ma itthon maradtam annak fejében, hogy takarítok. tehát semmi érdekes nem történt.

Elfelejtettem azt közölni a nagyra becsült közönséggel, hogy pénteken voltak dán fiatalok ifin. Hát mit ne mndjak, csak örülni tudok, hogy Magyarországon élek, és ilyen jó a gyülekezet.Én nem tudom, hogy mit gondolnak kereszténynek, de ha náluk már az is keresztény aki még a gyülekezetbe is úgy jön hogy egy lány kezét szorongatja...(félre értés ne essék a srác 17 év körüli volt, jegygyűrűnek meg nyoma se volt...de javítson ki valaki ha nincs igazam).

Azt hiszem közel járok a kakadu rejtély megoldásához, bár összevetve sok mindent, mmég lesz egy varga betűnk...

A könyvhéthez is vissza térnék itt és most. Szóval én a legjobban az Umberto Eco és a Jókai Anna könyvnek örültem, füleg, hogy előtte pont Godot-ról beszéltünk, és Jókai Anna könyvének címe Godot visszatér-ami azért érdekes, mert eddig mind hiába várták az emberek Godot (ennél többet én se tudok, de majd elolvasom. 

Van az a vicc, hogy elmegy a zsidó a rabbihoz és megkérdezi:-Rabbi, a családommal 7-en lakunk egy szobában, a gyerekek állandóan sírnak, az asszony meg zsörtöl. Mit tegyek? MIre a rabbi: Menj el fiam és fogadj fel egy dajkát a gyerekeknek. Elmegy a szidó, megteszi amit a rabbi mondott, és vissza jön egy hét múlva, a rabbi megkérdezi, hogy na bevált a módszer, mire a zsidó: Oj rabbi, dehogy vált, sőt romlott a helyzet, a dad nem segít semmit, csak egész állónap az asszonnyal veszekszik, és mégjobban nyomorgunk. Mit tegyek? A rabbi azt a tanácsot adja, hogy vegyen egy kecskét. Egy hét múlva megint jön a zsidó és így panaszkodik: Rabbi, a jó tanácsod óta csak romlott a helyzet, még kevesebb a hely, büdös van a kecskétől, ami ráadásul állandóan mekeg. Mit tegyek? Erre a rabbi a következő tanácsot adja: Hát fiam, itt nincs mit tenni, add el a kecskét. Jön egy hét múlvva a zsidó ujjongva:- Rabbi, eglszen megkönnyebbültünk mióta azt a nyomorult kecskét eladtuk. több lett a hely, és egész csend van. Rabbi erre megkérdezi, hogy akarja-e még jobban érezni magát, hát hogyne jön a válasz.- Akkor- azt mondja a rabbi- küldd el a dajkát. Mgint jön egy hét múlva és akkor valósággal ragyog az örömtől: Rabbi olyan jóra fordult a helyzetünk a tanácsaid óta! Egészen tág terünk lett, csend van, béke nyugalom és egy kis pénzünk is felszabadult!

Aki olvassa észre veszi, hogy szegény zsidónak egészen ugyanolyan lett a helyzete mint amilyen az elején volt. Azon, hogy hogy örült persze mindenki jót nevet. Na de kérem! Hiszen általában a könyvekben is ugyanez történik! Az elején még általában a főszereplő nem elégedett, de ahogy rossz éri, rögtön rózsaszínben látja addigi világát és ha újra eléri azt, vagy csak az eredeti színvonal felét ezerszer jobban örül, mint amikor megszokott volt. Ezért tartom okosnak azt az embert aki azt mondta, hogy a jót soha nem szabad megszokni.

Különleges ember vagyok. Nem, ez nem a túltengő egoizmusom egyik megnyilatkozó formája, mert mindenki különleges. Erre van olyan aki azt mondaná, hogy tehát senki sem az, mert ha mindenki különleges, akkor az már nem feltűnő, ezek szerint, már nem is különleges. Van azonban ebben egy kis bibi, mgpedig az, hogy ráadásnak az emberek is különbözőek, amiből adódik, hogy mindenki más és más dolog miatt különleges, vagy ha nem is adódik, de mégis csak így van. Tehát mivel mindnekinek a különlegessége másban nyilvánul meg ezért, még ha mindenki különleges is, még akkor is különbözik a többiektől. Ez olyan mintha azt mondjuk hogy pl mindenki beteg (távol legyen) de közben mindenki másban szenved.

