Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Kezd melankolikus hangulatom lenni... Azt hiszem, kicsit engedem. Úgyis olyan szomorú idő van kint. És egyébként is, jól esne ha most kikapcsolhatnám az egész időt egy picit. Csak egy nagyon picit, hogy ne rohanjon már úgy felém a nyelvvizsga, a kórus, a próbaérettségi. Hogy egy kicsit lazíthassak. Még azt sem bánom, ha az iskola vége sem közelít addig. Kezd olyan érzésem lenni, hogy hiányozni fognak a osztálytársaim. Nem nagyon, de kitartóan. Három évvel ezelőtt nem tudtam megérteni az osztálytársamat, aki sírt amiatt, hogy vége az iskolának. Most egy kicsit meg tudom érteni. Sokkal szívesebben halasztanám most el a szünetet egy évvelm főleg ha utána dupla olyan hosszú lenne.(talán nem kéne Coldplayt hallgatni...)

Álmodtam egy szép világot. Egy idillikus környezetet. Nem, nem kellettek nekem külsőségek, nem vágytam édenre, sem kertre. Egyszerűen csak azt hittem, hogy az emberek tudnak teljesen jószándékúak, megértőek, jók, szelídek, kedvesek, alázatosak lenni. Azt hittem, hogy az embereknek van egy ilyen kis csoportja. És azt hittem, hogy én is beleillek majd egy ilyen világba. De naiv voltam. Gyerek voltam, nem is lehetett mást várni. De én vártam. Vártam a jót és hallgattam az embereket. Próbáltam hozzájuk szólni, de nem ment. Nem bírtam, mert éreztem az ellenszenvet. Vagy képzeltem. Egyremegy, mert azóta csak romlott. De lehet, hogy még mindig csak képzelem. Hallgattam az embereket. Hallottam különböző dolgokat, és nem tetszettek. Aki a szememben őket képviselt, azt védtem. Védtem magam ellen. Dúlt a harc. Te tehetsz róla, miért vagy ilyen mulya, róttam meg magamat gondolatban. És igen, lehet, hogy én tehetek róla, lehet, hogy ők is ellenségesnek tartanak. Gőgösnek. És vajon, ez tényleg nem gőg, vajon tényleg nem az én hibám? Vajon, vajon, vajon...? És vajon nem javulnak-e meg, nem felejtik-e el a zavaromat, vajon nem bocsájtják meg nekem. Sőt, nem is kérdés volt. Hittem. Igen, elhittem, hogy el fogjk felejteni. Hittem a tiszta lapban... De nem kaptam... sőt...
Mindezzel együtt. Biztos, hogy az a kis világ defektes? Nem én vagyok hibás? Nem én vagyoktalán az, aki néha annyira kételkedik, hogy még azt, aki őszintén közeledne, azt is elutasítja? De miért tenném ezt? Mert félek, hogy nem igazi amit mutat magából. Előítéletes vagyok. Nem hibás senki, vagy "Az ember mindenképpen hibás egy kicsit", de " Örökké a világ sem áll/ De amíg áll és amig él/ ront, vagy javít, nem henyél.

