Azért szeretem a könyveket, mert olyan sokszor ráismerek egy-egy képzeletbeli figura tulajdonásgában a saját vonásomra. És én azért tisztelem az írókat, mert le tudják írni annyira kézzelfoghatóan a dolgokat, hogy az ember magára ismerjen. És egy helyzetet egy eseményt is át tudnak úgy adni, hogy anélkül, hogy látnám érzem, a hangulatát, a történések súlyát. Agatha Christie-t sem a gyilkosságok iránti morbid vonzódás miatt szeretem, hanem azért, mert úgy érzem, hogy ha egy századdal később születik, akkor nagyon jó barátom lett volna. Úgy érzem, hogy rokonlelkem volt (vagyishát lenne, vagy mi). Legalábbis én őtt úgy látom, mint egy olyan asszonyt, aki néha szórakozott volt, de amúgy volt egy jó adag esze, és jól tudott írni és szerette az irodalmat ( persze nem azért rokomlélek, mert olyan, mint én, hanem azért, mert én is olyan szeretnék lenni.). Persze, nyilván majd mindenki jól elámul, hogy mivel nem vállalok én közösséget, dehát ez van. Egyébként néha olyan jó jellemrajzokat írt és egy-egy érzést olyan jól megformázott, hogy szerintem az zseniális, pont azért, mert nagyon röviden, és egyszerűen, de nagyon világosan írja le az adott érzetet. Ennek örömére akkor idézek tőle egy olyat, amiből nagyon magamra ismertem (ja és vigyázat az eleje nyál):

"Elérkezett hát, amitől úgy rettegett: egyedül maradt fájdalmával.
Mit is mondott Edwardnak?... Szeretném gyászolni Johnt...
Leroskadt egy székre, és hátralökte arcába hullott haját.
Egyedül...üresen...kifosztva. Szörnyű, tátongó űr...
Szeméből könnyek törtek elő, és lassan végig folytak arcán. Ez hát a gyász, gondolta, a gyász John után És emlékezett... emlékezett John éles, fájdalmas hangjára:
"Ha meghalnék, még patakzó könnyekkel első dolgod lenn, hogy megmintázz valamilyen istenverte gyászoló nőt, vagy bánkódó figurát!"
Nyugtalanul megmoccant. Miért jutott ez eszébe?
Bánat.Bánkódás... Gyász... lefátyolozott emberalak... alig kivehető körvonalak... csuklya borítja a fejét...
Alabástrom... Maga előtt látta magas, megnyújtott alakját, rejtett szomorúságát, amelyet csupán a drapéria redőinek gyászos, hosszú vonalai jeleznek...
Szomorúság, amint kiemelkedik a hótiszt, áttetsző alabástromból.
Ha meghalnék...
Hirtelen mélységes keserűség fogta el.
"Ez vagyok én!-gondolta- Johnnak igaza volt! Nem tudok szeretni, nem tudok gyászolni... egész valómmal... Az igazi emberek olyanok, mint Midge.
Midge Ainswickben... ez a valóság, a meleg életet lehető erő.
Én azonban nem vagyok teljes ember. Nem vagyok a magam ura, malami rajtam kívül álló erő tart hatalmában.
Nem tudom gyászolni a halottamat.
Helyette marokra kell fognom a bánatomat és belefaragni egy alabástromszoborba."
" A kiállított művek katalógusa.
58. Bánat. Alabástrom. Miss Henrietta Savernake.""

Ez lenne az. És akkor értsd: a gyászolás, John halála a pályázat kudarca például nálam. Az alabástrom szobor pedig az akkor született írás amit a fájdalomról írtam. Ugyanezt én már leírtam ide a blogomba (és leprivátoltam) (persze az egész történet sokkal kisebbrendű, hogy ne mondjam, hogy a lebutított változata az egésznek.)

"A csuklót - amit bajos volna polgári nyelvre lefordítva, mondjuk, kötelező csoportos reggeli tornának nevezni, mert egyfelől nem is volt kötelező, csak annyira, amennyire a harangnak kötelező szólni, ha húzzák, vagy amennyire a fejszének kötelező kint tartózkodnia az udvaron, ha kihajították, másfelől pedig senki sem erőltette azt a látszatot, hogy testedzés a célja: pusztán arról volt szó, hogy hajnalonként egy félórás büntetéssel kezdjük mindig a napot; hiszen a csuklóztatás más időpontban leplezetlenül büntetésszámba ment"

Ha elkellene képzelni a 20-as évek iskoláját, bizonyára sokan valami egészen embertelen intézményt képzelnének el, szemét tanárokkal, rengeteg büntetéssel, komorsággal, undorító, napi egyszeri kajával, rengeteg káromkodással és idegronccsá vált gyerekekkel. Az Iskola a határon megerősít bennünk egy pár ilyen nézetet, de bebizonyítja, hogy az elnyomó rendszerben is meg lehet maradni épelméjűnek, becsületesnek, életvidámnak. És ha a szigorúság mégsem nemesít egészen, mert az ott tanulók óhatatlanul megtanulják a "szakzsargont", de megtanulnak egyet s mást az összetartozásról, a betyárbecsületről, és az állhatatosságról.

