Az élet néha olyan, mint egy mese. Vagy inkább mint egy regény. Jó hosszú, sok benne a valószínűtlen keresztezés és a sok olyan dolog, amit mindenki kíván, illetve amire mindenki gondol, de senki nem mondja ki. Ettől szép az élet, hogy ha bekövetkezik, amire az ember gondol, utána csak tátja száját, hogy jéé ez az amire gondoltam, és amit elhessegettem, mondván, hogy ez úgyis lehetetlen. Peig csak mint P.G. Wodehouse regényében összekeverte a valószínűtlent a lehetetlennel.

Más Shine ötletén felbuzdulva én is találtam pár hasonlóságot, igaz nem olyan magas röptű és elvont művekben, mint a művésznő. Az első hasonlatosság P.G. Wodehouse Psmith-je és Fülig Jimmy közt fellelhető, míg a másik Rejtő Vesztegzár a Grand hotelben egy szereplője és Agatha Christie egy szereplője között lelhető fel olvassátok el mind kettőt és meglátjátok, hogy igazam volt.

Vajon tényleg igaz, hogy mindent az első benyomás dönt el? Ha igen, akkor nekem a Háború és béke az egyik kedvencem lesz. Hogy miért? Mert az egész regény egy öt sornyi francia szöveggel kezdődik és utána sem hagyják abba a szereplők egy ideig e nemes nyelv használatát (már érzem az ellenállást, ami ezen kijelentésemet fogja fogadni :P). Ez az utóbbi pár sor tehát azt jelentette, hogy egyrészt kiol elolvastam az Elfújta a szél-t és persze hogy neki kezdtem a Háború és békének. Én szerintem egyike vagyok azon keveseken akiket megnyugtatott az Elfújta a szél vége, és ráadásul tetszett is a vége. Komolyan nem az, hogy Scarlettnek összejött minden, hanem az, hogy még mindig nem adta fel az emlék temetéses taktikáját, és rájött, hogy igazából neki nem is a barátok kellettek, hanem Tara. Legalábbis én ezt képzeltem, hiszen minden csapást kibírt idegösszeroppanás nélkül, mivel tudta, hogy a földje még mindig megvan. Ez ha nincs is így benne a könyvben, szerintem azért lehet valami ilyesmit kiolvasni a sorok közül, vagy nagy a fantáziám, és beleképzelem, de legalább ez értelmes.

A kórus jó lesz, csak nagyon meleg van a színpadon, ami nem túl kellemes az orrunknak. De különöse jó lesz, sak az a ba, hogy ma a főpróbára már elfáradtunk, de hát ez nem is igazán csoda. Teht akkor: Mindenki nézzen minket Május 27-én 11 órától az ATV-n!!!

nem bírtam ki, hogy ne írjak az időről, de ha találok egy találó idéztet, akkor aztán nem bírom ki.Mellesleg én nem akarok verseket írni, mert nem túl sok érzékem van hozzá elég nyögve-nyelősen farigcsálok rímet és kb 100 évbe telne, mire kipréselnék magamból két jó verssort, ami még rímel is...(ezt aztán jól megmagyaráztam...)Á propos, ha már itt tartunk, akkor ki-ki írja meg, hogy szerinte a regény, vagy a vers-e a jobb és indoklást is kérek. Amúgy (nem mintha bárkit is érdekelne) de én jobban szeretem a regényt, mert van benne mit megjegyezni, nincs cselekménye, és ezért sem köti le az embereket, egy hoszzú vers annyira.Tegnap befejeztem az Ősújországot, aminek a vége nagyon tetszett, de nem árulom el senkinek, hadd olvassanak csak végre a népek, úgyis az hiányzik a mából, hiszen már kitaláltak külön összefoglalót, kötelezőolvasmányokhoz, hog még annyit se kelljen olvasniuk az igénytelen embereknek, amennyi kötelező!
Erről ennyit és most következzen még egy idézet Szabó Lőrinctől, majd két gyerekkori emlék.

...Első
tudás: tudni, hogy gyengék,-második:
tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk.
(Szabó Lőrinc:Az idő kísértetei)

Pejoratív:Harmadikos, vagy negyedikes lehettem, mikor feladatot kaptunk az iskolában:keressük ki egy szó meghatározását az értelmező szótárban.Mikor kinyitottam, megakadt a szemem, egy szón: pejoratív.Megnéztem a meghatározást, de nem értettem.De a napokban megint feljött bennem a régi emlék, egyszerre 5-6 év múltán is emlékszem, hogy mi volt az első szó, amit láttam egy szótárban.Kélrdés, hogy miért írom ezt ide le?Mert rejtély, hogy miért pont ezt a szót, ami elég rossz dolgot fejez ki, miért erre esett a pillantásom és miért felejtettem el, s ha elfelejtettem, akkor miért jött föl most bennem?

Szabó Lőrinc: Hogy találtam rá, hogyan ismertem meg, hogy lett kedvelt költőm?Szabó Lőrinc neve is régi emlék.Mikor még jártam versmondó versenyekre, egyik osztálytársam mindig tőle mondott, verset, de nem, nem gyerek verset, egész komolyakat, de már akkor megtettszett nekem.S a régi érzés iránta újra feltámadt...