socially pingvin


Szent lecke

2007. július 01. - döm

Azt, hogy az embernek milyen a viszonya a világgal, azt egyáltalán nem az határozza meg, hogy mennyi sikere, pénze stb. van. Illetve ez nem egészen igaz, mert ugye ez a viszony is kettőn áll, már ha a világot egy egésznek vesszük. Szóval a siker és a pénz azt nem fogja befolyásolni, hogy az egész világ hogyan viszonyul hozzád átlagban, mert lehet ugyan, hogy összességében sok barátod lesz- akiknek a fele valószínűleg nem igaz barát-, de ezzel együtt az ellenségeid száma is igen erőteljes növekedésnek indul. Ebből tehát egy dolog következik, hogy a világgal való kapcsolat csak is az emberen függ, csak sikeresen és sok pénzzel könnyebb az ermbereket szeretni. Ez nem azt jelenti, hogy a pénz nem boldogít, még akkor sem, ha ez igaz, mert a pénznek, mint minden más dolognak az ember csak örül, de egy idő után belefásul, megunja és ha valamit un az ember, akkor egyrészt annak már nem örül, pláne nem boldog tőle. Nos ím a szent lecke :D:D:D

Német juhász:
- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!
Ja és vigyzzatok velem: 
64%How Addicted to Blogging Are You?

Mindenki jobban akarja tudni.

Minden rendőr, vele magával az élen, tulajdonképpen lmebeteg, amikor ezért a pénzért, amit kap, védi a gazdagok vagyonát...Ha azt nézzük, kinek mi lenne az érdeke, minden rendőrnek át kéne igazolnia...Csak ők hoztak hazulról egy olyan totál fölösleges idiotizmust, mint mint a tisztesség. Becsület. Jog. Igazság. De azt lefelejtették a szüleik beléjük verni, hogyn nekik is járna a nygyobb darab kenyér. hogy milyen áron? Bármi áron. Igen! Azért, hogy a saját becsületes képükben tetszeleghessenek otthon a tükör előtt, nem fizettetnek túl nagy árat, mondjuk éppen a saját köykeikkel? Akik alig egy hangyányival élnek a létminimum fölött?! (Kertész Ákos: A tisztesség ára)

Na ez félig igaz, félig nem. Mert a rendőrök tényleg túl sok pénzt kapnak a munkájukért, nem csoda tehát, hogy állandóan gyorshajtással szaladgálnak az ember után, hiszen az a mellék keresetük. Tehát azért nem olyan szentek ők sem, de legalább megpróbálnak megvédeni. Legaálbbis az lenne a dolguk, de ezt nem nagyon teszik. Gondoljunk csak bele, miért van nagyon sok városban polgárőrség, hát a polgárság védelme nem az ő feladatuk? Hát kérem szépen (Karinthy-tól tanultam) ez sem az ő hibáuk, hiszen melyik idióta dolgozna ingyen? A rendőrségnek meg nincs pénze arra, hogy ennyi embert foglalkoztasson még éjjel is... Viszont miért nincsen? Azért mert valahol elfolyik a pénz. De hol? Hát pontosan nem tudni melyik szinten, de valószínűleg valahol a felsőbb rétegek környékén korrumpálódtak az emberek. Tették ezt gy, hogy közben a rendőrök tulajdonképpen az ő pénzüket védik.

Ebben az országban van egy hatalmas hiba. Mindenki jobban akarja tudni. Én pedig állampolgár vagyok, ebből követrkezik, hogy jobban akarom tudni, mint most is. 

süti beállítások módosítása