Olyan kíváncsi vagyok, hogy vajon hogy reagálnák le egyes iskolatársaim azokat, amiket leírok? Valószínűleg nem vennék a fáradtságot, hogy gondolkodjanak rajta, vagy értelmes ellenvetést tegyenek, inkább csak mégjobban megvetnének. Merthogy most is megvetnek (igen, kibeszélem őket a hátuk mögött, és akárkinek megmondom, hogy kiről van szó, ha kérdezi, sőt el is árulhatja az illetőnek felőlem), pedig elméletileg nem ismerjük egymást. Hallottak rólam valamit, ki tudja mit, és ismeretlenül pusmognak a hátam mögött, régebben gagyi trükkökkel át akartak verni, mittudoménmit csinálni velem (mondjuk megverni, és ez még a legenyhébb változat). Mindzt teszi a brancs egyik fele úgy, hogy nem mutattak be egymásnak minket soha, a másik fele pedig úgy, hogy közben szemtől szembe jópofizik. Ja, hogy én ezt ne vegyem komolyan, ahogy valmelyikük mondta. Ja bocs, és ha ez engem zavar? Tudom, ez nem kifogás, vagy meggyőző érv, meg nyilván nem szabad toleránsnak lenniük egy olyan emberrel, akit kipécéztek (féltem ettől a szótól). A legjobb, hogy azt sem tudom, hogy mit akrnak, mit hallottak rólam, vagy mégis miért, mikor soha hozzájuk nem szólok (mostmár még ahhoz sem, akit "ismerek"). Én meg vagyok olyan szánalmas, hogy itt kesergek, ahelyett, hogy nem is tudom mit csinálnék.

Most felszakadtak azok a gátak, amik eddig megakadályoztak abban, hogy eg csomó mindent leírjak (ld előbbi bejegyzés és kommentek). De, nem tudom, hogy helyes volt-e lelkiszemetest nyitni a blogomon? Maximum majd leprivátolom, és írok egy csomó semmit mondó bejegyzést.

Na valamit most már ki kéne adni magamból. Még a végén szemét hiányt kaptok (úúúgy bírom, mikor ilyen álszerény vagyok (megjegyzem legbüszkébb a zárójeles benyögéseimre vagyok)). Rengeteg minden van, amit csinálni kéne, és közben olyan dolgokkal zakaltnak, hogy csak :O. Merthogy minek kell szerencsétlen munka alá temetett diákot- aki mondjuk épp most is nyög a munka nehéz igája alatt, mint azt látni lehet- ami tökéletesen felesleges. Például kémia, matek, ülésrend és társai, akiket féltőn szeretünk- távolról. Nos, ha végre ezt is lezavartam, és végre képes leszek elszakadni az iskolától- mivelhogy hétvége van és ilyenkor az a teendő-akkor valami értelmeset is írok. Mondjuk idézetet, merthogy az biztos értelmes (bár, ha én választom ki(dettó, mint a másik dupla zárójel fent)).

"Köreimben mindig dicsérték, amit alkottam. Fehérszemély, jóbarát, pártfogó sosem fogja ócsárolni azt, amit az ember érettük vagy nekik költ; az ilyesféle udvariaskodásból végül is felszínes dicshimnuszok támadnak, és a kongó frázisok közepette könnyen elpuhul a jellem, ha időről időre nem edzik, sarkallják derekabb munkára.
Szerencsésnek mondhattam tehát magam, amiért egy váratlan ismeretség kemény próbára tette bennem a lappangó vagy megnyilvánuló önelégültséget, tetszelgést, hiúságot, büszkeséget, dölyföt; a próbatétel egyedülálló volt a maga nemében, cseppet sem korszerű, és annál hatásosabb, nyomatékosabb." (Johann Wolfgang Goethe: Költészet és valóság)

Megjegyzem, ezt nem vehetem magamra, maximum a próbára tevő ember szerepét, mivel Goethe-vel együvé számolni magam beképzeltség lenne, és legalább a nem-gőgösség látszatát fenn kell tartani. Legalábbis semmi olyat nem szabad mondani, amit később felhasználhatnak ellenem. Mondjuk nem tudom, mire ez az óvatosság, anélkül is észe veszik az emberek és a szemembe mondják.

Most vagy szatirikusan őszinte vagyok, vagy csak nem vagyok képes befogni a számat. Lehet választani. Választottam, a második javára, tehát a választás lezárult.

Én azt hittem várom az iskolát. Persze amikor bementünk, egyből ellenállthatatlan vágyat éreztem, hogy ott hagyjam az épületet. valahogy nagyon más az iskola, én nem ilyennek képzeltem és ráadásul, mikor hallottam a 9.-esekről, megfordult velem a világ. Pedig persze számítottam rájuk, de nem fogtam fel teljesen, hogy lesz új osztály. Tehát a szünetben légvárakat építettem, amik persze azonnal összeomlottak, mikor átléptem az iskola kapuját...