"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről."

A Húsz év múlva, a Három testőr folytatatása, mily meglepő, húsz évvel az ott leírt események után játszódik.Húsz év alatt sokminden megváltozott. A testőrök nagyrésze visszavonult, és nyugalomban próbálja élni életét. Igenám, de a királyné nem feledte el korábban tett szolgálataikat, és bár méltó jutalmat nem adott nekik, elvárja, hogy segítsenek rajta, és kegyencén, Mazarin bíboroson. A bíboros ugyan megígéri, hogy megadja nekik amit kívánnak, és Porthos és D'Artagnan el is fogadja az ajánlatát, de az akciókat nem követi jutalom, csak újabb feladatok, így D'Artagnan, és barátja rengeteg kalandon megy át, harcolnak régi barátaik ellen, és mellett, Franciaországban és Angliában, vízen és szárazon, miközben a múltbéli ellenség bosszúálló fia is megtámadja őket...

"- A herceget! - kiáltotta egyszerre Porthos és D’Artagnan. Nagy hahota harsant, de nyögésben végződött; D’Artagnan a hahotázóba többször beledöfte kardját. Ugyanakkor két lövés egyetlen dördülésbe olvadt: Porthos és ellenfele egyszerre lőtt. D’Artagnan megfordult, s Porthost maga mögött látta.
- Bravó, Porthos - mondta -, úgy látom, elintézte.
- Azt hiszem, csak a lovát találtam - mondta Porthos.
- Mit akar, kedvesem, nem minden lövés telitalálat, s nem kell panaszkodni, ha csak a céltáblába megy. De, a keservit, mi van a lovammal?
- Úgy látom, rogyadozik - mondta Porthos, s megállította lovát. Bizony, D’Artagnan lova térdre rogyott, majd hörgött egyet s elterült. D’Artagnan első ellenfelének golyója a szügyébe hatolt. D’Artagnan akkorát káromkodott, hogy majd leszakadt az ég.
- Akar egy lovat, uram? - kérdezte Mousqueton.
- Az áldóját, hogy akarok-e? - kérdezte vissza D’Artagnan.
- Tessék - mondta Mousqueton.
- Hogy az ördögben van két vezeték lovad? - kérdezte D’Artagnan, s felkapott az egyikre.
- Gazdáik meghaltak: gondoltam, jól jönnek még nekünk, s elhoztam őket. Eközben Porthos újratöltötte pisztolyát.
- Vigyázz! - mondta D’Artagnan. - Ahol ni, megint kettő!
- No még ilyet! - mondta Porthos. - Ezekből hát holnapig is telik? Újabb két lovas jött szélsebesen, csakugyan.
- Nini, uram - szólalt meg Mousqueton -, akit felöklelt, tápászkodik!
- Mért nem bántál vele is el, mint az elsővel?
- Képtelen voltam, uram, fogtam a lovakat. Pisztoly dördült, Mousqueton feljajdult.
- Jaj, uram! A másikon ért, épp a másikon! Ez a lövés párja amaz amiens-inek. Porthos mint egy oroszlán rontott a lovatlan lovasra, aki éppen a kardját húzogatta kifele; de mielőtt kihúzta volna, Porthos a kardja markolatával akkorát sújtott a fejére, hogy úgy zuhant el, mint mészárostaglótól az ökör. Mousqueton, folyton nyöszörögve, lecsusszant a lováról: új sebe nem engedte meg, hogy tovább is nyeregben maradjon. A lovasokat bevárva, D’Artagnannak volt ideje újra tölteni, sőt új lovának nyergén egy karabélyt is talált.
- Itt vagyok! Várjunk-e még vagy támadjunk? - kérdezte Porthos.
- Támadjunk - mondta D’Artagnan.
- Támadjunk - mondta Porthos. Sarkantyújukat jó mélyen belevágták a ló oldalába. A két lovas már alig lehetett húszlépésnyire.
- A király nevében! - kiáltott oda D’Artagnan. - Engedjetek tovább!
- A királynak itt semmi keresnivalója! - kiáltott vissza egy ércesen csengő hang, mely mintha valami felhőből érkezett volna, mert a lovast porfelleg örvénylette körül.
- Jól van, mindjárt meglátjuk, nem mehet-e át bárhol a király! - felelte D’Artagnan.
- Lássad! - hallatszott az előbbi hang. Két lövés is dördült, majdnem egyszerre, egyik D’Artagnan, másik a Porthos ellenfelének pisztolyából. D’Artagnan golyója leröpítette ellenfele kalapját; Porthos ellenfeléé a ló nyakát fúrta át, hogy az egyetlen hördüléssel esett össze.
- Utoljára kérdem, hova igyekeztek? - kérdezte az előbbi hang.
- A pokolba! - felelte D’Artagnan.
- Jó! Odajuttok, legyetek nyugodtak! D’Artagnan egy puskacsövet látott maga felé meredni; a nyeregkapában kotorászni nem volt már idő; eszébe jutott a jó tanács, melyet valaha Athostól kapott: lovát felágaskodtatta. A golyó az állat hasát találta. D’Artagnan érezte, hogy rogy le alatta, s csodálatos ügyességgel oldalt vetette magát. - Hallatlan! - hallszott az előbbi érces és gunyoros hangon. - Bizony lómészárlás ez, s nem párviadal, amit itt folytatunk! Kardra, uram, kardra! És leugrott a lováról. - Jól van, kardra hát - mondta D’Artagnan -, az az én formám! D’Artagnan két ugrással ellenfelénél termett, s kardját máris az ő pengéjén érezte. Szokásos ügyességével a kardot kedvelt terc védőállásba vitte. Ezalatt Porthos utolsókat nyögő lova mögé térdelve mindkét kezében egy-egy pisztolyt tartott. D’Artagnan és ellenfele közt már kialakult a küzdelem. D’Artagnan nagy erővel támadott, szokása szerint; most azonban olyan játékra s oly csuklóra akadt, hogy gondolkodóba ejtette. Már kétszer kvárt-védésbe kényszerülve, egy lépést hátrált, ellenfele nem mozdult; D’Artagnan előretoppant, s kardját újra tercbe igazította. Két-három suhintás, innen is, onnan is, eredménytelen maradt, a pengékről fürtökben peregtek a szikrák. D’Artagnan végül elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kedvelt cselét alkalmazza; nagyon ügyesen készítette elő, villámgyorsan hajtotta végre, s oly erővel vágott, hogy azt hitte, védhetetlen.
De kivédtek.
- Az ántiját! - kiáltotta el magát gascogne-i kiejtéssel."(Alexandre Dumas pére: Húsz év múlva)

