A Húsz év múlva, a Három testőr folytatatása, mily meglepő, húsz évvel az ott leírt események után játszódik.Húsz év alatt sokminden megváltozott. A testőrök nagyrésze visszavonult, és nyugalomban próbálja élni életét. Igenám, de a királyné nem feledte el korábban tett szolgálataikat, és bár méltó jutalmat nem adott nekik, elvárja, hogy segítsenek rajta, és kegyencén, Mazarin bíboroson. A bíboros ugyan megígéri, hogy megadja nekik amit kívánnak, és Porthos és D'Artagnan el is fogadja az ajánlatát, de az akciókat nem követi jutalom, csak újabb feladatok, így D'Artagnan, és barátja rengeteg kalandon megy át, harcolnak régi barátaik ellen, és mellett, Franciaországban és Angliában, vízen és szárazon, miközben a múltbéli ellenség bosszúálló fia is megtámadja őket...
"- A herceget! - kiáltotta egyszerre Porthos és D’Artagnan. Nagy hahota harsant, de nyögésben végződött; D’Artagnan a hahotázóba többször beledöfte kardját. Ugyanakkor két lövés egyetlen dördülésbe olvadt: Porthos és ellenfele egyszerre lőtt. D’Artagnan megfordult, s Porthost maga mögött látta.
- Bravó, Porthos - mondta -, úgy látom, elintézte.
- Azt hiszem, csak a lovát találtam - mondta Porthos.
- Mit akar, kedvesem, nem minden lövés telitalálat, s nem kell panaszkodni, ha csak a céltáblába megy. De, a keservit, mi van a lovammal?
- Úgy látom, rogyadozik - mondta Porthos, s megállította lovát. Bizony, D’Artagnan lova térdre rogyott, majd hörgött egyet s elterült. D’Artagnan első ellenfelének golyója a szügyébe hatolt. D’Artagnan akkorát káromkodott, hogy majd leszakadt az ég.
- Akar egy lovat, uram? - kérdezte Mousqueton.
- Az áldóját, hogy akarok-e? - kérdezte vissza D’Artagnan.
- Tessék - mondta Mousqueton.
- Hogy az ördögben van két vezeték lovad? - kérdezte D’Artagnan, s felkapott az egyikre.
- Gazdáik meghaltak: gondoltam, jól jönnek még nekünk, s elhoztam őket. Eközben Porthos újratöltötte pisztolyát.
- Vigyázz! - mondta D’Artagnan. - Ahol ni, megint kettő!
- No még ilyet! - mondta Porthos. - Ezekből hát holnapig is telik? Újabb két lovas jött szélsebesen, csakugyan.
- Nini, uram - szólalt meg Mousqueton -, akit felöklelt, tápászkodik!
- Mért nem bántál vele is el, mint az elsővel?
- Képtelen voltam, uram, fogtam a lovakat. Pisztoly dördült, Mousqueton feljajdult.
- Jaj, uram! A másikon ért, épp a másikon! Ez a lövés párja amaz amiens-inek. Porthos mint egy oroszlán rontott a lovatlan lovasra, aki éppen a kardját húzogatta kifele; de mielőtt kihúzta volna, Porthos a kardja markolatával akkorát sújtott a fejére, hogy úgy zuhant el, mint mészárostaglótól az ökör. Mousqueton, folyton nyöszörögve, lecsusszant a lováról: új sebe nem engedte meg, hogy tovább is nyeregben maradjon. A lovasokat bevárva, D’Artagnannak volt ideje újra tölteni, sőt új lovának nyergén egy karabélyt is talált.
- Itt vagyok! Várjunk-e még vagy támadjunk? - kérdezte Porthos.
- Támadjunk - mondta D’Artagnan.
- Támadjunk - mondta Porthos. Sarkantyújukat jó mélyen belevágták a ló oldalába. A két lovas már alig lehetett húszlépésnyire.
- A király nevében! - kiáltott oda D’Artagnan. - Engedjetek tovább!
- A királynak itt semmi keresnivalója! - kiáltott vissza egy ércesen csengő hang, mely mintha valami felhőből érkezett volna, mert a lovast porfelleg örvénylette körül.
- Jól van, mindjárt meglátjuk, nem mehet-e át bárhol a király! - felelte D’Artagnan.
- Lássad! - hallatszott az előbbi hang. Két lövés is dördült, majdnem egyszerre, egyik D’Artagnan, másik a Porthos ellenfelének pisztolyából. D’Artagnan golyója leröpítette ellenfele kalapját; Porthos ellenfeléé a ló nyakát fúrta át, hogy az egyetlen hördüléssel esett össze.
- Utoljára kérdem, hova igyekeztek? - kérdezte az előbbi hang.
- A pokolba! - felelte D’Artagnan.
- Jó! Odajuttok, legyetek nyugodtak! D’Artagnan egy puskacsövet látott maga felé meredni; a nyeregkapában kotorászni nem volt már idő; eszébe jutott a jó tanács, melyet valaha Athostól kapott: lovát felágaskodtatta. A golyó az állat hasát találta. D’Artagnan érezte, hogy rogy le alatta, s csodálatos ügyességgel oldalt vetette magát. - Hallatlan! - hallszott az előbbi érces és gunyoros hangon. - Bizony lómészárlás ez, s nem párviadal, amit itt folytatunk! Kardra, uram, kardra! És leugrott a lováról. - Jól van, kardra hát - mondta D’Artagnan -, az az én formám! D’Artagnan két ugrással ellenfelénél termett, s kardját máris az ő pengéjén érezte. Szokásos ügyességével a kardot kedvelt terc védőállásba vitte. Ezalatt Porthos utolsókat nyögő lova mögé térdelve mindkét kezében egy-egy pisztolyt tartott. D’Artagnan és ellenfele közt már kialakult a küzdelem. D’Artagnan nagy erővel támadott, szokása szerint; most azonban olyan játékra s oly csuklóra akadt, hogy gondolkodóba ejtette. Már kétszer kvárt-védésbe kényszerülve, egy lépést hátrált, ellenfele nem mozdult; D’Artagnan előretoppant, s kardját újra tercbe igazította. Két-három suhintás, innen is, onnan is, eredménytelen maradt, a pengékről fürtökben peregtek a szikrák. D’Artagnan végül elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kedvelt cselét alkalmazza; nagyon ügyesen készítette elő, villámgyorsan hajtotta végre, s oly erővel vágott, hogy azt hitte, védhetetlen.
De kivédtek.
- Az ántiját! - kiáltotta el magát gascogne-i kiejtéssel."(Alexandre Dumas pére: Húsz év múlva)