Bocsánat. Lehet hogy most nem tudok semmi értelmeset leírni majd, mert egy nem éppen publikus gondolat foglalkoztat annak nyomán, hogy blogokon olvasgattam.

A hétfői nap egészen a lustulásé és a pihenésé volt az utána következő 3, pedig a munkáé volt és lesz. A csiszolásal felhagytam, apukámnál dolgozok. Érdekes dolgokat lehet látni, boltolás közben. Volt g amerikai néni, aki csobogót vett az ajándék utalvnyokból, amiket a 70. szülinapjára kapott. Ő, mint rendesen az ottaniak , nagyon közvetlen volt és vidám (!).Ennek hatására felmerült bennem, hogy ha az ember odakint élhetne, miért jön vissza. Jó, lehete, hogy ottnem kapná a nyugdíját, de nem látszott egy templom egerének (pl autója is volt, annak ellenére, hogy nem tud vezetni). Aztán volt egy 84 éves néni is, aki a 33 éves unokájának az esküőjére készülvén jött be és volt egy olyan vásárló is, aki egy kisebb ajándékot akart választani, de végül 10000 ft értékben vásárolt. Na és amellett, hogy viszonlag nagy volt a forgalom, 3 és 5 óra között senki, de tényleg senki nem volt, már úgy bukott le a fejem...

Csábos voltam csitri jérce koromtól
Az érckakas rámugrott a toronyból.

Tegnap nem volt miről írni. Azaz, de, volt! Csak lusta voltam. Szóval tegnap segítettem anyukámnak az alföldiben. Bizsukat kellett árazni, ami nem volt egy leányálom, illetve ami csak leányálom. A szóviccet félretve, elég unalmas volt. persze voltak üdítő szituációk is, amik feldobták egy kicsit az unalmas munkát, például a szomorú néni (aki folyamatosan nevetett), aki azért vásárolt, hogy felvidítsa magát, aztán a lány aki kötelezőnek érezte vásárlást...

Ma meg egésznap itthon voltam, és már akartam hamarabb írni, de nem volt  internet. Szóval ma itthon dolgoztam, nem sokat, de kiteregettem, meg bepakoltam a mosogatógépbe, meg kipakoltm. Azaz fordítva...És sütöttem magamnak krumplit, meg csevapcsicsét, ami egy külföldi csípős, hús fajta.