Ki ne ismerné Daniel Defoet? Mindenki ismeri Robinzon híres történetét, mindenki együtt izguilt Robinzonnal (aki pedig nem, az szégyelje magát, mert kötelező olvasmány volt) és jó néhányan álmodoztunk arról kiskorunkban (ha egyáltalán nagyok vagyunk mostmár), hogy mi lenne, ha nekünk kellene egyedül élnünk egy lakatlan szigeten. Azonban arról, már kevesebben álmodoztak, hogy milyen lenne bűnözőnek lenni. Defoe viszont nem ugyanaz, mint mi, ezért neki sikerült belebújnia egy bűnöző bőrébe. Nem is akármilyen törvényszegőébe, hiszen a történetet egy nő, a címadó Moll Flanders szemszögéből meséli el Defoe. Ez a hölgyemény nem válogatott a módszereiben, úgy járta sorra a bűn különböző fertőit, mintha csak termálfürdőben lett volna. Ötször házasdott meg, tizenkét évig volt szajha,ugyanennyi ideig tolvajnő, nyolc évig deportált fegyenc volt, mint azt már a bevezető szöveg tudatja velünk. A szerző azonban nem pusztán a szórakozás kedvéért, írja le, hanem hogy intő példa legyen számunkra, mert mint az előszó tudatja: "nincsen semmilyen részében egyetlen bűnös cselekedet sem, amelyik előbb-utóbb boldogtalansággal, vagy szerencsétlenséggel ne járna(...)" Összességében a Moll Flanders egy jó (hosszú) könyv, ami a Robinson színvonalát is megtartja, és aminek elfeledett voltát kizárólag az álszent világ megbotránkozása okozta.