Az évnyitóról, annyit, hogy szerintem jó volt, az előadások színvonala legalábbis messze felülmúlta az évvégit, mást nem kívánok nyilatkozni ez ügyben... 

In the world's broad field of battle,
In the bivouac of Life,
Be not like dumb, driven cattle!
Be a hero in the strife!

Trust no Future, howe'er pleasant!
Let the dead Past bury its dead!
Act,— act in the living Present!
Heart within, and God o'erhead!

A barátság mint olyan: Nos, mint téma a barátság az végtelen és meghatrározhatatlan, mert a különös esetekre sem lehet azt mondani, hogy kirívó, illetve, hogy ilyen biztos nem történhet meg egy emberrel. Például ha azt mondom, hogy az nagyon különös, hogy van olyan valaki, aki barájtának tart egy olyan embert, aki már el is felejtette az illető nevét, mert ilyn akárkivel és akárikor megeshet, vagy az is kirívó(kellene legyen), hogy nincs valakinek barátja és közben akármikor megeshet önhibájából.ÉS egy dolog miatt is furcsa és nagy téma a barátság, azért, mert mindenki másképp határozza meg ezt a fogalmat, még keresztények is, pedig világosan benne van a Bibliában, hogy ki az ember barátja. Aki az életét adná érted.

Más: ma voltam könyvtárban és egész hamar, fél óra alatt végeztem! Igaz, olyanokat válogattam, az iskola kezdésre való tekintettel, amikből sok volt, tehát Agatha Christie-t, Georges Simenon-t, P. G. Wodehouse-t és Jókait, valamint Puskint. Tehát nem volt különösebben nehéz dolgom...Egy dolgonál akadtam csak meg, az Agatha Christie Krimikalauznál, mert nem találtam a 280-as cetlit, ami, mint végül kiderítettem, az angol irodalomnak a jelzőkéje volt, ami pedig az általam idegen nyelvi résznek vélt helyen volt...pfff. Ennyit az én könyvtár használati ismereteimről...

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nagyon szertem az ilyen családi információkat meg úgy általában az ilyeneket, pl, hogy hány évig élt valaki, hány gyereke volt, hány évig voltak házasok tehát igazából, most jut eszembe az életrajzi adatokat szeretem, és az ilen családi dolgok leírását, nem ilyeneket, hogy háború, harcigépek, ilyen tank, olyan aknavető, inkább a béákésebb dolgokat szeretem. Persze, mint sok minden, ez sem egyezik a bevett szokással, mert a Bornemiszában elég sok 2. világháború fan van, akiket én nem tudok megérteni, hogy mi olyan izgató abban, hogy ez az aknavető ilyen, olyan amolyan egyáltalán mit lehet róla beszélni. De persze mint egy régebbi szólamom vallja, kinek háború, kinek béke, én maradok, a dolgok békésebb felélnél, mint gyerek születés, meggazdagodás, elszegényedés, emberi kapcsolatok stb.. És az aknavetős bornemiszásokat pedig nem fogom megérteni soha, 'iszen hogyan gondolják magukat Uram bocsá termő fáknak (mát 7,19), ha nem termik meg a békességet és a szelídséget( gal.5.22)?

ír szetter: 

- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre...

