A legújabb legjobban utált szavam, jól lehet nem hallottam már egy ideje, a bagatellizálás. Ez a szó azt jelenti, hogy egy fontos dolgot igyekszünk kevésbé fontosnak beállítani, mint amilyen valójában. A bagatellizálás mint ilyen tehát egéyrtelműen rossz, és ezt nem is szeretném tagadni. Amivel problémám van, az az, hogy sokszor úgy veszem észre, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bagatellizálni csak valóban fontos dolgokat lehet. A nem fontos dolgokat nem lehet bagatellizálni, maxmimum felfújni, az pedig semmivel nem jobb mint lekicsinyelni, sőt én személyesen jobban irtózom a dolgok felfújásától. De ez egy személyes preferencia, amivel most nem foglalkoznék.

De azt gondolom, hogy ez egy valós probléma a kultúránkban, hogy egy dologról (tipikusan egy problémáról) elhisszük, hogy jelentős, és amennyiben esetleg úgy adódna, hogy egy ember arra hívná fel a figyelmet, hogy ez koránt sem annyira fontos, mint amennyire hisszük, bölcs tekintéllyel ugyanakkor agresszíven, egy "ne bagatellizálj" parancsszóval félresöpörjük ezt az ellenkező véleményt. Ez kár, mert a bölcsesség nem abban van, hogy képesek vagyunk nagynak látni a problémát, hanem abban, hogy hajlandóak vagyunk a helyén kezelni azt. ÉS a kettő közel nem egyenlő.

My newest most hated word is "belittleing", though I haven't heard it in a while. This word means that we try to make an important thing less important than it is. Belitteling as it is course a bad thing, and I don't want to deny it. My problem is that, as I see, we tend to forget that we can only belittle important things. You can not belittle not important things. What you can do with them is to act like it is a big deal, though it is not, and it is not any better then belittleing important things, in fact I want to avoid more badly making a big deal of something. But it is a personal matter, and I don't want to deal with it right now.

But I think, that it is a real problem in our culture, that we believe that a thing (tipically a problem) is significant, and if someone draws our attention to the fact that our problem is not as significant, as we think, we are ready to 'wisely' though agressively brush away this opposite opinion with a "don't belittle" command. It is a pity, because wisdom is not about seeing problems great enough, but to handle them on their right place. And these two are not equal.

I'm in Romania at the moment. This is a poor country, at least the poorest where I've been to this year. And probably all my life. right now I'm sitting in them calm august evening listening to the song of the cicalaes, and relaxing.

Of course, as an outsider I can't judge it properly, but it seems like people do keep up living here. And yes, it is harder, but yes, and a thousand times yes, you can always look on the brighter side of life. And yes, maybe it's been said several tousand time in life, but in practice it's always harder. Oh, sorry that meant to be a short introduction to my photosession about Satu Mare.

Happiness behind tomatoes

I still don't know what this wehicle is for, but he seems to be cool :)

Kitchen minimal

Bergen beer. This must be a sign.

Mosaic on a blockhouse

Waiting for better future. Or an old Ikarus bus with sunset painted on it.

Azt hiszem mindenki ismeri azt az érzést, amikor elismerést kap, és úgy gondolja, hogy nem érdemli meg, ez csak véletlenül lett ilyen jó, már ha egyáltalán jó lett, és nem elfogultak az emberek. (Jó, tudom, tudom, nem szabad általánosítani, de akkor is. Ha nincs igazam, akkor az a minimum, hogy megeszem a nem létező kalapomat, de legalábbis elkönyvelem magam egy szerény és jó embernek, akinek ilyen remek fogyatékossága van.) Ilyenkor úgy gondolkodunk, legalábbis én, hogy nem baj, ha már itt a lehetőség, hogy kibontakozzunk, ám élünk a lehetőséggel, de egyszer majd úgyis csalódnak bennünk, kiderül az "igazság", hogy nem is vagyuk olyan jók, mint amilyennek látnak bennünket. És valahogy mégis sikerül, és nem a belső embernek lesz igaza. Valahogy mindig kiderül, hogy nem volt oka a pesszimizmusnak. De ezért jó ez az érzés, mert úgy emel fel embereket, hogy azok ne bízzák el magukat, és munkálja bennük a kitartást. Akiben megvan ez az érzés (bennem lehet, hogy már nincs meg) annak nem képtelenség az a gondolat, hogy "aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok". Szerintem ez az érzés, vagy mechanika a lelkiismeret kistestvére. :)

Sok mindenen gondolkoztam. Az úton Nagykőrös és Kecskemét között... Ami 13,345 perccel ezelőtt volt. Azért csak az 1/4-ére emlékszek a dolgoknak.