"Szívből csatlakoztam ehhez a könyörgéshez, és meg kell mondanom, hogy ezen az egész éjszakán mélyebb hatással volt rám Isten irgalma, amely megkímélte életemet, s e jóság tapasztalatában jobban utáltam bűneimet, mint azelőtt minden bánatomban. Akadhatnak, akik azt hiszik, hogy ez ellentmond önmagának, és távol áll e könyv feladatától; különösképpen arra gondolok, hogy sokan azok közül, akik tetszéssel és szórakozva követték történetem bűnös részének előadását, nem helyeslik ezt, amelyik pedig valójában életem legjobb része, legelőnyösebb számomra s legtanulságosabb másoknak. Mindazonáltal remélem, hogy ezek is elismerik azt a szabadságomat, hogy befejezzem történetemet."

Mindenki olvassa el Dürrenmatt: A baleset c. kisregényét (csakhogy ne haldkoljatok előre: 50 oldal mindössze). A könyv arról szól, hogy egy textilkereskedő autója lerobban egy kis falu közelében. Hősünk másnap reggelig, míg meg nem javítják a kocsiját kénytelen a faluban maradni, ahol egy kedves öregember látja vendégül. Ám nem sejti, hogy mindennap összegyűlik a házban 4 öregúr, akik eljátszanak egy tárgyalást, és vádlott híján történelmi személyek felett ülnek törvényt. Azonban a mostani este kivételes: van vádlottjuk...

Na, mim van nekem?

A barátság mint olyan: Nos, mint téma a barátság az végtelen és meghatrározhatatlan, mert a különös esetekre sem lehet azt mondani, hogy kirívó, illetve, hogy ilyen biztos nem történhet meg egy emberrel. Például ha azt mondom, hogy az nagyon különös, hogy van olyan valaki, aki barájtának tart egy olyan embert, aki már el is felejtette az illető nevét, mert ilyn akárkivel és akárikor megeshet, vagy az is kirívó(kellene legyen), hogy nincs valakinek barátja és közben akármikor megeshet önhibájából.ÉS egy dolog miatt is furcsa és nagy téma a barátság, azért, mert mindenki másképp határozza meg ezt a fogalmat, még keresztények is, pedig világosan benne van a Bibliában, hogy ki az ember barátja. Aki az életét adná érted.

Más: ma voltam könyvtárban és egész hamar, fél óra alatt végeztem! Igaz, olyanokat válogattam, az iskola kezdésre való tekintettel, amikből sok volt, tehát Agatha Christie-t, Georges Simenon-t, P. G. Wodehouse-t és Jókait, valamint Puskint. Tehát nem volt különösebben nehéz dolgom...Egy dolgonál akadtam csak meg, az Agatha Christie Krimikalauznál, mert nem találtam a 280-as cetlit, ami, mint végül kiderítettem, az angol irodalomnak a jelzőkéje volt, ami pedig az általam idegen nyelvi résznek vélt helyen volt...pfff. Ennyit az én könyvtár használati ismereteimről...

Mély, álmatlan álomba zuhant: ez jó nagy paradoxon, de végülis ez a legpontosabb kifejezés arra, amikor valaki nagyon bealszik, metrt ha valaki mély álomba merül, akkor pont nem alszik mélyen, nem? Ha álmodik az embr, az is olyankor van, mikor még nincs a tudatánál, de érzékeli már valahogy a külvilágot. Kéne az ilyen beszédbeli paradoxonokról beszélni néha, hogy tudjuk, hogy amit mondunk, az ha ne egy kifejezés lenne, akkor mekora hülyeség lenne...Erről jut ám eszebe, hogy volt régen egy olyan műsor az m1-en, amelyikbe a nézők arról küldtek be leveleket, hogy a tévések, mit mondanak rosszul, és egy nyelvtudós meg megmondta, hogy aztr tényleg rosszul mondják-e, vagy sem.

Ma végre voltam könyvtárba. Egy kis pihentető szériát vettem ki. Hoztam ki egy Maigret könyvet, mert kíváncsi voltam, hogy milyen is az, aztán egy elmaradhatatlan Agatha Christie könyvet. Valamint elhoztam a Vörös és fehér 1.kötetét, amit előzőleg Shine vett ki, annak ellenére, hogy nekem az le volt foglalva hivatalosan(!), aztán még elvittem a Gáz van Jeeves című könyvet és a Fények könyvét Chaim Potoktól. Igazából kiakartam venni egy jókai ankdota gyűteményt is, amit ott ajánlottak a polcon magán, de nem volt benn. Aztán gondoltam, hogy kihozom akkor az Agatha Christie krimikalauzt. Szépen megnéztem előre számítógépen is, bennt volt, kölcsönözhető állapotban volt, a kölcsönözhető gyűjteményben. Hogy ez mit jelent, azt nem tudom, de tény, hogy H10-es volt a szerző kódszáma és mikor kerestem, a szépirodalomnál, ott a H10-eshez legalább 3 szerző tartozott...Enyit erről. Lehetséges amúgy, hogy a kölcsönzhető gyűjteményen belül valahol máshol van, de akkor is, milyen dolog egy kódhoz 3 szerzőt tenni? Tehát időhiány oka miatt nem tudtam előtalálni  krimikalauzt...Sebaj tóbiás...

