Nem érdekel a ballagás. Fásultan ülök a buszon, és mellettem Zs. szörnyülködik, hogy mi lesz, hogy lesz, nem tudja elképzelni az életet a Ballagók nélkül. Engem nem érdekel, egyáltalán nem izgat. Egyszerűen tudom, hogy ez nem lehet igaz, hogy szépen eljátszuk, hogy elballagtak, és utána hétfőn visszatér minden a rendes kerékvágásba. Tudom, és mégis nem így lesz. Nem lesz soha rendes kerékvágás. Persze nem is volt, de ez mindegy. Valahogy ezek a kitaposott utak mindig merőlegesek arra az ösvényre, amin én járok, és ezért csak belehupanok, majd kizökkenek belőle. Ugyebár, az élet rögös útja. Szóval a ballagás nem igazi, csak egy játék, aminek a végén majd mindenki azt monja, hogy "április bolondja" és majd vigyorognak hozzá és csináljuk tovább a hétköznapokat. Szép is lenne! * Mi lesz most? Ez az összes ballagás fő témája. És mi lesz? Semmi. De melyik? Nihil lesz? Nem, csak folyik tovább az élet - jó sebesen. A ballagás mindig azt jelenti számomra, hogy múlnak az évek, és egyszer én is ott leszek. És ijesztő, hogy most kézzelfogható közelségbe került. Emberek, jövőre mi szervezzük! Tudunk mi ilyen színvonalas ballagást teremteni? Nem. Minden silányabb lesz, vagy jobb az idővel. Üres lesz az iskola nélkülük. Jaj, de jó is lenne, ha üres volna. De nem lesz az, jön az új generáció, kicsik, akik egyre nagyobbakká tesznek minket, de akik egyre zsúfoltabbá teszik az iskolát. Van, akinek ez jó. Nekem, is bizonyos szempontból. Sokáig vártam, hogy ballagjanak már el, de a fránya élet mindig kibabrál az emberekkel, ahogy közeledik egy eltávolodás, összehoz mindenkit - mintha kezdenének emlékké válni már akkor. Olyannyira igaznak tartom ezt, hogy kételkedem benne, hogy az osztályfőnökük nem ballagott-e el valóságosan is? De felejteni ki akar, ki akar? Mindenki, és senki. Felejtsünk el mindent, és mégis tegyünk meg mindent azért, hogy ne röppenjenek el az emlékek. Az ember szíve szerint sajnálkozna, de fel kell állni, és tovább lépni. Még akkor is, ha számunkra bizonyos része ezeknek az embereknek meghalt. "Ha muerto". Ahogy mondom. A hétköznapi, közvetlen, a közeli ismerős része meghalt. És ha találkozunk is velük, miről fogunk beszélni? Nyilván nem fogunk tudni ugyanolyan közvetlenek lenni, hiszen a távolság nagy úr. Marad az időjárás. De ebbe sem lehet belenyugodni. A szomorú tényeket csak azért szabad megállapítani, hogy változtassunk rajtuk, tehát tovább tovább tovább. Lesz egy hely, ahol ezek a problémák nem lesznek. Várom.

update: Nem akart ilyen gyászos lenni, dehát: fura. Fura, és ne mondjátok, hogy nins igazam. A napi találkozást nem lehet pótolni. Gondoljatok csak például a múlt nyárra szerény személyemmel kapcsolatosan. Más volt, nem? Nem ugyanaz többé. Erről nem akarok több szót ejteni, mert nem lehet ilyen röviden és nem vagytok hajlandók sokat olvasni, meg nem publikus meg stb [blabla]

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!...” Mi az hogy „de ha még egyszer” - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!” - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

Ez tehát Dömdödöm története és már ezért is döm de döm leszek, ami eltérés az eredetitől, de az ejtés ugyanaz marad...

Ma volt az öcsém ballagása, iskoás lesz jövőre, ami elég furcsa lesz, tekintve, hogy a családból már 3-an iskolások leszünk...

Ma volt a ballagás. Ezt hasznos volt leírnom, mivel a kínaiak valószínűleg nem tudják ezt, ők pedig 1 milliárdan vannak,szóval, hogyha véletlenül ide tévedne egy, legalább tudná, hogy miről is van szó(értsd: az első mondatomnak semmi értelme nincs:P) Ja igen szóval, miután fél kilenckor befáradt az osztályfőnökünk (hála az égnek, hogy nem olyan ebben a tekintetben, mint Kata néni volt, aki a szakasztott ilyen esetekben fél hétre kért be bennünket, hogy mintegy így törlesszük a tanítás hiányát :S) el is kezdtük az osztálydíszítést, ami azzal kezdődött, hogy először az előttünk lévő parkban, majd a népligetben szedtünk virágot a fákról. És folytatódott(a díszítés) azzal, hogy lufikat és szerpentineket aggattak mindenhova,(hmm régen a bányaiban ez szentség törés lett volna) mert ugye én addigra elfáradtam:D;). Azután 11-kor kezdődött a ballagás, és számomra érdekes módon először az ünnepély rész kezdődött. Voltak a küönféle zenei előadások a beszdeken kívül, meg minden jó és szép... Aztán fa ültetés, majd sürgés-forgás és körbe vonultak az iskolán. A séta végére persze az összes 12.-esnek tele volt a haja konfettivel, de ez sem számít kuriózumnak az iskolában. Nagyjából ennyi.

Nem tudja valaki, hogy hogy lehet megcsinálni, hogy ahol nekem piros mosz a szöveg mögött, azt hogy lehet elhalványítani úgy, ahogy az egyik(desert) sablonban van? Ma megkaptam a 4szögletű kerekerdő-t , mereformáltam a link részt, és rátaláltam egy jó honlapra, valamint láttam egy elég durva kisfilmet Letterforce honlapján, és írtam egy bejegyzésnyi kommentet Memory-nak. és élvezem a ballagás plussz érettségiszünet adta lehetőségeket.

Itt van a holokausztos film , kissé durva, dehát ami történt az se volt egy leányálom ugyebár, na meg mi ma történik...

Ma belemerültem az utas és holdvilágba. Nem tetszik teljesen, mert egy csomószor fölöslegeen használ idegen szavakat, mikor simán lehetne magyar szót is használni, persze kiderül a szöveg környezetéből, hogy akkoraz mi is jelent, de nekem így egy kicsit felvágás szerűnek tűnik, de persze maga a történet jó...

Ma nagy családi beszélgetést tartottunk, az internet segítségével, ugyanis a calád egyes tagjai Romániában, míg mások Budapesten élnek. Persze nem mindenkivel tudtunk beszélni anyukám 5 testvére közül, de mégis jóérzés volt és egyszen olyan volt, mintha egy szobában ülnénk, és mintha mindig is ilyen beszélgetéseket tartanánk, vicceket meséltünk, tervezgettük a nyarat stb. Szóval azért mégis jó valamire az internet...

Holnap lesz a ballagás.Hát me fog változni az iskola arculata a 12.-esek nélkül, bár a gimnáziumból ezt a változást talán mi 9.-esek érzékeljük majd legkevésbé. Azért furcsa lesz majd jövőre, hogy ő már egyetemista, pedig mióta az eszemet tudom azóta a BPG-ben tanul, meg az is furcsa lesz, mint mindig, hogy eggyel nagyobbak leszünk, meg hogy már nem mi leszünk a legkisebbek...de erről majd máskor bővebben...