Kivettem Ephraim Kishon: A tengeribeteg bálna c. művét, hogy valakinek odaadjam, és már azon gondolkozom, hogy talán várok még azzal az odaadással, amíg el nem olvastam :P. Ezekután lehet gondolni, hogy milyen jó könyv, és hogy nagyon ajánlom mindenkinek...

-Mikor jut el végre odáig, hogyne haragudjon meg, ha az igazságot hallja? Maga egyáltalán nem zavartatja magát, és kimondja az igazságot másokról, miért nem szereti hát, hallani saját magáról?(Margaret Mitchell: Elfújta a szél, részlet)

Ezt én is sokszor megkérdezem magamtól...

ui.:A két dolog az osztálytársaimmal, meg az igazsággal, egyáltalán nem függ össze

Azt hiszem megvan, hogy mit akartam annak idején írni, amit mindig elodáztam. Ezt: Az emberek értelmetlenül elítélőek valakivel, hiszen ha valkivel úgymond nincsenek jóban az két ok miatt lehet vagy azért mert jóban voltak és összevesztek, akkor pedig nyilván van annak az embernek olyan tulajdonsága, ami miatt jóban volt vele, vagy pedig azért mert előítéletes, akkor pedig ha egy kicsit jobban megismeri a másikat, akkor észre fogja venni, hogy van olyan jó tulajdonsága, amiért lehet szeretni. Magyarul minden ember passzol egymáshoz, mindenkivel van egy kevés közös tulajdonságunk, csak rajtunk áll, hogy ezt a közös pontot észre vesszük-e vagy sem. Tehát az emberek értelmetlenül bunkók egymáshoz, értelmetlenül írják le alapból az embertársukat, és értelmetlenül támaszkodnak az illető rosszhírére. Sajons ezt alátalában nem gondolják végig az emberek, pedig ez nem egy nagy dolog, hiszen lám én is rájöttem mnden különösebb megerőltetés nélkül.

Ezennel lezárom a virágzófás tavaszt, amit már szintén egy ideje meg akartam tenni, csak rendszeresen akkor eredt el az eső, azt pedig feltétlenül ide akrtam írni, hogy beköszöntött a forró, tikkasztó nyár, amit nem tehettem volna meg esőben...