Ajj mindent elfelejtek. Egyszer majd arra ébredek, hogy elfelejtettem aludni. ím 2 idézet:

-Hogy vagy?
-Vacakul.
-Nagyszerű és a család?
-Az idegeimre mennek.
-Ez a lényeg. Ugorjatok el egyszer.
Nem figyelnek.(Ephraim Kishon: Nem figyelnek)

(...)a társalgás mégis egész idő alatt egy ehlyben topogott, úghogy tíz óra felé már csak mutató- és hüvelykujjunk segítségével tudtuk szemünket némileg nyitva tartani, ám fél tizenegyre az ujjaink is elfáradtak, és éreztem, hogy ha most nem megyünk rögtön haza, akkor néhány múlva már nem lesz erőm az asszonyt felébreszteni. Korán is akartam ágyba kerülni, mert másnap tizenegykor jelenésem volt a betegsegélyezőben, ezért maradék erőmmel felkeltem, és bejelentettem, hogy sajnos mennünk kell.
Csak nem fogtok pont most elmenni?- ébredt fel Spiegelné.-Mi olyan sürgő egyszerre?(Ephraim Kishon: A guruló test tövénye)

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...