I'm in Romania at the moment. This is a poor country, at least the poorest where I've been to this year. And probably all my life. right now I'm sitting in them calm august evening listening to the song of the cicalaes, and relaxing.

Of course, as an outsider I can't judge it properly, but it seems like people do keep up living here. And yes, it is harder, but yes, and a thousand times yes, you can always look on the brighter side of life. And yes, maybe it's been said several tousand time in life, but in practice it's always harder. Oh, sorry that meant to be a short introduction to my photosession about Satu Mare.

Happiness behind tomatoes

I still don't know what this wehicle is for, but he seems to be cool :)

Kitchen minimal

Bergen beer. This must be a sign.

Mosaic on a blockhouse

Waiting for better future. Or an old Ikarus bus with sunset painted on it.

Szeretem azt a nyüzsgést, a tömeget, és azt a nagy-nagy (kissé -nagyon- szentimentális) összetartozás érzést. Öröm volt, hogy pénteken szinte tobzódhattunk a helyekben és élvezetes volt, hogy ahogy telt az idő, egyre többen lettek, míg a végére, vasárnapra nem is jutott mindenkinek hely a csarnokban. Öröm volt megtdni, hogy az első sorokban is emberek ülnek és hogy nem is akármilyenek, nagyon kedvesek, barátságosak. Öröm volt találkozni ott is az osztálytársaimmal, öröm volt az, hogy tudtam, nem véletlen, hogy egy osztályba járunk. Öröm volt találkozni a többi ezer ismerőssel, és ugyanúgy - ha nem jobban - örülni annak, akit szinte mindennap, vagy hetente látok, mint annak, akivel csak ezeken a három napos istentisztelet sorozaton tudok összefutni. Öröm volt érezni, hogy van erő amögött amit teszünk, és hogy ez az erő nem céltalan. Öröm volt záróakkordként megünnepelni Izrael hatvan éves születésnapját, és tervezni, hogy tíz év múlva hasonlóan ott ünnepelni, és az örömöt, ami felgyűlt elengedni, és hagyni, hogy felbuzogjon. Öröm volt, hogy minden hétköznapi patvarkodás semmivé vált és öröm volt tudni, és megbizonyosodni arról, hogy a meggyőződésünk nem fikció. Öröm volt ott lenni.

Az emberek esendőek. Mindenkinek van hibája, és azok a hibák azért vannak, hogy ha voltunk olyan bolondok, hogy más bakijaiból nem tanultunk, akkor legalább a sajátunkból okuljunk. Azt hiszem, hogy ezt senkinek nem kell szégyellnie, senkinek nem kell emiatt akármilyen tevékenységet is felfüggesztenie. És itt minden egyes emberre gondolok. Ha képes vagy arra, hogy a hiányosságaidat reálisan, nem eltúlozva felmérd, akkor már jó úton haladsz. Azonban azt is szeretném tudatni, hogy ha túl dramatizálod a hibáidat, az is ugyanolyan rossz, mintha nem vennéd észre őket. Az ilyen esetek felkarolására, valamint egymás támogatására hoztam létre a Defektes Önértékelésű Emberek Klubját, illetve a Kisebbségi Komplexussal Küzdő Emberekért Alapítványt. Ezen szervezetek tagjaiv kérem fel: sallyt, shine-t, Dávidot és magamat. A kör bővülni fog, amennyiben felfedezek még ilyen embereket.

Álmodtam egy szép világot. Egy idillikus környezetet. Nem, nem kellettek nekem külsőségek, nem vágytam édenre, sem kertre. Egyszerűen csak azt hittem, hogy az emberek tudnak teljesen jószándékúak, megértőek, jók, szelídek, kedvesek, alázatosak lenni. Azt hittem, hogy az embereknek van egy ilyen kis csoportja. És azt hittem, hogy én is beleillek majd egy ilyen világba. De naiv voltam. Gyerek voltam, nem is lehetett mást várni. De én vártam. Vártam a jót és hallgattam az embereket. Próbáltam hozzájuk szólni, de nem ment. Nem bírtam, mert éreztem az ellenszenvet. Vagy képzeltem. Egyremegy, mert azóta csak romlott. De lehet, hogy még mindig csak képzelem. Hallgattam az embereket. Hallottam különböző dolgokat, és nem tetszettek. Aki a szememben őket képviselt, azt védtem. Védtem magam ellen. Dúlt a harc. Te tehetsz róla, miért vagy ilyen mulya, róttam meg magamat gondolatban. És igen, lehet, hogy én tehetek róla, lehet, hogy ők is ellenségesnek tartanak. Gőgösnek. És vajon, ez tényleg nem gőg, vajon tényleg nem az én hibám? Vajon, vajon, vajon...? És vajon nem javulnak-e meg, nem felejtik-e el a zavaromat, vajon nem bocsájtják meg nekem. Sőt, nem is kérdés volt. Hittem. Igen, elhittem, hogy el fogjk felejteni. Hittem a tiszta lapban... De nem kaptam... sőt...
Mindezzel együtt. Biztos, hogy az a kis világ defektes? Nem én vagyok hibás? Nem én vagyoktalán az, aki néha annyira kételkedik, hogy még azt, aki őszintén közeledne, azt is elutasítja? De miért tenném ezt? Mert félek, hogy nem igazi amit mutat magából. Előítéletes vagyok. Nem hibás senki, vagy "Az ember mindenképpen hibás egy kicsit", de " Örökké a világ sem áll/ De amíg áll és amig él/ ront, vagy javít, nem henyél.