Holnap elmegyünk, úgyhogy valószínű, hogy nem fogok azalatt írni. És képzeljétek: Mehettem volna Keszthelyre a Jeruzsálem verseny döntje miatt :O. így most nagyon sajnálom, hogy nem tudtam meg, és nem mentem el. Ma is jó volt az ifi, de kíváncsi vagyok, hogy mit fognak a kedves levelünkre válaszolni a Szomjas Szarvasok...

Itt sorkoznak a könyvek az asztalomon(szám szerint 11), de nem tudom mit ajánljak valami humoros, ponyvába hajló, esetleg gyerek könyvet, vagy szép irodalmat, esetleg krimit, vagy verses kötetet? Netén próbálokzzak meg az És mégis mozog a föld-del? Nem, egyiket sem! Ephraim Kishon humoreszkes kötetet fogok ajánlani, csak, hogy dballa is örüljön ;). Tehá: Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik meg akarnak pihenni a nyár közepén, vagy akik ki akarnak kapcsolódni a nehéz olvasmányokból egy időre, és nem félnek egy kis pihent pesti humortól. A kötetben olvashatunk többek közt egy izraeli operaestről taxi sofőrről, aki vezetés köben is csak a tv-t bámulja, a kóborló mosógépről, arról hogy hogyan kell nöknek történetet mesélni, Napóleon családi életéről kulissza titkokat, és szegény Góliátról, akit a láthatóan túlerőben lévő ellenfele brutálisan felkoncolt, az izraeli rokoni kapcsolatokról és még sorolhatnám, de nem sorolom, hogy azért olvassátok el a kötetet. Mellesleg a köny áhh mindegy...

Egy ékszerész elkészíti a világ legértékesebb gyémánt nyakláncát. Mivel azonban megrendelő nincs, és a királyné, aki a vásárlói célpont lett volna nem akarja megvenni, az ékszerész hoppon marad...Egy bíboros Franciaország királynéjánka kegyeibe akar férkőzni, akinál évek óta kegyvesztett lett, ám a királyné mindeddig semmi hajlandóságot nem mutat a kibékülésre. Ám a bíboros mindent megtenne a királyné kegyeiért... Egy szélhámosnő pénzhez akar jutni. Célját úgy valósítja meg, hogy egy beolyásos ember kegyeibe férkőzik, majd az alvilági körökben oly divatos módon álközvetít pártfogója és egy még magasabb rangú szemlyiség között, amivel sikerül is pénzt kicsikarnia ismerősétől, de a nagy fogást még csak ezután hajtja végre... Hogy mindez hogy függ össze és mi lesz a vége? Olvassátok el Szerb Antal A királyné nyklánca című könyvét.

Holnap jövök a másikkal is.

Utólagos, engedelmetekkel(2007. 07. 27. 11:24):Mégse jövök másik változattal, mert rájöttem, hogy ennek nem lehet olyan másik változatot csinálni, amről beszéltem. És hogyhogy erre most jövök rá? Úgy, hogy eddig Jókai Eppur si muove-És mégis mozog a föld című könyvét akartam ajánlani, csak mint írtam, rájöttem, hogy eleve törött bicskával indultam egy nagy fa ellen

Na sikerült szenvednem egy jó nagyot a Paint Shop pro-val. Ez az eredménye, annak, hogy már évek óta nem használtam. De kiszenvedtem egy címkét magamnak és mára annyi elég is. Ma kitárgyaltuk s-sel ezt a témát, majd pedig azt, hogy mit is jelenthet az egzisztencializmus. Ha valaki tudja mondja meg, ha senki nem tudja, akkor meg majd megnézem az idegen szavak és kifejezések szótárában. Az én tippeim a következőek: lehet, hogy "viccesen " csak arra az írásstílusra mondják, amikor az ember oldalszámra jár és ezért mindent a lehető legrészletesebben leír, hogy minél több pénzt kapjon. Ez a valószínűtlenebb. A valószínűbb az, hogy ezt a kifejezést arra a világ néztre mondják, amikor az ember mindig csak azt nézi, hogy ha valamit tesz, akkor az milyen hatással lesz a körülményeire, és nem a kényelmesebb, hanem a takarékosabb opciót választja. Ez a hozzáállás lehet jó is, meg rossz is. Ha túlzásba viszik, akkor az smucigság, ha nem, akkor sima előrelátás. De nem is erről van szó. Aztán kitárgyaltuk, hogy megcsinált már az új sablont O-nak, csak szrinte béna lett, meg hogy miért is használja ugyanazokat a betű típusokat minden dizájnjában. És elmondtam neki a könyvtár vezetés felét, aminek ő nem jegyezte meg a felét sem, amit jelzett is, tehát így annak már csaknem 1/4-ét tudja. Kérdés, lesz-e rá szükség hogy felhasználja.

