Van az a vicc, hogy elmegy a zsidó a rabbihoz és megkérdezi:-Rabbi, a családommal 7-en lakunk egy szobában, a gyerekek állandóan sírnak, az asszony meg zsörtöl. Mit tegyek? MIre a rabbi: Menj el fiam és fogadj fel egy dajkát a gyerekeknek. Elmegy a szidó, megteszi amit a rabbi mondott, és vissza jön egy hét múlva, a rabbi megkérdezi, hogy na bevált a módszer, mire a zsidó: Oj rabbi, dehogy vált, sőt romlott a helyzet, a dad nem segít semmit, csak egész állónap az asszonnyal veszekszik, és mégjobban nyomorgunk. Mit tegyek? A rabbi azt a tanácsot adja, hogy vegyen egy kecskét. Egy hét múlva megint jön a zsidó és így panaszkodik: Rabbi, a jó tanácsod óta csak romlott a helyzet, még kevesebb a hely, büdös van a kecskétől, ami ráadásul állandóan mekeg. Mit tegyek? Erre a rabbi a következő tanácsot adja: Hát fiam, itt nincs mit tenni, add el a kecskét. Jön egy hét múlvva a zsidó ujjongva:- Rabbi, eglszen megkönnyebbültünk mióta azt a nyomorult kecskét eladtuk. több lett a hely, és egész csend van. Rabbi erre megkérdezi, hogy akarja-e még jobban érezni magát, hát hogyne jön a válasz.- Akkor- azt mondja a rabbi- küldd el a dajkát. Mgint jön egy hét múlva és akkor valósággal ragyog az örömtől: Rabbi olyan jóra fordult a helyzetünk a tanácsaid óta! Egészen tág terünk lett, csend van, béke nyugalom és egy kis pénzünk is felszabadult!

Aki olvassa észre veszi, hogy szegény zsidónak egészen ugyanolyan lett a helyzete mint amilyen az elején volt. Azon, hogy hogy örült persze mindenki jót nevet. Na de kérem! Hiszen általában a könyvekben is ugyanez történik! Az elején még általában a főszereplő nem elégedett, de ahogy rossz éri, rögtön rózsaszínben látja addigi világát és ha újra eléri azt, vagy csak az eredeti színvonal felét ezerszer jobban örül, mint amikor megszokott volt. Ezért tartom okosnak azt az embert aki azt mondta, hogy a jót soha nem szabad megszokni.