2007. 07, 08, 23:52 : ím egy megkésett válasz andreew barátunk számára. Szóval ezért kritizálok én mindenkit, ami meglehet, hogy sokszor idegesíti az embereket, de ez inkább őszinteség mint amit mások annak szoktak nevezni sértegetés címén szoktak sokan művelni... Teszem mindezt úgy, hog tudom, sokszor ez egy bagoly veréb párbeszéd, aminek nincs hiteles háttre, de higgyétek( vagy higyjétek? nem, nem)el én próbálok javítani magamon. Még a felvágott nyelvemen is. Sajnos azonban, mint sok minden másban itt sem tudom magamat korlátok közé szorítani, ami azt hiszem, hogy a (majd ide írom mi miatt van, ha eszembe jut a szó, ahh temperamentum)mindegy, ez az ami miatt például, ha valamiért lelkesedek,akkor azt odaadóan teszem. Ja és a ktnyelesség, ami miatt általában az emberek rágalmazni szoktak, az inkább a kíváncsiságomban nyilvánul meg. De ezekről már úgy hiszem esett szó. 

Közeledik az év vége! Ezentúlra akartam valami izgalmas visszszámlálós izét csinálni, de hamar rájöttem, hogy ahhoz nem elég tágak a tudásbeli határaim... Mondjuk azt a határt nem nehéz megtalálni, hiszen nem kell messze keresni. Szóval már csak 8 nap van hátra az iskolából, amiből 5-öt fogunk tanulással tölteni. Ezek azonban mind érdektelen, és unalmas dolgok, amit már mindenki megállapított és ami senkinek nem érdekes. Azért híreink végén egy kis jegy előre jelzést olvassanak még el: Valószínüleg, ha biológiából és angolból megkapom az 5-öst, akkor csak 2 tantárgyból lesz négyesem, spanyolból és kémiából. most pedig reklám: mindenki olvassa el Ephraim Kishon : A tengeribeteg bálna c. művét, ha még nm mondtam volna

Ma belemerültem az utas és holdvilágba. Nem tetszik teljesen, mert egy csomószor fölöslegeen használ idegen szavakat, mikor simán lehetne magyar szót is használni, persze kiderül a szöveg környezetéből, hogy akkoraz mi is jelent, de nekem így egy kicsit felvágás szerűnek tűnik, de persze maga a történet jó...

Ma nagy családi beszélgetést tartottunk, az internet segítségével, ugyanis a calád egyes tagjai Romániában, míg mások Budapesten élnek. Persze nem mindenkivel tudtunk beszélni anyukám 5 testvére közül, de mégis jóérzés volt és egyszen olyan volt, mintha egy szobában ülnénk, és mintha mindig is ilyen beszélgetéseket tartanánk, vicceket meséltünk, tervezgettük a nyarat stb. Szóval azért mégis jó valamire az internet...

Holnap lesz a ballagás.Hát me fog változni az iskola arculata a 12.-esek nélkül, bár a gimnáziumból ezt a változást talán mi 9.-esek érzékeljük majd legkevésbé. Azért furcsa lesz majd jövőre, hogy ő már egyetemista, pedig mióta az eszemet tudom azóta a BPG-ben tanul, meg az is furcsa lesz, mint mindig, hogy eggyel nagyobbak leszünk, meg hogy már nem mi leszünk a legkisebbek...de erről majd máskor bővebben... 

Köszönöm a kommenteket és el szeretném mondani, hogy nagy épülésemre szolgáltak a május elsejéről szóló vidámabbnál vidámabb és pozitívabbnál pozitívabb információkat… Ma megint iskola volt, aminek a tudata nem túl boldogító, hanem az már inkább, hogy csak holnap kell tanulni és utána megint egy huzamosabb szünet jön.

Olvastam valakinek a blogjában, hogy ő nem a hétköznapjainak a webes lenyomatát írja. Ez felvetette bennem a gondolatot, hogy jó dolog-e, hogy én nem kevésszer bele írok magamról dolgokat a blogomba. Egyrészről semmi kifogásolni való nincs benne, mert ugyebár mégiscsak naplót írok, másrészről viszont akárki megtalálhatja, és senkinek semmi köze az életemhez. Melyik az erősebb érv?