Mellesleg utálom Jókai azon tulajdonságát, hogy minden mondatot, amiben van egy kérdőszó, akárhol is van  kérdőjellel fejez be. Ú. Jut eszmbe, nem írtam meg a két verziót (ld előző bejegyzés)." Amit érdemes ma megtenni, azt tegnap is érdemes volt" (Murphy törvénykönyvből.

Na végre! Eddig egyszer sem sikerült megnyitni az írok egyet ablakot, mert már jó ideje nem műxik rendesen a net ezért naon szomi vok :(:(:(:(:(:(:(:( :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D szóval, ha abba hagytam az emo-zást, akkor folytathatom ott, hogy ezentúl gyakrabban fogok könyveket ajánlani, mert ha már én olvasok valami jót, abból hadd részesedjen valaki más is, nem igaz? Viszont gondolkoztam azon, hogy mennyit lehet elárulni egy ajánlóban. Mert pl. ha van egy könv, ami egy izgalmas eseménnyel kezdődik, és amúgy nem sok köze van a történetzhez, akkor annak a kalandnak a végét el lehet-e árulni? A szemléltető ajánlót ehhez majd megírom a nap végén, de most lenne más közlendőm is. Arra gondoltam, hogy készítek magamnak, meg másoknak is címkéket. Magamnak ugyebár azon célból, hogy azzal is reklámozzam magam, másnak pedig, hogy én úgy tudjam reklámozni őket. Mellesleg ezért is várom soledad új sablonját, mert a címke is kell utaljon valamennyire az oldal kinézetére.  És a harmadik közérdekű közlemény pedig az, hogy neki látok most már a régi bejegyzéseim átnézéséhez,és kijavjtásához, és ezentúl úgy írok is bejegyzést, hogy a végén mindig átnézem a helyesírást.

 Ez esetben is próbáltam, de nem sikerült a módszer. Na mindegy. egyébként itt van nálam dballa, mint megtudhattátok a kommentekből. Van még egy szajkózni valóm, amiot most nem mondok el, mert nem jut eszembe, de majd egyszercsak. most pedig Arthur Bloch-tól olvasom a Murphy törvény könyvét, ami egy igen érdekes olvasmány. Tudniillik ebben a könyvben érdekes törvények vannak megfogalmazva, amik néha igazak, néha nem, de viccesek. Ráadásul olyan Karinthy Friyes és Ephraim Kishon féle rosszat-eltúlzó-és-abból-viccet-csináló humor van benne, néhol komolyan megfűszerezve iróniával. Ennek a könyvnek kapcsán jutott eszembe, hogy Ed Murphy nevét felvette egy mai "híresség" is. Hogy mi ösztönözte erre, azt nem nehéz kitalálni. Azonban arra még mindig nem jöttem rá, hogy mégis mi okból kellett egy mágusnak egy teljesen pozitív és tiszta irodalmi szereplő nevét felvenni. Miért nem tudta egy híres zeneszerzőjét, vagy egy festőét? Miért kellett egy Irodalommal kapcsolatos nevt felvennie, mikor az embereket így is úgy kell verni, hogy olvassanak már a jó ég áldja meg. Mert ez így igaz. Eljön egy híres együttes, elmennek a koncertjére majd' egymillióan. Jön egy híres festőnek a kiállítása, több mint 100000-en megnézik, meg kell hosszabbítani a határidejét, annak ellenére, hogy a leghíresebb darabokat nem is hozzák el. És mind a zenei eseményről, mind a kiállításról hossza szó a média. De, ha jön egy híres író, akkor a hírekben megemlítik úgy mellékesen, hogy ez é ezb a világ hírű író jött ide, és igaz ugyan, hogy 80 éves, és nem valószínű, hogy ebben az életben ut rá ideje, hogy meglátogassa parányi országunkat, de hát, kit izgat. így persze várhatják a rendes olvasó népek is, hogy betegy még egyszer egy író is a lábát Magyarországra... Ja, és amikor egy hatalom mániás volt miniszterelnőkkel többen dedikáltatnak, mint korunk egyik leghíresebb és legjobb írójával, hát az mindennek a teteje szerintem. De ezek szerint vannak még beteges dolgok...