Félelmetesek az emberek. Pedig beszámíthatók (80 százalékuk). Én nem, ezért néha figyelmen kívül hagyom eme tényeket...

ps: Sajnos az utóbbi pár nap élményei nagyon erős félelmet plántáltak belém...

Tegnap nagyon jót sétáltam. Elmetróztam a Deák térre, és onnan a Lánchídhoz ju lyukadtam ki. Közben az orromra csücsült egy nagy hópehely, majd még egy meg még egy pár. Vártam, hogy majdcsak elolvadnak vagy valami, de nem tették meg, hanem maradtak. Ettől aztán olyan jó kedvem kerekedett, hogy azontúl másfél óráig abba sem bírtam hagyni a mosolygást. Mindenkire rámosolyogtam, aki szembe jött velem, és ha valaki viszonotza, akkor még jobban éreztem magam. Közben beálltam egy gimnazista csoportba csak úgy, majd le is szakadtam tőlük. Eztán átsétáltam a Láchídon és azonmód vissza is tértem. Mikor ezzel is megvoltam és nem tudtam mit kezdeni magammal, meglátogattam a Váci utcát, ami most a legkedvesebb helyem Budapesten. A metrón találkoztam 2 osztálytársammal és egy ismeretlen 19-20 éves lánnyal, aki.miutn leszállt a barátosnéja mutatta, hogy le akarok-e ülni a falatnyi felszabadult helyre és én csóváltam a fejem, nem akartam összenyomni. Mikor leszállt, inett nekem és én is visszaintettem neki, az osztálytársaim pedig igen elcsodálkoztak, mikor megtudták, hogy nem is ismertem. Persze rögtön mondták, hogy biztos tet
szettem neki és azért volt olyan kedves. Ezt már nyilván nem fogom megtudni, mert nem valószínű, hogy valaha is fogok vele találkozni, de azért én nagyon sajnálnám, ha az osztálytársaimnak lenne igaza. Olyan illúzió romboló a gondolat. Én szeretem az embereket és nem vagyok képes elhinni, hogy csak rossz indíttatásból csinálnak mindent. Lehet, hogy mégis ez az igazság, s ha igen, akkor,akkor...

ui.: Végülis ígyis-úgyis szükségük van a megváltásra.

Az emberek sokszor azt hiszik, hogy mivel nem maguk választhattak rokonokat, ezért a sors a lehető legrosszabbat osztotta nekik. Pedig ha belegondolnak akkor rájönnek, hogy olyan dolgok miatt "akadnak ki" a testvérükre, ami vagy bármelyik embernél előfordulhat, vagy olyan miatt ami minden más embernél is előfordul, csak ő nem tudja, mert nem él vele együtt, vagy pedig olyan dolog miatt haragszik meg rá, illetve azt a tulajdonságát veszi a legidegesítőbb vonásának, ami örökölt, és ami rendszerint ő is örökölt. De sokszor van az is, hogy egy jóformán ismeretlen embert pont az olyan jellemvonásáért ítél el valaki, aminek ő maga is birtokában van, csak nem veszi észre. Ez sokszor jó jelzés, hogy ne ítélje el az illetőt, vagy ha pedig nem képes rá, akkor változzon meg belőle, hogy legalább valami alapja legyen hozzá. PErsze ezzel nem állítom azt, hogy minden negatív ítélet téves, de vannak olyan furcsa dolgok, amik miatt, ha nem kap idejében észbe az ember, nagyon könnyen ellentmondásba keveredik és elvesztheti a hitelességét (már ha az emberek előítélete megengedi, hogy legyen hitelessége, de erről majd máskor....)

