I'm in Romania at the moment. This is a poor country, at least the poorest where I've been to this year. And probably all my life. right now I'm sitting in them calm august evening listening to the song of the cicalaes, and relaxing.

Of course, as an outsider I can't judge it properly, but it seems like people do keep up living here. And yes, it is harder, but yes, and a thousand times yes, you can always look on the brighter side of life. And yes, maybe it's been said several tousand time in life, but in practice it's always harder. Oh, sorry that meant to be a short introduction to my photosession about Satu Mare.

Happiness behind tomatoes

I still don't know what this wehicle is for, but he seems to be cool :)

Kitchen minimal

Bergen beer. This must be a sign.

Mosaic on a blockhouse

Waiting for better future. Or an old Ikarus bus with sunset painted on it.

A testület érvelése szerint a Btk. szóban forgó rendelkezése valóban korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, ez azonban más esetekben is előfordult." - tankönyv

Ja, igen? Tehát megsértették valamilyen alapjogomat, de ne sírjak, mert ez máskor is előfordult? Hát kösz, ez aztán az érvelés :D

A sormintát követve ezt most fb-n kellett volna közölnöm, hogy ne fulladjon csupa unalomba szegény kis blogom, de sajnos most egy időre zuckerberg úrfi nélkülözni lesz kénytelen felhasználói tevékenységemet; ugyanis fontosabb dolgok léptek fel, úgymint pluszvizsga, meg ilyesmi. Megyek, nincs időm panaszkodni sem; meg béna tankönyvi idézeteket posztolni sem. ja izé. :DD

Villámgyorsasággal alakulok át klasszik fogmosóblogba, kár hogy ahhoz nem vagyok elég izgalmas, hogy az ilyesmi élvezhető eredményt adjon. Ha meg igen, azt meg inkább megtartom magamnak. Nyilván. :DD

"A szocializmus idöszakában. különösen az első években a nök egyenjogúsúgára vonatkozó - gyakran propagandisztikus - követelményeket eléggé mechanikusan alkalmazták. (Az ötvenes évek női ideálja a pöttyös kendős traktorista lány, aminek szomorú következménye az lett, hogy az ebben a munkakörben foglalkoztatott nők nagy arányban szültek fogyatékos gyermekeket.)" - tankönyv

Olyan abszurd ez a megjegyzés, mi az, hogy egy tankönyv azt mondja, hogy "szomorú következmény"? Nem tudom, nekem olyan nevetségesen hat, már így másodjára is.

Btw Ide kapcsolódik a múltkori párbeszédem apámmal:

Én (kuncog tanulás közben)

Apám: Mi van, ennyire vicces a tanulás?

Én (beismerően): Nem, csak alacsony az ingerküszöböm.

És valóban az. Asszem pont azon röhögtem, hogy a szabálysértések szankcionálhatók autóvezetéssel (kihagyták az eltiltást). Tényleg húú de funny. Lassan saskabaré jelleget ölt itt a helyzet a sok jóhumorú tankönyvnek köszönhetően, azt meg igazán nem kéne, mert komolyan kell ám venni a tanulást.

(Küldöm, ki érti.)

Tartsd magad,
Sors, Élet és Idő szabad
S ki várni érez, várni tud.Várni tud,

Kinek ön-énje nem hazug
S nem hord össze hetet s havat.

Tartsd magad,
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud.

/Ha csak várni kéne. ójaj tanulás és jaj kétségek :DD rendkívül poétikus voltam ma. mindenesetre ez egy szép vers Ady barátunktól :)/

“It is love, not reason, that is stronger than death. (Magic Mountain)

Ennyi. Egyszerű, és sallangmentes, mégis mély. Respect Thomas Mann. 