Már másodjára csinálom azt, hogy bejegyzek 3 betűt, ugyanolyat, ez fontos! És azután írom meg csak a bejegyzést. Hogy miért? Azért, hogy az ktuális naphoz tartozzon a bejegyzés. Vannak még beteges dolgok.

Más téma: Miért csak a szívről és a veséről nevezünk meg alakokat? És ezáll valamilyen összefüggésben azzal a Bibliai igeverssel, hogy: ...én vagyok a vesék és szívek vizsgálója... Érdekes, nem? Aztán egy kicsit a könyvekről is szót kell ejtenem, tehát ajánlom mindenkinek Chaim  Potok akármely könyvét, amik általában a 2. világháború ideje alatt íródtak, ám egy kivételével egyben sincsenek borzalmak. Potok könyveit 2 nagy részre lehet bontani: az  első részbe tartoznak azok a könyvek, amelyek gyerekekről szólnak, akik utat keresnek a vallással kapcsolatban. A másik részük azok nagyjából ezk folytatásai, amelyek a szereplők további felnőtt éveit meséli el, amelyek szintén a legtöbb esetben kapcsolatban állnak a zsidó chászidokkal )ez egy vallásos irányzat(. Azután: Van egy ilyen idézet: "mert mit ér az ész erő nélkül és mit ér az rő ész nélkül" Lehet hog ez fordítva van, de most igazából az a lényeg, hgy szerintetek, milyen nagyság rendben igaz-e. Igaz-e egy emberre? Vagy csak egy közöségre igáz, ahol kellenek, erősek is és eszesek is, akik kiegészítik egymás. Vagy egy harmadik variációra érvényes ez az idézet? Most pedig Romhányi sorozatom befejezéseképp jöjjön egy olyan vers, amit kizárólag fennhangon olvasva érdemes felolvasni:

Monoton
üget a süppedő; homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő; messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
  - Tevék ura!
  Te tevél tevévé engem eleve,
  teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
  Te terved veté a tevevedelő; tavat tavaly távol,
  de tévednél, vélvén,
  vén híved neved feledve
  elvetemedve
  vádol.
  Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
  mivel levet - vert vederbe
  feltekerve - nem vedelve
  lett betelve
  a te tevéd szenvedelme.
  Te nevedbe
  legyen eme
  neveletlen tevetetem
  eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.

Ma is csiszoltam és úgy érzem, hogy még annyi van hátra, hogy az pont elég legyen egész életemre. Pedig, mostmár géppel dolgozok, ami gyorsabb, zajosabb, és majdnem ugyanannyi energiát emészt fel. Most látták meg a szüleim is a hasznát az "olvasás mániamnak", mivel ma mindketten kölcsönkértek egy-egy könyvet: apukám az Ephraim Kishon könyvet, anyukám pedig a Forduljon Psmith-hez című olvasmányt. Én meg mégis mozog a föld első kötetét fogom befejezni a következő percekben, amint végeztem a canossa járásommal, ami a sorozatom középre illesztésének feladata. Jut eszembe: érdekel egyáltalán valakit ez az egész izé? Csak mert én nem a magam kedvéért tettem fel, itthon úgyis elolvashatom akárhányszor.

Nerc:

Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!

Na ma sok mindent csináltam. Vagy pont nem. Na, de ezt döntse el aki elolvassa a tevékenység listámat. Először, reggel fél 9-re tárgyalásra mentem. Egy olyan ügyet tárgyaltak, aminek az elsőrendű vádlotja, helyettesítette a másodrendűt a börtönben. Első hallásra talán azt mondná az ember: Hmm, minek avatkozik már megint az állam a kis emberek dolgaiba, az a lényeg hogy leülte valaki, azt nyomorult büntetést, onnantól kezdve miért kell az embereket zaklatni? Igen ám, de ez a csere-bere sok törvénybe ütköző dologba került. Kezdve a három rendbeli okirathamisítástól, a hatóságok férevezetésén keresztül a felbujtásig, amit persze a másodrendű vádlott nem ismert be. Hogy mi lett az eredménye azt nem közlöm, mivel nem is tudom, de akit érdekel még az ügy annak szívesen elmondom. Amikor aztán hazaértünk, olvasni való hiányában feltúrtam a legalsó könyves polcunkat, és lám, erőfeszítéseimet siker koronázta. Egy két kötetes És mégis mozog a föld példányt, egy Az új földesúr példányt, egy Babits vers válogatást és egy Szigeti veszedelem példányt találtam. Úgyhogy most nagyon kellemesen meglepődtem. Ezután pedig felmentem a szobámba, ahol 2 órán keresztül aludtam.

