Crying in European culture is not an accepted thing. In some cultures on the continent you can yell at the street, in others you can be very loud while taliknig on the street, in some countries you can smile at people. But there is one thing what you can't do. You can't cry. Not in public, or if you are a male not ever.

I'm not fighting for the right to cry, I'm not a crusader of emotion, who wants to change a whole continent's culture. I cry if I have to, and I don't care if it fits to my culture or not. But I want to talk about it, because no one actually discuss about it.

So as I see crying is a taboo of our sociality. This fact is not a clearly good or bad thing. Our culture is not the one where people express all their feelings, and I don't say that they should. I don't say, that it would be better to see crying people on the street. I would be the frist who would freak out. But I think, that a lot of people should face the fact that we are human beings, with emotions, and it's a natural thing, and we should handle it as a part of every day life, because it is a part of everyday life, and by denying it we won't change on it. Because crying is the most elemental expression of emotions.  We tend to connect crying sadness, but it can happen for several occasions. If we just think in two dimensions, you can cry because of sadness, and happiness as well. But as I experienced you can cry out of anger, or disappointment, or by being touched etc. And crying in our culture is not an embarassing thing because we connect it with sadness, and sadness is a negative thing. It is a despised behaviour, because it's full of honesty, embracement and humbleness, and these things in our culture are the signs of weakness. And all this is because we don't think about emotions as functioning parts of our everyday life.

One thing is sure. The time of crying is the moment when you don't care about your reputage, it's the end of pretending and hypocracy. If you cry, you are being honest in the same time basically. And to have moments when you're so desperate, or so glad, so moved that you don't care about controling yourself is a treasure. It's an opportunity to straighten up things even with yourself. It's like a rain washing out all the stress. Because it has a stress relieving effect. You just give out what gathered together in you, and you can move on more freely.

A sírás az Európai kultúrában nem elfogadott. Néhány kultúrában a kontinensen kiabálhatsz az utcán, vagy olyan hangosan beszélhetsz és úgy gesztikulálsz, ahogy akarsz, máshol rámosolyoghatsz az emberekre. De egy dolgot nem tehetsz. Nem sírhatsz. Legalábbis nem nyilvánosan, vagy ha férfi vagy akkor egyáltalán nem.

Nem a sírás jogáért harcolok, nem vagyok az érzelmek keresztes lovagja, aki egy egész kontinens kultúráját meg akarja változtatni. Sírok, ha okom van rá, nem érdekel, hogy illeszkedik a kultúrámba, vagy nem. De szeretnék beszélni róla, mivel úgy érzem, hogy senki nem igazán fejti ki a véleményét ezzel kapcsolatban.

Ahogy én látom a sírás egy tabu a kultúránkban. Ez a tény nem egy egyértelműen jó, vagy rossz dolog. A mi kultúránk egyszerűen nem az, ahol az emberek állandóan kifejezik az érzelmeiket, és nem is mondom, hogy kellene hogy így legyen. Nem mondom, hogy jobb lenne síró emberekbe botlani úton-útfélen. Tulajdonképpen én lennék az elsők között, aki kiakadna ezen. De azt gondolom, hogy sok embernek szembesítenie kellene magát azzal, hogy emberi lények vagyunk érzelmekkel, és ez egy természetes dolog, és úgy kellene kezelnünk, mint a mindennapi élet részét, mert az: a mindennapi élet része, és pusztán azzal, hogy tagadjuk ezt a tényt, nem fogjuk megváltoztatni azt. A sírás ugyanis a legelemibb érzelemkifejezés. Hajlamosak vagyunk rá, hogy a szomorúsággal kössük össze a sírást pedig valójában számos más oka is lehet. Ha csak két dimenzióban gondolkodunk, akkor is lehet sírni szomorúságból, vagy boldogságból kifolyólag. De ahogy én tapasztaltam, az ember sírhat sírhat haragjában, csalódottságában, meghatottságában stb. is. És tulajdonképpen sírni nem azért megalázó, mert a szomorúsággal kapcsoljuk össze, a szomorúság pedig rossz dolog. Azért megvetett dolog a sírás, mert tele van őszinteséggel, megalázkodással, kitárulkozással, ezek a dolgok pedig a kultúránkban a gyengeség jelei. Mindez pedig azért van így, mert az érzelmekre nem mint a mindennapi életünk és működésünk részét képező dolgokra tekintünk.

Egy dolog biztos. A sírás pillanatai azok a percek, mikor nem törődsz a megítéléseddel; mikor befejezed a tettetést és lemondasz a képmutatásról. Mikor sírsz, tulajdonképpen tökéletesen őszinte is vagy egyben. És megélni olyan pillanatokat amikor annyira kétségbeesett, annyira boldog, vagy annyira megindult vagy, hogy többé nem törődsz önmagad kordában tartásával, kincs. Ez egy lehetőség, hogy egyenesbe hozd a dolgokat magadban. Oylan ez mint egy eső, ami kimossa belőled a stresszt. Merthogy stresszoldó hatása van. A sírással minden felgyülemlett dologt kiadsz magadból, hogy aztán mehess tovább sokkal könnyebben, és szabadabban.