Összesen 13 oldalt haladtam a Háború és békével, annak ellenére, hogy itthon voltam egyész nap de ez persze nem csak az odaszánt időn múlott hanem azon is, hogy még mndig nagyon sok benne az ama nemes nyelven kimondott és leírt szó és én próbálom mindig a fordítás nélkül megfejteni amit ír, és ahhoz egyrészt el kell olvasni a francia szöveget (mert amúgy nem tudom, hogy ki az, aki el szokta olvasni, mert én még a kiejthetetlen neveket is sokszor csak 40. említésre olvasom el.) meg ugye gondolkozni is kell rajta.

...A százados lába úgy ficamodott ki, hogy
Prücsök később ismét megváltoztatta a hangulatát, és belelökte egy
gödörbe. Az ilyen alattomos, hirtelen támadásokhoz értett. Szépen jobb
felé nézett, mint aki a felhők látása közben szomorúan tűnődik, és egy
andalgó mozdulattal bal felé tolta rettenetes méretű egyetlen cipőjét,
azután zutty!...
Ugrott és dőlt, neki a megbotlott, jóhiszemű
kísérőnek, hogy ez botlási ívét parabolává nyújtva, belerepült fejjel a
pályatest javításához szükséges habarcsos verembe.
Ezután, már csak a rövidség okáért, három ízben
fejbe ütötte a felbukkanó futárt, míg ez végül felhagyott a
kísérletekkel, és elalélt.
- Szegénykém... - mondta ekkor Prücsök, ölébe vette
az anyagilag, erkölcsileg, testileg és lelkileg teljesen ruinált
Deboulier fejét, gyengéden simogatta, és keservesen sírt.
Azután körülnézett, letakarta verembe hullott szerelme tárgyát az útburkoló munkásház kiszakított ajtajával, és ráült.(Rejtő Jenő: Az ellopott futár)

Hát ez nem Janikovszki.

Vajon tényleg igaz, hogy mindent az első benyomás dönt el? Ha igen, akkor nekem a Háború és béke az egyik kedvencem lesz. Hogy miért? Mert az egész regény egy öt sornyi francia szöveggel kezdődik és utána sem hagyják abba a szereplők egy ideig e nemes nyelv használatát (már érzem az ellenállást, ami ezen kijelentésemet fogja fogadni :P). Ez az utóbbi pár sor tehát azt jelentette, hogy egyrészt kiol elolvastam az Elfújta a szél-t és persze hogy neki kezdtem a Háború és békének. Én szerintem egyike vagyok azon keveseken akiket megnyugtatott az Elfújta a szél vége, és ráadásul tetszett is a vége. Komolyan nem az, hogy Scarlettnek összejött minden, hanem az, hogy még mindig nem adta fel az emlék temetéses taktikáját, és rájött, hogy igazából neki nem is a barátok kellettek, hanem Tara. Legalábbis én ezt képzeltem, hiszen minden csapást kibírt idegösszeroppanás nélkül, mivel tudta, hogy a földje még mindig megvan. Ez ha nincs is így benne a könyvben, szerintem azért lehet valami ilyesmit kiolvasni a sorok közül, vagy nagy a fantáziám, és beleképzelem, de legalább ez értelmes.

A kórus jó lesz, csak nagyon meleg van a színpadon, ami nem túl kellemes az orrunknak. De különöse jó lesz, sak az a ba, hogy ma a főpróbára már elfáradtunk, de hát ez nem is igazán csoda. Teht akkor: Mindenki nézzen minket Május 27-én 11 órától az ATV-n!!!

Na ma aztán izgalmas napom volt, illetve mozgalmas. Kezdődött ez azzal, hogy reggel Úszásra mentem, majd viszatértem, és beültewm matekórára. Eddig minden sablonnap. Azután ebédeltünk volna és mentünk volna át a Hit prakba énekelni, de a konyhások keresztülhúzták a számításainkat, mert 11.45- kor jött meg az étek és mi pedig már 11.20-kor el kellett volna induljunk. Szóval megebédeltünk és elmentünk a BKV helyett a sulibusszal próbára. Ott unatkoztunk fél kettőig és néztük, hogy hogy állítja be a kórust az énektanár. Véégül felmehettünk a színpadra és egy kevés várakozási idő után, semmivel nem később mint 14.30 elkezdtünk próbálni. Nos ez a rengeteg idő (3/4 óra) arra volt elég, hogy végig próbáljuk egyszer az egészet. Ezután elindultunk, hogy majd mi megmentjük a világot, illetve, hogy elérjük a fél négyes buszt. Útban a csarnokból kifele azonban észre vettem, hogy hiányzik az úszócuccom, így visszarohantam, majd a többiek után sprinteltem akik még éppen a hét határ előtt voltak valamivel. Mikor aztán kifulladtunk és ránéztünk az órára, rájöttünk, hogy a világmegmentői tervünk dugába dőlt, így hát hagytuk hagy vesszen oda, magyarul nem siettünk tovább hiába a busz után. 15.40-jor már ott is voltunk a Népligetben, és minthogy nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, kértünk előre váltott jegyet. Minthogy azonban elvileg a jegyünk nem lett volna végig elég, csak az utolsó előtti (egyben első) megállóig kértünk jegyet, mire aztán kiderült, hogy ugyanannyiba kerül elmenni a végéig, mint ameddig mentünk volna :D. Ezekután a váróteremben váloatott sznevedések, hülyéskedések zajlottak. Aztán felszálltunk a buszra, ahol elkezdtem olvasni a Radnóti kötetemet. Mikor pedig elindultunk, rögtön elaludtam...