Olvasgatok olvasgatok, várok a 4szögletű kerekerdőre és majd mindjárt Utas és holdvilágot is fogok olvasni. Hát ennyi…

Nagyon jó volt  a sportnap, megvolt a kellő hangulat, a jókedv és az aktivitás is csak pár emberből hiányzott(igen ez egy durva célzás volt). A nap elég korán kezdődött, ahhoz képest, hogy csak kilencre kellett beérnünk, mert én a 7.10-es busszal mentem, így már fél kilenckor ott voltam. Miután mindenki megérkezett, elkezdődhetett a bemelegítés, ami ugyan nem hasonlított legkevésbé sem a Borzákné-féle bemelegítésre, de bennem ennek hatására emélkek tódultak fel. Ezek után egy tényleg rövid megnyitó következett, majd megkezdődtek a versenyek. A gimnazisták nem sportoltak versenyszerűen, hanem játék felügyelők, hostessek, újságírók és sport közvetítők voltak.Én újságot írtam, de ehhez képest a megnyitó után startoltam a röplabda pálya felé, ahol mintegy 1, másfél órát eljátszogattam. Miután pedig rájöttem, hogy ez nem az én feladatköröm volt, elkezdtem témát keresni, majd a témámhoz címet keresni, ami nem nagyon ment, így kihagytam és elkezdtem a cikket, de csak a bevezetést írtam meg. Ezekután játék határok nélkül-t néztem, majd erről írtam egy cikket, most már sikeresen.  Ezek után dögledezés, cászkálás és mászkálás következett, de valamit elfelejtettem: még a megnyitó előtt felengedtek bennünket gimnazistákat az ugrálóvár csúszdára, amin kitombolhattuk magunkat. Számomra ez nem okozott különösebb katarzis élményt, de másoknak tetszett, meg azért nekem is. Vissza: 2 órakkor már kezdett vég hangulata leni a versenyeknek, azonban a 4*400 méter még csak ezután következett, ami az egyetlen olyan szám volt, amit egy kis túlzással mindenki látott. A futás után röplabdáztam a változatosság kedvéért, majd az iskolák bemutatkozása és az eredményhirdetés következett.

Nos kb ennyi történt, illetve történt más is csak nem akarom elrontani a tökéletes nap képet, mert ráadásul nem is egy olyan történt, ami ezt a kpet beárnyékolhatná...De ezektől nem hagytam tönkre menni a napomat, főleg,hogy az egyik a végén történt.

Javítás:Erdélybe nem csak 16-an, hanem huszonpáran mentek végül, de csak egy kicsit sajnálom, hogy nem oda mentem, mert így is egy sikeres napot tudhatok magam mögött, ha nem is tökéleteset.

immáron harmadjára próbálok írni, most újra neki veselkedek.azért nem írtam tegnap, mert Budapesten voltam 3 naposon és szintén ebből kifolyólag nem lesz holnap iskola.Pénteken végre lehetett érezni valami kezdetleges osztályközösség félét végre.iskoláról ennyit(úgyis pontr elég ennyi, sőt...)Nagyon örülök a jó időnek és remélem, hogy nem lesz megint esős idő. Amúgy az időjárásról írni épp annyira közhely, mint amennyire unalmas, és mivel nem vagyok az OMSZ alkalmazottja ezért nem teszem többet, ha kibírom, hogy ne írjak róla.Ma megint egy csomó dolgot netre akartam dobni(papírra vetni netes nyelven), de agyam  a leírandó dolgok mintegy kilenc tizedét elfelejtette.Mára ennyi, mivel már elvileg ez a harmadik bejegyzésem, csak mindkettó elveszett, mivel a netünk ideiglenesen meghalt, és nem őrizte meg a sok szöveget amit írtam:(Szóval jóéjt mindenkinek, főleg azoknak, akik majd nappal olvasnak...