Seregély:

Elhunytam, mert ez idén
sörét nőtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.

Június 24. 22:49: Kész 19 nap (ebből 2 inaktív) olvasás után végeztem a könyvvel, ami sok szempontból igen jó, sokból pedig unalmas volt. Ám kinek háború, kinek béke.

Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Tegnap szüneteltettem a Háború és békét, mert már kezdett tömény lenni, az, hogy a francia hadsereg így meg van sebezve, halálos sebet kapott, ezért vesztette el, de, hogy végülis hogyan is vesztette el a háborút, azt 300 oldalban írja le, és ráadásul ugyebár a fenn említett ok miatt izgulni sem tud az ember.

Más. Elhatároztam, hogy egy sorzatot fogok indítani, Romhányi József szemelvényekkel. Az első részben A holló és a róka (téma és variációkat fogom leközölni, folytatásokban. Remélem tetszeni fog. Jó szórakozást!

A róka és a holló (téma és variációk)

Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.

A téma

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.

Voltam ma könyvtárban és szomorú dolgot tapasztaltam: Shine még mindig nem vitte visszza a Vörös és fehéret.így tehát arra kényszerültem, szomorúságomat 5 másik könyvbe temessem :D. Kivettem életem első Jókai és Mikszáth művét, valamint e Efrájim (jobb körökben Ephraim) Kishon könyvet, akinek mglepően sok műve meg van a könyvtárban (csaknem 10! :P) elmaradhatatlanul egy Agatha Christie könyvet és gy Chaim Potok könyvet. Az első három kiválasztott szerencsés (fordítva) könyv, az Agath Christie és a két zsidó könyv volt, és egy pillanatig egész komolyan megkísértett a gondolat, hogy zsidó turnust tartsak, ám végül mésem tettem, pedig utólag átgondolva, azt hiszem, hogy Agatha Christie-ról sem kellett volna lemondanom, sőt, bár meglepődnék, még az is lehet, hogy még így is csak sémiek könyvét vettem ki. Most pedig kiry elkezdhet felháborodni.

Nemsokára csomagoltunk, és távoztunk. Ami pedig a legdühítőbb: az asszony azt állítja, hogy megcsaltam őt - vele (vele=az asszony). Na és? Talán ő rendben van? Csak látták volna, milyen szemeket meresztett rám. (Ephraim Kishon: Ne paráználkodj!)

Szeretnék mostmár új dizájnt, csak még nem szántam rá magamat a kellő kellékek összeszedésére, és még mindig 2 variáció között ingadozok (ha valaha kész lesz az egyik, akkor közlöm a másik tervét, vagy ha dugába dőlnek a terveim akkor is...). hogy bulvárosan modjam, egyik informátorom szerint, lapfülre aurorét utánozandó én is ki akarok tenni verzió számot, csak jobbat. bocs aurore...

Újra rámentem a nagykönyv oldalra és igen meglepő dolgokat tapasztaltam, mikor megnéztem a top 1000-es (!) listát és a következőket láttam: A 101., tehát éppencsak lecsúszó egy 5. Harry potter a túzserleges volt, A kicsik, Lőrinc L Lászlótól, ami köztudottan egy pony horror írótól származó mű, tehát lehet találgatni, hogy vajon miről is szól, szóval ez a könyv a 137. lett, megelőzve ezzel a 138. Dzsungel könyvét, a 139. Nemo kapitányt, a 141. Goriot apót, a Kétévi vakációt (150) a Koldus és királyfit (156), z És mégis mozog a földet (157) az Egerek és embereket (164) a Feltámadást (239), a Keménykalap és krumpliorr-t és a Szeleburdi családot (246 és 248), valamint még jópár hasonlóan jó könyvet. Ezekkel az adatokkal próbáltam alá támasztani, hogy milyen borzalmas az emberek ízlése könyvek tekintetében Magyarországon, hisz nem elég, hogy jócsomó könyv, ami igazán megérdemelte volna, hogy a legjobb 100 között legyen, lemaradt a listáról, mlg hozzá, ilyen szen -ek előzték meg őket, mint Harry Potter, Lőrinc L László könyve, ls hasonló ponyv minősíthetetlen könyvek. :S