Kivettem Ephraim Kishon: A tengeribeteg bálna c. művét, hogy valakinek odaadjam, és már azon gondolkozom, hogy talán várok még azzal az odaadással, amíg el nem olvastam :P. Ezekután lehet gondolni, hogy milyen jó könyv, és hogy nagyon ajánlom mindenkinek...

-Mikor jut el végre odáig, hogyne haragudjon meg, ha az igazságot hallja? Maga egyáltalán nem zavartatja magát, és kimondja az igazságot másokról, miért nem szereti hát, hallani saját magáról?(Margaret Mitchell: Elfújta a szél, részlet)

Ezt én is sokszor megkérdezem magamtól...

ui.:A két dolog az osztálytársaimmal, meg az igazsággal, egyáltalán nem függ össze

Ma kiolvastam volna az Érik a gyümölcsöt, ha ne aludtam volna el otthon. De legalább friss vagyok. Ma rekkenő hőség volt, mindenki izzadt, én főleg miután csak futva tudtam elérni a buszomat. Ezkelőtt történt egy örvendetesebb esemény még az iskolában, mégpedig az, hogy fél ponttal, de az enyém lett a legjobb spanyol nagydolgozat (öhömm köhömm:D), de így is csak négyötöd lett (amúgy ez egy nagy hülyeség, mert a négyötöd még az egyesnél is rosszabb elvileg :P).

Ma nyelvtan órán amellett, hogy bemutattam a blogomat, amit  (a bemutatást) persze csak 5 perccel tudtam meg... De nem ez a lényeg, hanem az, hogy össze kellett gyűjtenünk érveket, hogy az internet, vagy a könyvek a jobbak-e (mert ugYEBÁR EZ VOLT A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIN -capslock ki-) és nem sikerült érveket gyűjteni, mert én ezennem gondolkoztam, és sajnos ha eszebe jut egy érv, akkor rögtön találok rá ellenérvet, és így aztán nehéz érvelni. Szóval Tanárúr leszűrte a tanulságot, hogy mindenki az internet mellett van, így aztán ezt jól el is kezdte terjeszteni...De én csak nem mondhattam azt, hogy csak a hangulatáért olvasom, mert az hülyeségnek hangzik...Ja és perszeazt is értette, hogy nálunk senki nem olvasta a 451 farenheit-et miközben arról volt szó, hogy az kötelező volt és ez alapján (szerintem) azt lehet leszűrni, hogy majdnem mindenki olvasta...

Mikor mondjuk azt, hogy egy ember jól ír? Jó kérdés, amivel mindig találkozok, mikor más blogokat olvasok, hiszen mindig van olyan látogató, aki szerint az illető blogos nagyon jól ír. Na de könyörgöm, a 10000 magyar blogoló mind jól ír? Ennek egy kicsit képtelenség szava van… Létezett egy olyan elképzelésem, miszerint, mindenki szerint más a jó írás-stílus. Eszerint ugyanis mivel mindenkinek más a jó, ezért elképzelhető, hogy van Magyarországon 10000 olyan ember, aki jól ír. De akkor mi alapján váltak ki a sikeres írók? Hiszen mindenki jól ír és mindenki szerint más a jó írás-stílus. Az elméletem szerint erre is van válasz, mégpedig az, hogy amelyikek a legtöbb embernek tetszettek, azok a legjobbak, hiszen azoknak a könyvei kerülnek fel a bestseller listákra. Ezek szerint tehát a meg nem értett művész írók, azok nem is írtak igazán jól? Válaszom nem, sőt én azt mondom, hogy ezek még nagyobb jelentőségű írók, hiszen amellett, hogy később felfedezték őket, és szerették műveiket, amellett ők mindig egy későbbi kort ismertek fel előbb, korszakalkotók voltak, és igazából az utókortól végül ők kapták/ják a legnagyobb elismeréseket. Ezek szerint tehát azt, hogy valaki jól ír, azt a nagyközönség dönti el. De ha valakit nem értékelnek, az se csüggedjen, egyáltalán nem biztos, hogy ismeretlen marad a neve és nem lesz híres, lehet, hogy csak várni kell…

Ma voltam könyvtárban és kivettem az első Agatha Christie könyvet, valamint az Elfújta a szél-t egyben (mostmár tényleg), Steinbeck Érik a gyümölcs-ét és a háború és béke 2.kötetét...