Azt hiszem mindenki ismeri azt az érzést, amikor elismerést kap, és úgy gondolja, hogy nem érdemli meg, ez csak véletlenül lett ilyen jó, már ha egyáltalán jó lett, és nem elfogultak az emberek. (Jó, tudom, tudom, nem szabad általánosítani, de akkor is. Ha nincs igazam, akkor az a minimum, hogy megeszem a nem létező kalapomat, de legalábbis elkönyvelem magam egy szerény és jó embernek, akinek ilyen remek fogyatékossága van.) Ilyenkor úgy gondolkodunk, legalábbis én, hogy nem baj, ha már itt a lehetőség, hogy kibontakozzunk, ám élünk a lehetőséggel, de egyszer majd úgyis csalódnak bennünk, kiderül az "igazság", hogy nem is vagyuk olyan jók, mint amilyennek látnak bennünket. És valahogy mégis sikerül, és nem a belső embernek lesz igaza. Valahogy mindig kiderül, hogy nem volt oka a pesszimizmusnak. De ezért jó ez az érzés, mert úgy emel fel embereket, hogy azok ne bízzák el magukat, és munkálja bennük a kitartást. Akiben megvan ez az érzés (bennem lehet, hogy már nincs meg) annak nem képtelenség az a gondolat, hogy "aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok". Szerintem ez az érzés, vagy mechanika a lelkiismeret kistestvére. :)

Azért szeretem a könyveket, mert olyan sokszor ráismerek egy-egy képzeletbeli figura tulajdonásgában a saját vonásomra. És én azért tisztelem az írókat, mert le tudják írni annyira kézzelfoghatóan a dolgokat, hogy az ember magára ismerjen. És egy helyzetet egy eseményt is át tudnak úgy adni, hogy anélkül, hogy látnám érzem, a hangulatát, a történések súlyát. Agatha Christie-t sem a gyilkosságok iránti morbid vonzódás miatt szeretem, hanem azért, mert úgy érzem, hogy ha egy századdal később születik, akkor nagyon jó barátom lett volna. Úgy érzem, hogy rokonlelkem volt (vagyishát lenne, vagy mi). Legalábbis én őtt úgy látom, mint egy olyan asszonyt, aki néha szórakozott volt, de amúgy volt egy jó adag esze, és jól tudott írni és szerette az irodalmat ( persze nem azért rokomlélek, mert olyan, mint én, hanem azért, mert én is olyan szeretnék lenni.). Persze, nyilván majd mindenki jól elámul, hogy mivel nem vállalok én közösséget, dehát ez van. Egyébként néha olyan jó jellemrajzokat írt és egy-egy érzést olyan jól megformázott, hogy szerintem az zseniális, pont azért, mert nagyon röviden, és egyszerűen, de nagyon világosan írja le az adott érzetet. Ennek örömére akkor idézek tőle egy olyat, amiből nagyon magamra ismertem (ja és vigyázat az eleje nyál):

"Elérkezett hát, amitől úgy rettegett: egyedül maradt fájdalmával.
Mit is mondott Edwardnak?... Szeretném gyászolni Johnt...
Leroskadt egy székre, és hátralökte arcába hullott haját.
Egyedül...üresen...kifosztva. Szörnyű, tátongó űr...
Szeméből könnyek törtek elő, és lassan végig folytak arcán. Ez hát a gyász, gondolta, a gyász John után És emlékezett... emlékezett John éles, fájdalmas hangjára:
"Ha meghalnék, még patakzó könnyekkel első dolgod lenn, hogy megmintázz valamilyen istenverte gyászoló nőt, vagy bánkódó figurát!"
Nyugtalanul megmoccant. Miért jutott ez eszébe?
Bánat.Bánkódás... Gyász... lefátyolozott emberalak... alig kivehető körvonalak... csuklya borítja a fejét...
Alabástrom... Maga előtt látta magas, megnyújtott alakját, rejtett szomorúságát, amelyet csupán a drapéria redőinek gyászos, hosszú vonalai jeleznek...
Szomorúság, amint kiemelkedik a hótiszt, áttetsző alabástromból.
Ha meghalnék...
Hirtelen mélységes keserűség fogta el.
"Ez vagyok én!-gondolta- Johnnak igaza volt! Nem tudok szeretni, nem tudok gyászolni... egész valómmal... Az igazi emberek olyanok, mint Midge.
Midge Ainswickben... ez a valóság, a meleg életet lehető erő.
Én azonban nem vagyok teljes ember. Nem vagyok a magam ura, malami rajtam kívül álló erő tart hatalmában.
Nem tudom gyászolni a halottamat.
Helyette marokra kell fognom a bánatomat és belefaragni egy alabástromszoborba."
" A kiállított művek katalógusa.
58. Bánat. Alabástrom. Miss Henrietta Savernake.""

Ez lenne az. És akkor értsd: a gyászolás, John halála a pályázat kudarca például nálam. Az alabástrom szobor pedig az akkor született írás amit a fájdalomról írtam. Ugyanezt én már leírtam ide a blogomba (és leprivátoltam) (persze az egész történet sokkal kisebbrendű, hogy ne mondjam, hogy a lebutított változata az egésznek.)