A nyaralásról röviden. Arról nem szeretnék beszélni :D...p Az úton meg azon is gondolkoztam, hogy miért nem tűnnek annyira szórakoztatónak humoreszkek modern világunkban nagyon szokszor. Mert nem hinném, hogy Ephraim Kishon, vagy Karinthy azért írt volna össze annyi nem kitalált sztorit, hogy néha az ember kiadjon magából egy-egy horkantás, vagy egy mini kuncogást. Valahogy az emberek már eltompultak, belefásultak a viccekbe. Lehet, hogy egy olyan vicc ami régen hatalmas hahotára adott volna okot, azt most egy szerény kacajjal jutalmazzák, vagy az "egy újszülöttnek minden vicc új" nevű sablonszüveggel jönnek. Lehet, hogy csak az a baj, hogy ami nem szexuálisan túlfűtött, az már nem is jó nekik...

Érdekes a mai világ, nem? Valahogy túl átlátszóan  harcol a népesség növelés ellen. Az emberek 25-30 éves korukig tanulnak, tehát mialatt ketyeg a biológiai órájuk, addig előadásokon ülnek, aztán ha 35 évesen megállapodnak eg partnernél, akkor sem mennek el gyereket szülni, hogy ne rúgják ki őket. Ha pedig véletlenül mégis bombabiztos az állás, akkor 16 munkaórás, amellett pedig a családtervezésre és főleg annak végre hajtására nincs idejük... És gy kérdés: Ti mikor szoktatok lefeküdni szünidőben? Könyörgöm válaszoljatok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azt, hogy az embernek milyen a viszonya a világgal, azt egyáltalán nem az határozza meg, hogy mennyi sikere, pénze stb. van. Illetve ez nem egészen igaz, mert ugye ez a viszony is kettőn áll, már ha a világot egy egésznek vesszük. Szóval a siker és a pénz azt nem fogja befolyásolni, hogy az egész világ hogyan viszonyul hozzád átlagban, mert lehet ugyan, hogy összességében sok barátod lesz- akiknek a fele valószínűleg nem igaz barát-, de ezzel együtt az ellenségeid száma is igen erőteljes növekedésnek indul. Ebből tehát egy dolog következik, hogy a világgal való kapcsolat csak is az emberen függ, csak sikeresen és sok pénzzel könnyebb az ermbereket szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem boldogít, még akkor sem, ha ez igaz, mert a pénznek, mint minden más dolognak az ember csak örül, de egy idő után belefásul, megunja és ha valamit un az ember, akkor egyrészt annak már nem örül, pláne nem boldog tőle. Nos ím a szent lecke :D:D:D

- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!

Ja és vigyzzatok velem: 

Nem tudom hogy mit fogok csinálni a nyári szünetben. Igazából, most annyir be vagyok lelkesülve, hogy azonnal szerentém kezdeni az iskolát. Nem, ennyire mégse izgultam be, de azért érthető a lelkesedés annak, aki tud róla, aki meg nem, hát övék a jövő, metrt biztos meg fogják tudni. A nyáriszünethez vissz térve: valószínüleg dolgozni fogok, de hogy mikor, és mennyit, és hogy, azt még nem tudom, csak azt tudom, hogy hol, de nem tudom, hogy tényleg meg lesz-e. Aztán még fogok segíteni a ház körül, ha akarom, ha nem, bár még az is jobb annál a punnyadásnál, amit tegap és ma műveltem, a lényeg, hogy ne legyn nagy hőség és ne legyen nagyon fárasztó. Fogok még egy csomót olvasni reményeim szerint, és sokszor megyek a könyvtárba, ha lehet (ha nem :P). Látjátok, ennyi az amit tudok csinálni, de ezeket sem érzem elegendőnek. Valami hiány van. Valahogy a szabadidő soha nem elég, de ha van, akkor meg csak azt érzi az ember, mint a 70-80 éves emberek: Az idő lassan elszivárog. Valahogy semmi nem hasznos, nem töltöm ki ha 200 év távlatából nézzük, nem töltöm hasznosan a vakációt. Valahogy nem tudom.De! Van remény! Leírhatatlan. Itt csalódik bennem az, aki azrt szereti a blogomt olvasni, mert jól meg tudom fogalmazni a gondolataimat. Ezt nem lehet leírni, az érzést kell átvenni.

