socially pingvin


Tudtam

2007. június 24. - döm

Június 24. 22:49: Kész 19 nap (ebből 2 inaktív) olvasás után végeztem a könyvvel, ami sok szempontból igen jó, sokból pedig unalmas volt. Ám kinek háború, kinek béke.

Igen. És most fáradt vagyok és aludni fogok, mert amíg azt a könyvet olvastam, addig éjjel fél 2 és 1-ekig voltam fenn. Nem nem vagyok mániákus, csak hogy a végére is elérjek valamikoron, behatároltam, hogy akármilyen részét olvasom is épp, naponta 100 oldalt olvasok, de 2-szer is csómóróm lett, így azokat a napokat nem számítottam.más: Tegnap minden kecskeméti bornemiszás álla leesett, csak az enyém nem. Én tudtam :D.
Második variáció
Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Ami csak egy 100. bejegyzésbe belefér

ím a 100. bejegyzés. Igen. ez is eljött, egy szép, szombati napon. Bár kissé le vagyok maradva az eseményekkel, azért eddig minden jól ment, és rendszeresen írok is, igaz lehet, hogy kissé túl gyakran. De megmondom, hogy ezen miért nem változtatok a jövőben. Azért tudniillik, mert ha ritkítanék rajta, akkor soha nem lenne kedvem írni, csak esetleg havonta egyszer, azt meg gondolom senki nem akarja.

Tegnap volt az évzáró. Nekem tetszett, nem az a 2 himnusz között 3 2 órás beszéd, hanem színes volt a program, és ráadásul nem is volt túl hosszú az egész, és nem volt a végén az a vége_az_iskolának_meneküljünk_innen hangulat. Magyarul nem csak az volt jó az évzáróban, hogy vége lett az iskolának hivatalosan is. És kaptam könyvet, amiben az áll, hogy megdicsérnek, matematikából kiemelten :S. Most pedig folytatódjék a sorozat.

Első variáció
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
- Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.

Jön, jön és itt van! Kezdődik a sorozat!

Tegnap szüneteltettem a Háború és békét, mert már kezdett tömény lenni, az, hogy a francia hadsereg így meg van sebezve, halálos sebet kapott, ezért vesztette el, de, hogy végülis hogyan is vesztette el a háborút, azt 300 oldalban írja le, és ráadásul ugyebár a fenn említett ok miatt izgulni sem tud az ember.

Más. Elhatároztam, hogy egy sorzatot fogok indítani, Romhányi József szemelvényekkel. Az első részben A holló és a róka (téma és variációkat fogom leközölni, folytatásokban. Remélem tetszeni fog. Jó szórakozást!

A róka és a holló (téma és variációk)

Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.
A téma
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.
süti beállítások módosítása