"A csuklót - amit bajos volna polgári nyelvre lefordítva, mondjuk, kötelező csoportos reggeli tornának nevezni, mert egyfelől nem is volt kötelező, csak annyira, amennyire a harangnak kötelező szólni, ha húzzák, vagy amennyire a fejszének kötelező kint tartózkodnia az udvaron, ha kihajították, másfelől pedig senki sem erőltette azt a látszatot, hogy testedzés a célja: pusztán arról volt szó, hogy hajnalonként egy félórás büntetéssel kezdjük mindig a napot; hiszen a csuklóztatás más időpontban leplezetlenül büntetésszámba ment"

Ha elkellene képzelni a 20-as évek iskoláját, bizonyára sokan valami egészen embertelen intézményt képzelnének el, szemét tanárokkal, rengeteg büntetéssel, komorsággal, undorító, napi egyszeri kajával, rengeteg káromkodással és idegronccsá vált gyerekekkel. Az Iskola a határon megerősít bennünk egy pár ilyen nézetet, de bebizonyítja, hogy az elnyomó rendszerben is meg lehet maradni épelméjűnek, becsületesnek, életvidámnak. És ha a szigorúság mégsem nemesít egészen, mert az ott tanulók óhatatlanul megtanulják a "szakzsargont", de megtanulnak egyet s mást az összetartozásról, a betyárbecsületről, és az állhatatosságról.

"Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről."

Nagyon jó volt. Végre elérkezett a tavasz is a szuívembe :). Jó, nem habarodtam bele senkibe (bár lehet úgyis mondani, de nem új dolog ;) ). Már csak arra várok, hogy a vacak eredmények megjöjjenejk a töri versenyről, illetve a szintén ocsmány idő elmúljon és legyen végre tavasz. Akkor most egy picit az életemből, mert ezt érdemes megörökíteni. Aszerdán, csütörtökön és pénteken otthon haldokoltam, illetve vért vettek tőlem, amit ne tegyenek soha többé, főleg, hogy kiderült, hogy a sok hűhó a semmiért volt. A péntek délután viszont már fantasztikus volt, illetve az esti ifi volt a szuper. A szombat is jó volt, persze nem annyira, mint péntek, és a vasárnap is. Főleg adás alatt az utolsó rész (ami most egyben a húsvéti idézetem is lesz:

A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.És a követ a sírról elhengerítve találák.És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?NINCS ITT, HANEM FELTÁMADOTT!

Eztán elmantünk a budai várba, majd a lego kiállításra, ami zárva volt xD.

Ti is kiáltsatok,
Most egyszer egy csep bort
Bátran felszíhattok.
Isten tartsa soká
Szép Magyarországot,
Adjon nekünk benne
Tartós boldogságot.
Isten tartsa őket,
Kik értünk küzdöttek
Örök válságunkban
Szívből megegyeztek.
Sok boldog emberre
Leljenek utjokban,
Boldog ember arcán
A legszebb hála van.(Vörösmarty Mihály)

Március 15.-ére 28 percet késvén.

Elfojtódás

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?(Kölcsey Ferenc)

És miért nem tud?És én miért nem tudok? Pedig...

Ma van a blogom szülinapja. Nem lesz semmi nagy felhajtás, beszéd, vagy mi. Csak annyit jegyzek meg, hogy köszönöm, hogy szeretitek a blogomat, és engem.

(Csak a szeretetet képes arra
Csak a szeretet kérhet arra
Hogyha siralom völgye rejt el
Onnan kiragad, nem felejt el)

igen, nyálas.

Szemed előtt a jó pásztor
Mindened add neki át
Hadd tegyen rendet,
Mert nem lehetsz vesztes!

Hittel indulj el a vízen
Rábízhatod magad egészen
Emeld fel a tekinteted,
És hagyd, hogy lélegezzen benned

Bátran tárd szét a karod
Rábízhatod magad az úton...