ui: sajnos ne jutott eszembe jobb cím, de szóljatok, ha neketek vvan valmi jó a tarsolyotokban.... 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon szertem az ilyen családi információkat meg úgy általában az ilyeneket, pl, hogy hány évig élt valaki, hány gyereke volt, hány évig voltak házasok tehát igazából, most jut eszembe az életrajzi adatokat szeretem, és az ilen családi dolgok leírását, nem ilyeneket, hogy háború, harcigépek, ilyen tank, olyan aknavető, inkább a béákésebb dolgokat szeretem. Persze, mint sok minden, ez sem egyezik a bevett szokással, mert a Bornemiszában elég sok 2. világháború fan van, akiket én nem tudok megérteni, hogy mi olyan izgató abban, hogy ez az aknavető ilyen, olyan amolyan egyáltalán mit lehet róla beszélni. De persze mint egy régebbi szólamom vallja, kinek háború, kinek béke, én maradok, a dolgok békésebb felélnél, mint gyerek születés, meggazdagodás, elszegényedés, emberi kapcsolatok stb.. És az aknavetős bornemiszásokat pedig nem fogom megérteni soha, 'iszen hogyan gondolják magukat Uram bocsá termő fáknak (mát 7,19), ha nem termik meg a békességet és a szelídséget( gal.5.22)?

ír szetter: 

- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre...

2007. 07, 08, 23:52 : ím egy megkésett válasz andreew barátunk számára. Szóval ezért kritizálok én mindenkit, ami meglehet, hogy sokszor idegesíti az embereket, de ez inkább őszinteség mint amit mások annak szoktak nevezni sértegetés címén szoktak sokan művelni... Teszem mindezt úgy, hog tudom, sokszor ez egy bagoly veréb párbeszéd, aminek nincs hiteles háttre, de higgyétek( vagy higyjétek? nem, nem)el én próbálok javítani magamon. Még a felvágott nyelvemen is. Sajnos azonban, mint sok minden másban itt sem tudom magamat korlátok közé szorítani, ami azt hiszem, hogy a (majd ide írom mi miatt van, ha eszembe jut a szó, ahh temperamentum)mindegy, ez az ami miatt például, ha valamiért lelkesedek,akkor azt odaadóan teszem. Ja és a ktnyelesség, ami miatt általában az emberek rágalmazni szoktak, az inkább a kíváncsiságomban nyilvánul meg. De ezekről már úgy hiszem esett szó. 

Azt, hogy az embernek milyen a viszonya a világgal, azt egyáltalán nem az határozza meg, hogy mennyi sikere, pénze stb. van. Illetve ez nem egészen igaz, mert ugye ez a viszony is kettőn áll, már ha a világot egy egésznek vesszük. Szóval a siker és a pénz azt nem fogja befolyásolni, hogy az egész világ hogyan viszonyul hozzád átlagban, mert lehet ugyan, hogy összességében sok barátod lesz- akiknek a fele valószínűleg nem igaz barát-, de ezzel együtt az ellenségeid száma is igen erőteljes növekedésnek indul. Ebből tehát egy dolog következik, hogy a világgal való kapcsolat csak is az emberen függ, csak sikeresen és sok pénzzel könnyebb az ermbereket szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem boldogít, még akkor sem, ha ez igaz, mert a pénznek, mint minden más dolognak az ember csak örül, de egy idő után belefásul, megunja és ha valamit un az ember, akkor egyrészt annak már nem örül, pláne nem boldog tőle. Nos ím a szent lecke :D:D:D

- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!

Ja és vigyzzatok velem: 

Mi az eső? Mikor esik az eső, olyankor az ég siratja az emberket.Azokat az embereket, akik népirtás áldozatai lettek, akik emberi segítség híján éhen haltak, akiket egy hirtelen jött betegség vitt el, azokat akik meg sem születhettek, de siratja az élőket, a szívtelen gazdagokat akik megtehetnék, hogy segítenek a szerencsétleneken, de nem jut rá idejük, siratja az éhezőket, akik nem tudják, hogy mi a jól lakottság, siratja az árvákat akiket a saját szüleik hagytak cserben, és siratja azokat, akik saját hibájuk miatt szenvednek. De az ég nem csak gyászát fejezi ki az esővel, hanem új életet támaszt mindig újra és újra, és élettel tölti meg a haldokló természetet, a jövőt hordozza magában és az ember csak reménykedik, hogy ez a jövő jobb lesz, mint a múlt és ő maga is életet merít a reményből.

Ma is szomorú esős napunk volt(ez talán már ki is derült mindenki számára), de várom már a tavaszt, a napsütést, a madárcsicsergést, az élettel teli zajokat. De várom már a nyarat, a fülledt augusztusi estéket, mikor, az embernek csak ahhoz van kedve, hogy Isten szent ege alatt elmélkedjen és nézze a csillagokat és hallgassa a tücskök ciripelését...