Sötétség, édes, súlyos, kicsit fülledt nyáreste illat, ciripelő tücskök, a csillagos éj és frissen vágott fű. Csend és mégis nesz, magányosan a hatalmas univerzumban, mégsem egyedül. Csillagokat csodálva heverészni egy jó baráttal. Végig gondolni ami volt, és ami vár még, feledni az iskolát, elképzelni a táborokat. Emlékezni a poros sistergő délutánokra, a heves veszekedésekre, majd a visszatérő gőghalálra, a bolondság beismerésére, a megbékélésekre, az előtte hullatott könnyekre. Várni a győzelmeket, és a veszteség fájdalmát, ami gyorsan heggedő horzsolás csupán. Bölcselkedni a saját hibákról, tudni, hogy nem követjük el megint, majd ezekbe újra bele esni. Míg lehet, míg tart az ifjúság, vérni és remélni, játszani és önmagunkat edzeni, az életre kis sebekkel felkészülni. Nem gondolni búval, gonddal, háborúval, csak a saját pitiáner problémákkal. Kiélvezni a lehetőséget, hogy még vannak emberek akik mellettünk állnak, ésebből a jóindulatból is tartalékolni. Ez a feladt. Ez a nyár. Ez kell, mindennel.

Ma kellemes, langymeleg nyári hőmérséklet volt. Na jó, bevallom puhány vagyok, mert már reggel fél nyolckor felébredtem a napsugár alig-alig melegítő hatására, de vannak még ezek szerint olyan emberek, akik nem bírják a meleget. Azután elmentem biciklizni, a kellemes nyári reggelet kiélvezvén. Mikor meg kérdezték utána, hogy ugyan, hol fürödtem és miért nem vittem magammal törülközőt, valamint tájékoztattak, hogy a szolárium is ugyanúgy okozhat bőrrákot, rájöttem, hogy néhány izzadságcsepp kiült az ablakomra és kissé lepirultam a Nap jótékony hatásának következtében. Ebéd főzésnél, pedig szintén melegem lett a konyhában, ám mikor a kamra ajtót kinyitottam, hogy vegyeke egy kis levegőt, megcsapott a hőhullám. Tudniillik nyitva volt odabent az ablak. Ekkor eszembe jutott, hogy talán ésszerűbb és gyorsabb volna, hogy amit meg akarunk főzni, vagy sütni, azt egyszerűen kirakjuk az ablakba. Ötletemet elvetették, mondván, hogy egy pillanatra ha félre nézünk, akkor a levesnek annyi. Az már az égé. Ebéd után megettük, jobban mondva megittuk, a jól megérdemelt fagyit, ami forró lévé változott, mert nem ettük elég gyorsan. Persze én megmondtam, hogy nem lehet egy másodperc alatt megenni gy tál fagyit. Erre persze az öcsém beakarván bizonyítani, hogy neki igen is sikerülni fog, leötötte egy az egyben a torkán. Persze nem esett neki jól. Tudniillik megégette a torkát...

Más: ma voltak nálunk látogatók.Senor Clefár-ék. Akinek van füle a hallásra, hallja.

Az üde tavaszból, már csaknem átsuhantunk a tikkasztó nyárba...Szerencsére még nem egészen még, mert a fák még virágzanak, sőt az orgona még ki sem nyílt. Ennek ellenére én állítom, hogy itt a nyár, mert ma fél ötkor mikor ültem a buszon és megálltunk a pirosnál, kitekintvén;) az ablakból a pontos idő kft által felállított hő és időmérő 30°-ot jelzett...

Már egy hete forog, csiszolódik bennem egy mondat, ami valahogy így hangzik: Ne feledd, ha haragszol valakire, akkor azt nem tudod neki megbocsátani, hogy ember. Ez igaz ugye? Mert ha jobban belegondolunk, akkor az emberekre a hibáik miatt szoktunk haragudni, de az emberek pont a hibáik miatt emberek.

Mi az eső? Mikor esik az eső, olyankor az ég siratja az emberket.Azokat az embereket, akik népirtás áldozatai lettek, akik emberi segítség híján éhen haltak, akiket egy hirtelen jött betegség vitt el, azokat akik meg sem születhettek, de siratja az élőket, a szívtelen gazdagokat akik megtehetnék, hogy segítenek a szerencsétleneken, de nem jut rá idejük, siratja az éhezőket, akik nem tudják, hogy mi a jól lakottság, siratja az árvákat akiket a saját szüleik hagytak cserben, és siratja azokat, akik saját hibájuk miatt szenvednek. De az ég nem csak gyászát fejezi ki az esővel, hanem új életet támaszt mindig újra és újra, és élettel tölti meg a haldokló természetet, a jövőt hordozza magában és az ember csak reménykedik, hogy ez a jövő jobb lesz, mint a múlt és ő maga is életet merít a reményből.

Ma is szomorú esős napunk volt(ez talán már ki is derült mindenki számára), de várom már a tavaszt, a napsütést, a madárcsicsergést, az élettel teli zajokat. De várom már a nyarat, a fülledt augusztusi estéket, mikor, az embernek csak ahhoz van kedve, hogy Isten szent ege alatt elmélkedjen és nézze a csillagokat és hallgassa a tücskök ciripelését...