Mindenkinek kötelező olvasmány: Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő. Elmondhatatlan. Humoros, sok benne az igazság, olyan magyar micimackó.

Ma voltunk uszodában és ücsörögtünk egy jót a termál vízben. Nagyon régen jártam már a városi uszodában, de azóta se újítottak fel semmit, minden ugyanolyan, mint amilyen 50 évvel ezelőtt volt. Borzasztóan néz ki. A medence alján igaz, van medence, de ahol az véget ér ott a medencék többi része ilyen gyagyi betonból van megcsinálva, ami iszonyú rücskös... A higéniáról meg ne is beszéljünk...

Ma belemerültem az utas és holdvilágba. Nem tetszik teljesen, mert egy csomószor fölöslegeen használ idegen szavakat, mikor simán lehetne magyar szót is használni, persze kiderül a szöveg környezetéből, hogy akkoraz mi is jelent, de nekem így egy kicsit felvágás szerűnek tűnik, de persze maga a történet jó...

Ma nagy családi beszélgetést tartottunk, az internet segítségével, ugyanis a calád egyes tagjai Romániában, míg mások Budapesten élnek. Persze nem mindenkivel tudtunk beszélni anyukám 5 testvére közül, de mégis jóérzés volt és egyszen olyan volt, mintha egy szobában ülnénk, és mintha mindig is ilyen beszélgetéseket tartanánk, vicceket meséltünk, tervezgettük a nyarat stb. Szóval azért mégis jó valamire az internet...

Holnap lesz a ballagás.Hát me fog változni az iskola arculata a 12.-esek nélkül, bár a gimnáziumból ezt a változást talán mi 9.-esek érzékeljük majd legkevésbé. Azért furcsa lesz majd jövőre, hogy ő már egyetemista, pedig mióta az eszemet tudom azóta a BPG-ben tanul, meg az is furcsa lesz, mint mindig, hogy eggyel nagyobbak leszünk, meg hogy már nem mi leszünk a legkisebbek...de erről majd máskor bővebben... 

Köszönöm a kommenteket és el szeretném mondani, hogy nagy épülésemre szolgáltak a május elsejéről szóló vidámabbnál vidámabb és pozitívabbnál pozitívabb információkat… Ma megint iskola volt, aminek a tudata nem túl boldogító, hanem az már inkább, hogy csak holnap kell tanulni és utána megint egy huzamosabb szünet jön.

Olvastam valakinek a blogjában, hogy ő nem a hétköznapjainak a webes lenyomatát írja. Ez felvetette bennem a gondolatot, hogy jó dolog-e, hogy én nem kevésszer bele írok magamról dolgokat a blogomba. Egyrészről semmi kifogásolni való nincs benne, mert ugyebár mégiscsak naplót írok, másrészről viszont akárki megtalálhatja, és senkinek semmi köze az életemhez. Melyik az erősebb érv?

Olvasgatok olvasgatok, várok a 4szögletű kerekerdőre és majd mindjárt Utas és holdvilágot is fogok olvasni. Hát ennyi…

Éljen május elseje->ez egy nagy hülyeség, mert egyrészt ez egy kommunista ünnep volt, Magyarországon pedig elvileg mindenki utálja a kommunizmust, meg azért is, mert egy nap azért ne éljen már, még ah munkaszüneti is...

Tegnap este( illetve az már ma volt:$) végére értem az Elfújta a szél-nek. Az eleje tényleg hétköznapi értelemben romantikus volt a kelleténél egy kicsivel többel, de amúgy nagyon jó volt, mert nem a főhősnő reménytelen szerelméről szólt, hanem az néha említésként oda volt rakva és igazából az egyéb természetű szenvedéseit írta le. A végén pedig mikor befejztem, akkor Alexás szólással élve ott ültem 2 percig és így néztem, hogy ez mii?. Aztán szép lassan kezdett derengeni, hogy ilyet már láttam Hemingway-nél is, és ez az amit én Do it yourself befejezésnek hívok, és ami, ha belegondolok jó, mert ne csak addig dolgoztatja a fantáziádat, amíg olvasod, hanem utána is neked kell kitalálnod, hogy végül is mi fog történni a vége után.

Ma Agatha Christie- t olvasok( lazulok :D). És amúgy meg eszembe jutott, hogy ajánlanom kellen a Svejk-et olvasni, mert bár igaz, hogy van benne sajnos nem kevés káromkodás, de alapjába véve egy nagyon jó kis humoros sztori.