszanak egy tárgyalást, és vádlott híján történelmi személyek felett ülnek törvényt. Azonban a mostani este kivételes: van vádlottjuk...

Holnap elmegyünk, úgyhogy valószínű, hogy nem fogok azalatt írni. És képzeljétek: Mehettem volna Keszthelyre a Jeruzsálem verseny döntje miatt :O. így most nagyon sajnálom, hogy nem tudtam meg, és nem mentem el. Ma is jó volt az ifi, de kíváncsi vagyok, hogy mit fognak a kedves levelünkre válaszolni a Szomjas Szarvasok...

Itt sorkoznak a könyvek az asztalomon(szám szerint 11), de nem tudom mit ajánljak valami humoros, ponyvába hajló, esetleg gyerek könyvet, vagy szép irodalmat, esetleg krimit, vagy verses kötetet? Netén próbálokzzak meg az És mégis mozog a föld-del? Nem, egyiket sem! Ephraim Kishon humoreszkes kötetet fogok ajánlani, csak, hogy dballa is örüljön ;). Tehá: Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik meg akarnak pihenni a nyár közepén, vagy akik ki akarnak kapcsolódni a nehéz olvasmányokból egy időre, és nem félnek egy kis pihent pesti humortól. A kötetben olvashatunk többek közt egy izraeli operaestről taxi sofőrről, aki vezetés köben is csak a tv-t bámulja, a kóborló mosógépről, arról hogy hogyan kell nöknek történetet mesélni, Napóleon családi életéről kulissza titkokat, és szegény Góliátról, akit a láthatóan túlerőben lévő ellenfele brutálisan felkoncolt, az izraeli rokoni kapcsolatokról és még sorolhatnám, de nem sorolom, hogy azért olvassátok el a kötetet. Mellesleg a köny áhh mindegy...

Egy ékszerész elkészíti a világ legértékesebb gyémánt nyakláncát. Mivel azonban megrendelő nincs, és a királyné, aki a vásárlói célpont lett volna nem akarja megvenni, az ékszerész hoppon marad...Egy bíboros Franciaország királynéjánka kegyeibe akar férkőzni, akinál évek óta kegyvesztett lett, ám a királyné mindeddig semmi hajlandóságot nem mutat a kibékülésre. Ám a bíboros mindent megtenne a királyné kegyeiért... Egy szélhámosnő pénzhez akar jutni. Célját úgy valósítja meg, hogy egy beolyásos ember kegyeibe férkőzik, majd az alvilági körökben oly divatos módon álközvetít pártfogója és egy még magasabb rangú szemlyiség között, amivel sikerül is pénzt kicsikarnia ismerősétől, de a nagy fogást még csak ezután hajtja végre... Hogy mindez hogy függ össze és mi lesz a vége? Olvassátok el Szerb Antal A királyné nyklánca című könyvét.

Holnap jövök a másikkal is.

Utólagos, engedelmetekkel(2007. 07. 27. 11:24):Mégse jövök másik változattal, mert rájöttem, hogy ennek nem lehet olyan másik változatot csinálni, amről beszéltem. És hogyhogy erre most jövök rá? Úgy, hogy eddig Jókai Eppur si muove-És mégis mozog a föld című könyvét akartam ajánlani, csak mint írtam, rájöttem, hogy eleve törött bicskával indultam egy nagy fa ellen

Na végre! Eddig egyszer sem sikerült megnyitni az írok egyet ablakot, mert már jó ideje nem műxik rendesen a net ezért naon szomi vok :(:(:(:(:(:(:(:( :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D szóval, ha abba hagytam az emo-zást, akkor folytathatom ott, hogy ezentúl gyakrabban fogok könyveket ajánlani, mert ha már én olvasok valami jót, abból hadd részesedjen valaki más is, nem igaz? Viszont gondolkoztam azon, hogy mennyit lehet elárulni egy ajánlóban. Mert pl. ha van egy könv, ami egy izgalmas eseménnyel kezdődik, és amúgy nem sok köze van a történetzhez, akkor annak a kalandnak a végét el lehet-e árulni? A szemléltető ajánlót ehhez majd megírom a nap végén, de most lenne más közlendőm is. Arra gondoltam, hogy készítek magamnak, meg másoknak is címkéket. Magamnak ugyebár azon célból, hogy azzal is reklámozzam magam, másnak pedig, hogy én úgy tudjam reklámozni őket. Mellesleg ezért is várom soledad új sablonját, mert a címke is kell utaljon valamennyire az oldal kinézetére.  És a harmadik közérdekű közlemény pedig az, hogy neki látok most már a régi bejegyzéseim átnézéséhez,és kijavjtásához, és ezentúl úgy írok is bejegyzést, hogy a végén mindig átnézem a helyesírást.

 Ez esetben is próbáltam, de nem sikerült a módszer. Na mindegy. egyébként itt van nálam dballa, mint megtudhattátok a kommentekből. Van még egy szajkózni valóm, amiot most nem mondok el, mert nem jut eszembe, de majd egyszercsak. most pedig Arthur Bloch-tól olvasom a Murphy törvény könyvét, ami egy igen érdekes olvasmány. Tudniillik ebben a könyvben érdekes törvények vannak megfogalmazva, amik néha igazak, néha nem, de viccesek. Ráadásul olyan Karinthy Friyes és Ephraim Kishon féle rosszat-eltúlzó-és-abból-viccet-csináló humor van benne, néhol komolyan megfűszerezve iróniával. Ennek a könyvnek kapcsán jutott eszembe, hogy Ed Murphy nevét felvette egy mai "híresség" is. Hogy mi ösztönözte erre, azt nem nehéz kitalálni. Azonban arra még mindig nem jöttem rá, hogy mégis mi okból kellett egy mágusnak egy teljesen pozitív és tiszta irodalmi szereplő nevét felvenni. Miért nem tudta egy híres zeneszerzőjét, vagy egy festőét? Miért kellett egy Irodalommal kapcsolatos nevt felvennie, mikor az embereket így is úgy kell verni, hogy olvassanak már a jó ég áldja meg. Mert ez így igaz. Eljön egy híres együttes, elmennek a koncertjére majd' egymillióan. Jön egy híres festőnek a kiállítása, több mint 100000-en megnézik, meg kell hosszabbítani a határidejét, annak ellenére, hogy a leghíresebb darabokat nem is hozzák el. És mind a zenei eseményről, mind a kiállításról hossza szó a média. De, ha jön egy híres író, akkor a hírekben megemlítik úgy mellékesen, hogy ez é ezb a világ hírű író jött ide, és igaz ugyan, hogy 80 éves, és nem valószínű, hogy ebben az életben ut rá ideje, hogy meglátogassa parányi országunkat, de hát, kit izgat. így persze várhatják a rendes olvasó népek is, hogy betegy még egyszer egy író is a lábát Magyarországra... Ja, és amikor egy hatalom mániás volt miniszterelnőkkel többen dedikáltatnak, mint korunk egyik leghíresebb és legjobb írójával, hát az mindennek a teteje szerintem. De ezek szerint vannak még beteges dolgok...