Hát igen, újra itt. Elég kíváncsi vagyok, hogy meddig leszek ilyen buzgó...Nos ha valaki nem tudná én a Hit Gyülekezetébe járok. Na és ma ott tartunk istentiszteletet, mint mindig. Ebben nincs semmi szokatlan, azonban jön hozzánk egy vendég "lelkész" vagy pásztor akit ismerek. Nos ha valakiben felmerül, hogy honnan ismerem, akkor elmondom, hogy Izraelben együtt tevegeltünk. Nos ez lesz ma. Amúgy iszonyú rossz, hogy ma is iskolába kellett mennünk és ráadásul még földrajz dolgozatot is írtunk. Soha nem sejtettem, hogy ennyit fogok vesződni a dizájnnal, úgyhogy sablont használok, mert úgyis az a fontos amit írok és azért remélem, hogy nem vagyok túl csapongó, de ha az vagyok is akkor is majd idővel felnövök a feladathoz. Vagy nem..._

(2007. 03. 11. 18:18 :

Nos ez nagyszerű, ma is itt vagyok és írok. Ma kicsit kibuktam,(csak nem mutattam) mikor mondta egy igen jó ismerősöm, hogy ha nem megyek próbálni, akkor ne szerepeljek abban a zenekarban, ahova ők kértek fel, hogy szerepeljek... De mostmár belátom, hogy neki volt igaza, úgyhogy kiléptem és ezzel vége is az ügynek...Amúgy várható volt hogy kiutasítanak, és én direkt mivel tudtam, hogy nem lesz elég a teljesítményem ezért nem fogadtam el a felkérést és ezért nagyon sokáig unszoltak, hogy belépjek; meg már hetek óta szekált, így aztán nem esett annyira nehezemre a kilépés... Nah mindegy, ami volt elmúlt ezzel vége a történetnek, de jó volt kiírni magamból...)

(2007. 03. 16. 18:57 : Marci a lelkipásztorunk báránya volt, de megunták és ezért felajánlották a gyülekezetnek étekül...Összességében vidáman telt a nap, a barátaim, mily meglepő nagyrészt a gitár nyúzták...Nyilván ez is remek közösségépítő eszköz, de én egy kicsit kirekesztve éreztem magam, bár szerencsére nem én vagyok az egyedüli, aki nem tud gitározni a baráti körben...azért egy jó fél órát hallgattam a művészi játékukat és többek között megtudtam, hogy az alter jazz-t úgy játszák, hogy az alap dúr dallamhoz hozzájátszanak egy fél hanggal fentebbi mollban lévő dallamot, mert annak ellenére, hogy a két hangsornak semmi köze egymásoz, az harmonikus (vagy valami ilyesmi:DDDD). Aztán kiderült, (vagy az volt előbb?) hogy A.-t jobban megsértettem, a múltkor (ezt most nem mondom el de még akkor nem írtam blogot) mint gondoltam és azt (sikerült visszaállítani a rendet, újra sorkizárt!!!) mondta, hogy én őt mindig is csak kritizáltam, ami részben igaz, hisz javítási szándékkal jópárszor beleszóltam abba, amit csinált, amiért bocsánatot kérek itt ,és most (ha ugyan ezt még nem tettem volna meg), még ha én ezzel segíteni is akartam... Azonban az, hogy én soha nem szóltam hozzá egy jó szót sem, az nem igaz, mert, beszélgettünk azért máskor is és nem az volt, hogy én megláttam őt, és mondtam róla 5 rossz dolgot...Ez mondjuk elég rosszul esett de túl éltem, úgyhogy nem nyavajgok, csak szerettem volna megírni, hogy én úgy érzem, hogy jogtalanság volt ilyet mondani rám...(amúgy, hogy őszinte legyek nem a bánatomat akartam elsírni valakinek, hanem ezt valószínüleg szóban nem tudtam volna ilyen formában elmondani, hanem itt akartam üzenni Neki (A.), amit lehet, hogy rosszul teszek, ezért kitörlöm majd ezt a részét, ha tudom, hogy elolvasta, (de ez csak valószínű). Nos Adieu kedves olvasók és további kellemes hosszú hétvégét.