Ez hozzám szólt tegnap. De a mai nap is jó volt :) ;)

Kedden, ha mnden igaz, töri versenyre megyek, úgyhogy jelenleg illegálisan tartózkodom a blogomon. Épp az előbb néztem meg a tavalyi feladatlapot. Mit ne mondjak... Beparáztam, de rendesen. Most izgulok, de nagyon. Egyébként nem is tudom, hogy szeretnék-e tovább jutni, mert az utolsó forduló pont a szülinapomon lesz. Úgy döntöttem, hogy ha nem fog sikerülni, akkor nem baj, legalább otthon lehetek aznap, ha meg sikerül, akkor meg majd kapok ajándékot a zsűritől is, legalábbis reményeim szerint. Ami a legjobban izgat most, az egy pályázat, aminek az első ötven helyezetje egy irodalmi műhely munkára kap meghívót. Egyébként nem csak ma vagyok ilyen felfokozott hangulatban, már tegnap este is csak nyöszörögtem és minden bajom volt (elnézést éjjel). Az iskolában is eléggé ramatyul érzetem magam, főleg matekórán, és be is telt a pohár és bár nagyon zaklatott voltam, nem volt látató rajtam. Pedig olyan jó lenne néha ordítani, vagy nem is tudom... talán keservesen zokogni. De nem lehet, azt nem lehet. Erősnek kell lennem. Erősnek kéne lennem.

ps.: Ez annyira jó! Tessék meghallgatni!

"When the waters stir you can rearrange me.
Just one touch is all I need,
I’ve nothing much but the wounds I feel,
I’m looking for the hand of the miracle man.

Holy, you are holy,
Who was and is and is to come.
Holy, you are holy, Saviour, Healer,
I’m standing at the feet of the miracle maker."( Delirious?: Miracle maker)

A Húsz év múlva, a Három testőr folytatatása, mily meglepő, húsz évvel az ott leírt események után játszódik.Húsz év alatt sokminden megváltozott. A testőrök nagyrésze visszavonult, és nyugalomban próbálja élni életét. Igenám, de a királyné nem feledte el korábban tett szolgálataikat, és bár méltó jutalmat nem adott nekik, elvárja, hogy segítsenek rajta, és kegyencén, Mazarin bíboroson. A bíboros ugyan megígéri, hogy megadja nekik amit kívánnak, és Porthos és D'Artagnan el is fogadja az ajánlatát, de az akciókat nem követi jutalom, csak újabb feladatok, így D'Artagnan, és barátja rengeteg kalandon megy át, harcolnak régi barátaik ellen, és mellett, Franciaországban és Angliában, vízen és szárazon, miközben a múltbéli ellenség bosszúálló fia is megtámadja őket...