(...)nem volt megelégedve a saját szavaival- érzte, hogy sehogy sem sikerül lefestenie azt a szenvedélyes költői érzést, amely azon a napon elöntötte, és amelyet őbelé is át akart önteni."(...)nem nem tudom jól elmondani"-ismételte és izgatottan elpirult(...)Pedig megértettem-gondolta[a másik(a szerk.->én)](...)(Lev Tolsztoj: Háború és béke, részle)->ezt várnám tőletek. köszönöm

Lehet, hogy felnőttem???(háháháhá)

Nézze meg az ember! Már megint azon gondolkodtam, hogy miért is írom ezt a blogot. Ez olyan hullámvölgszagú, pedig ezemben seincs kitörölni a blogot. Na mindegy. Végül valami olyasmire jöttem rá, hogy shine és 7th hatása mellett az is motivált, hogy kiadhasam végre magamból a gondolataimat. Aztán mikor ez sikerült, akkor nagyon örültem-egy ideig... Aztán elkezdtem unni a hallgatólagos belegyezést, ami végig kísért így tehát elkezdtem kiabálni, hogy miért bántok el így velem, miért nem szól hozzám senki, miért kell a visszhangot hallgatnom. Erre látszólag teljesítettétek kérésemet. írtatok. Ez nagyon megható és boldog végződés lehetne, és folyhatna tovább a blogolás, amíg el nem hal. Igen ám, de ez a vég korántsem volt olyan rózsás mint első pillantásra véltem, ugyanis nem a lényeghez szóltatok hozzá, nem a kérdésekre adtatok választ, hanem szinte szándékosan mindig a jelentéktelen és nem lényeges dolgokat reagáltátok le. Nem baj! Csak így tovább, de azért próbájatok néha legyetek szívesek egy kicsit vitába szállni is velem!

Mst jut eszembe, hogy a szavzás végeredménye, melyet nem zártam le, hanem csak egyszerűen eltűnt az új dizájn megjelenéséve, a következő lett:15 ember szerint az Irodalom, 12 szerint a Zene és 4 ember szerint a Festészet legmagasabb rendű művészet. Szóval andreew?

Hát ma kicsit későn írok, bár ez nem számít, hiszen úgyse hiányol senki, illetve nem veszi észer senki, hiszen nem olvasnak rendszeresen a népek...Ezt nem kellett volna, de mindegy vállalom a felelőséget azért amit írtam és nem húzom az időt azzal, hogy minden egyes mondatomat újra fogalmazom 5ször és minden másodikat kitörlöm, hogy nehogy valakinek belemásszak a lelki világába, mert úgyis azt írok amit akarok, bár akkor nem tudom miért várom el, hogy bárki is szeresse olvasni a blogomat, vagy reagáljon rá ez sajnos hiba, mert ráadásul irigységből fakad, hogy mindenki másnak(nem feltétlenül ismeerős), például még azoknak is akik nem gyötrik magukat ilyesmivel, hogy írás, hanem feldobnak pár képet, hogy nesze semmi fogd meg jól, még azoknak is több kommentjük van mint nekem...szóval csak azért hadoválok annyit, mert egyszerűen irigy vagyok...

Olyan sok gondolat megy veszendőbe.Az ember gondolkozik valami értelmesen, gyötri magát, aztán Heuréka! meg van a megoldása az éppen aktuális gondolat menetnek és 2 óra múlva már csak azt veszi észre az illető, hogy hopp, miről is gondolkozatm?És akkor megint agyalhat, aztán vagy vissza tud emlékezni, vagy nem...Talán az értékesnek tűnő gondolatokat fel lehetne írni...Csak olyankor meg kigondol rá?

Miért vöröses a Nap mikor lemegy?És a hold mikor feljön(lehet, hogy akkor is mikor lemegy, csak olyat még nem láttam)?

Julius Caesar-t olvasok.Valós az történelmileg, hogy az egész merényletet Caesar ellen Cassius tervelte ki?(csak mert én mindig azt hittem, hogy Brutus a "főgonosz")

Szabó Lőrinc: Csodálkozás (részlet)

Tavaszi szaga van a sárnak,
a szem már keresi a fecskét
átvilágít rajtam a nap
s úgy járom ismert utcáimat,
mint idegen tájat a vendég

Mi tötént itt? Úgy zeng, lobog
a kék, arany, sárga, a piros
az egész világ édes zavar,
az élet valami újat akar
s mosolyogni tilos.

A remény igen, az mosolyog
és mindjárt mennyi szép akad:
a pénztelen mát drága, ritka
tündérálommá ittasítja
a tovakéklő alkonyat.