"- A herceget! - kiáltotta egyszerre Porthos és D’Artagnan. Nagy hahota harsant, de nyögésben végződött; D’Artagnan a hahotázóba többször beledöfte kardját. Ugyanakkor két lövés egyetlen dördülésbe olvadt: Porthos és ellenfele egyszerre lőtt. D’Artagnan megfordult, s Porthost maga mögött látta.
- Bravó, Porthos - mondta -, úgy látom, elintézte.
- Azt hiszem, csak a lovát találtam - mondta Porthos.
- Mit akar, kedvesem, nem minden lövés telitalálat, s nem kell panaszkodni, ha csak a céltáblába megy. De, a keservit, mi van a lovammal?
- Úgy látom, rogyadozik - mondta Porthos, s megállította lovát. Bizony, D’Artagnan lova térdre rogyott, majd hörgött egyet s elterült. D’Artagnan első ellenfelének golyója a szügyébe hatolt. D’Artagnan akkorát káromkodott, hogy majd leszakadt az ég.
- Akar egy lovat, uram? - kérdezte Mousqueton.
- Az áldóját, hogy akarok-e? - kérdezte vissza D’Artagnan.
- Tessék - mondta Mousqueton.
- Hogy az ördögben van két vezeték lovad? - kérdezte D’Artagnan, s felkapott az egyikre.
- Gazdáik meghaltak: gondoltam, jól jönnek még nekünk, s elhoztam őket. Eközben Porthos újratöltötte pisztolyát.
- Vigyázz! - mondta D’Artagnan. - Ahol ni, megint kettő!
- No még ilyet! - mondta Porthos. - Ezekből hát holnapig is telik? Újabb két lovas jött szélsebesen, csakugyan.
- Nini, uram - szólalt meg Mousqueton -, akit felöklelt, tápászkodik!
- Mért nem bántál vele is el, mint az elsővel?
- Képtelen voltam, uram, fogtam a lovakat. Pisztoly dördült, Mousqueton feljajdult.
- Jaj, uram! A másikon ért, épp a másikon! Ez a lövés párja amaz amiens-inek. Porthos mint egy oroszlán rontott a lovatlan lovasra, aki éppen a kardját húzogatta kifele; de mielőtt kihúzta volna, Porthos a kardja markolatával akkorát sújtott a fejére, hogy úgy zuhant el, mint mészárostaglótól az ökör. Mousqueton, folyton nyöszörögve, lecsusszant a lováról: új sebe nem engedte meg, hogy tovább is nyeregben maradjon. A lovasokat bevárva, D’Artagnannak volt ideje újra tölteni, sőt új lovának nyergén egy karabélyt is talált.
- Itt vagyok! Várjunk-e még vagy támadjunk? - kérdezte Porthos.
- Támadjunk - mondta D’Artagnan.
- Támadjunk - mondta Porthos. Sarkantyújukat jó mélyen belevágták a ló oldalába. A két lovas már alig lehetett húszlépésnyire.
- A király nevében! - kiáltott oda D’Artagnan. - Engedjetek tovább!
- A királynak itt semmi keresnivalója! - kiáltott vissza egy ércesen csengő hang, mely mintha valami felhőből érkezett volna, mert a lovast porfelleg örvénylette körül.
- Jól van, mindjárt meglátjuk, nem mehet-e át bárhol a király! - felelte D’Artagnan.
- Lássad! - hallatszott az előbbi hang. Két lövés is dördült, majdnem egyszerre, egyik D’Artagnan, másik a Porthos ellenfelének pisztolyából. D’Artagnan golyója leröpítette ellenfele kalapját; Porthos ellenfeléé a ló nyakát fúrta át, hogy az egyetlen hördüléssel esett össze.
- Utoljára kérdem, hova igyekeztek? - kérdezte az előbbi hang.
- A pokolba! - felelte D’Artagnan.
- Jó! Odajuttok, legyetek nyugodtak! D’Artagnan egy puskacsövet látott maga felé meredni; a nyeregkapában kotorászni nem volt már idő; eszébe jutott a jó tanács, melyet valaha Athostól kapott: lovát felágaskodtatta. A golyó az állat hasát találta. D’Artagnan érezte, hogy rogy le alatta, s csodálatos ügyességgel oldalt vetette magát. - Hallatlan! - hallszott az előbbi érces és gunyoros hangon. - Bizony lómészárlás ez, s nem párviadal, amit itt folytatunk! Kardra, uram, kardra! És leugrott a lováról. - Jól van, kardra hát - mondta D’Artagnan -, az az én formám! D’Artagnan két ugrással ellenfelénél termett, s kardját máris az ő pengéjén érezte. Szokásos ügyességével a kardot kedvelt terc védőállásba vitte. Ezalatt Porthos utolsókat nyögő lova mögé térdelve mindkét kezében egy-egy pisztolyt tartott. D’Artagnan és ellenfele közt már kialakult a küzdelem. D’Artagnan nagy erővel támadott, szokása szerint; most azonban olyan játékra s oly csuklóra akadt, hogy gondolkodóba ejtette. Már kétszer kvárt-védésbe kényszerülve, egy lépést hátrált, ellenfele nem mozdult; D’Artagnan előretoppant, s kardját újra tercbe igazította. Két-három suhintás, innen is, onnan is, eredménytelen maradt, a pengékről fürtökben peregtek a szikrák. D’Artagnan végül elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kedvelt cselét alkalmazza; nagyon ügyesen készítette elő, villámgyorsan hajtotta végre, s oly erővel vágott, hogy azt hitte, védhetetlen.
De kivédtek.
- Az ántiját! - kiáltotta el magát gascogne-i kiejtéssel."(Alexandre Dumas pére: Húsz év múlva)

Csináltam egy idézetes részt, amelyikben rám vonatkozó, helyzetre illő, vagy csak éppen megtetszett gondolatok jelennek meg időnként. Csak azért, hogy valami értelmes dolog is legyen a blogomon. Ezzel együtt a blogom megszűnik 4.2-esnek lenni.

Az álszerény.

Ki ne ismerné Daniel Defoet? Mindenki ismeri Robinzon híres történetét, mindenki együtt izguilt Robinzonnal (aki pedig nem, az szégyelje magát, mert kötelező olvasmány volt) és jó néhányan álmodoztunk arról kiskorunkban (ha egyáltalán nagyok vagyunk mostmár), hogy mi lenne, ha nekünk kellene egyedül élnünk egy lakatlan szigeten. Azonban arról, már kevesebben álmodoztak, hogy milyen lenne bűnözőnek lenni. Defoe viszont nem ugyanaz, mint mi, ezért neki sikerült belebújnia egy bűnöző bőrébe. Nem is akármilyen törvényszegőébe, hiszen a történetet egy nő, a címadó Moll Flanders szemszögéből meséli el Defoe. Ez a hölgyemény nem válogatott a módszereiben, úgy járta sorra a bűn különböző fertőit, mintha csak termálfürdőben lett volna. Ötször házasdott meg, tizenkét évig volt szajha,ugyanennyi ideig tolvajnő, nyolc évig deportált fegyenc volt, mint azt már a bevezető szöveg tudatja velünk. A szerző azonban nem pusztán a szórakozás kedvéért, írja le, hanem hogy intő példa legyen számunkra, mert mint az előszó tudatja: "nincsen semmilyen részében egyetlen bűnös cselekedet sem, amelyik előbb-utóbb boldogtalansággal, vagy szerencsétlenséggel ne járna(...)" Összességében a Moll Flanders egy jó (hosszú) könyv, ami a Robinson színvonalát is megtartja, és aminek elfeledett voltát kizárólag az álszent világ megbotránkozása okozta.

"Szívből csatlakoztam ehhez a könyörgéshez, és meg kell mondanom, hogy ezen az egész éjszakán mélyebb hatással volt rám Isten irgalma, amely megkímélte életemet, s e jóság tapasztalatában jobban utáltam bűneimet, mint azelőtt minden bánatomban. Akadhatnak, akik azt hiszik, hogy ez ellentmond önmagának, és távol áll e könyv feladatától; különösképpen arra gondolok, hogy sokan azok közül, akik tetszéssel és szórakozva követték történetem bűnös részének előadását, nem helyeslik ezt, amelyik pedig valójában életem legjobb része, legelőnyösebb számomra s legtanulságosabb másoknak. Mindazonáltal remélem, hogy ezek is elismerik azt a szabadságomat, hogy befejezzem történetemet."

Walking down the same worn paths again
Do you fly?
Do you?
I'd correct my own way
If I could
If I should
Should do
I will play the same old notes again
Do you write?
Do you?
I'd compose a new chord
If I could
If I should
I should do
All the other children
Love to sing along
But it's my song

I'm supposed to go back
To the first key
But I won't
I'll change it
Do I have to play by all the rules?
Well I won't
I'm changing
Guess I'll have to stick out
From the rest
"He's not right, break him"
Guess I'll have to try to be the best
"That sounds good, we'll take him"
All the other children
Want to sing along
But it's my song (Daniel Bedingfield: All the little children)

Azt hiszem ez illik ide. Ha mégsem, akkor beégtem. Sajnálom. Rám biztosan illik.(ez a 13. szám, ha valaki meg akarja hallgatni) psps: Biztos illik ide, ha nagyon elvont is... :P

Vagy csöndes őszbe
Halkan leszállván,
Megbújni jössz-e
A bús Föld vállán:
Két hűlő csillag,
Két régi bú,
Egymáshoz ballag,
S meghalni bú?

Míg hulló lombok
Rőt fénye rebben,
Ó, mit is mondtok
Egymásnak ketten?
Hold mondja: "Már csak
Jegem ragyog",
Föld mondja: "Várj csak,
Fáradt vagyok".

(Tóth Árpád: Őszi beszélgetés)

De Lenszkijünknek semmi kedve
Felvenni ezt a szép igát,
Ő csak Anyeginhoz szeretne
Közel kerülni, mint barát.
Találkoztak. Hullám a kőtől,
Prózától vers, jégtábla hőtől
Ily élesen nem üthet el.
A különbséget szokni kell,
Unják is egymást egyelőre;
Majd tűrik és megkedvelik,
A nap lovaglással telik,
Majd együtt vannak sülve-főve,
Tétlenségből - beismerem -
A jó barátság így terem.(Puski: Anyegin, részlet)

Tessék én is csak a barátságnál lyukadtam ki újra...Sebaj. Azt azért kikötném, hogy nem ez az egyetlen módozat a barátkozásra.