Voltam ma könyvtárban és szomorú dolgot tapasztaltam: Shine még mindig nem vitte visszza a Vörös és fehéret.így tehát arra kényszerültem, szomorúságomat 5 másik könyvbe temessem :D. Kivettem életem első Jókai és Mikszáth művét, valamint e Efrájim (jobb körökben Ephraim) Kishon könyvet, akinek mglepően sok műve meg van a könyvtárban (csaknem 10! :P) elmaradhatatlanul egy Agatha Christie könyvet és gy Chaim Potok könyvet. Az első három kiválasztott szerencsés (fordítva) könyv, az Agath Christie és a két zsidó könyv volt, és egy pillanatig egész komolyan megkísértett a gondolat, hogy zsidó turnust tartsak, ám végül mésem tettem, pedig utólag átgondolva, azt hiszem, hogy Agatha Christie-ról sem kellett volna lemondanom, sőt, bár meglepődnék, még az is lehet, hogy még így is csak sémiek könyvét vettem ki. Most pedig kiry elkezdhet felháborodni.

Nemsokára csomagoltunk, és távoztunk. Ami pedig a legdühítőbb: az asszony azt állítja, hogy megcsaltam őt - vele (vele=az asszony). Na és? Talán ő rendben van? Csak látták volna, milyen szemeket meresztett rám. (Ephraim Kishon: Ne paráználkodj!)

Van az a vicc, hogy elmegy a zsidó a rabbihoz és megkérdezi:-Rabbi, a családommal 7-en lakunk egy szobában, a gyerekek állandóan sírnak, az asszony meg zsörtöl. Mit tegyek? MIre a rabbi: Menj el fiam és fogadj fel egy dajkát a gyerekeknek. Elmegy a szidó, megteszi amit a rabbi mondott, és vissza jön egy hét múlva, a rabbi megkérdezi, hogy na bevált a módszer, mire a zsidó: Oj rabbi, dehogy vált, sőt romlott a helyzet, a dad nem segít semmit, csak egész állónap az asszonnyal veszekszik, és mégjobban nyomorgunk. Mit tegyek? A rabbi azt a tanácsot adja, hogy vegyen egy kecskét. Egy hét múlva megint jön a zsidó és így panaszkodik: Rabbi, a jó tanácsod óta csak romlott a helyzet, még kevesebb a hely, büdös van a kecskétől, ami ráadásul állandóan mekeg. Mit tegyek? Erre a rabbi a következő tanácsot adja: Hát fiam, itt nincs mit tenni, add el a kecskét. Jön egy hét múlvva a zsidó ujjongva:- Rabbi, eglszen megkönnyebbültünk mióta azt a nyomorult kecskét eladtuk. több lett a hely, és egész csend van. Rabbi erre megkérdezi, hogy akarja-e még jobban érezni magát, hát hogyne jön a válasz.- Akkor- azt mondja a rabbi- küldd el a dajkát. Mgint jön egy hét múlva és akkor valósággal ragyog az örömtől: Rabbi olyan jóra fordult a helyzetünk a tanácsaid óta! Egészen tág terünk lett, csend van, béke nyugalom és egy kis pénzünk is felszabadult!

Aki olvassa észre veszi, hogy szegény zsidónak egészen ugyanolyan lett a helyzete mint amilyen az elején volt. Azon, hogy hogy örült persze mindenki jót nevet. Na de kérem! Hiszen általában a könyvekben is ugyanez történik! Az elején még általában a főszereplő nem elégedett, de ahogy rossz éri, rögtön rózsaszínben látja addigi világát és ha újra eléri azt, vagy csak az eredeti színvonal felét ezerszer jobban örül, mint amikor megszokott volt. Ezért tartom okosnak azt az embert aki azt mondta, hogy a jót soha nem szabad megszokni.

Tegnap voltam egy esküvőn. Sőt mitöbb életem eddigi legjobb esküvőjén. A hangulat nagyon jó volt, Izraeliből 5-öst kaptunk (értsd: mindenki zsidőhoz méltó aktivitássaltáncolt a különböző izraeli dalokra, és nem fáradtunk ki idő előtt...) Felvetődött benne a gondolat, hogy ilyenkor,mindenkinek az emlékei, vagy  jövője jut eszébe, hogy haj a mi esküvőnk már 5, 10, 15, 20, 30, 40 éve volt, és hogy mi is ilyenek voltunk, meg hogy szalad az idő stbb, meg a fiatalok, akik pedig tippeket gyűjtenek (például én is elhatároztam, hogy az én esküvőmön is lesz olyan fejjel lefelé lógatott csokrok, mint amilyenek az ifjú pár mögött voltak:P:D). persze ez rendesen így van minden ilyen fajta esményen, például, gyermek születéskor, szülinapkon és sajnos temetéseken is (bár ne lenne így...)...

A múltkor írtam a késői blogolásom okairól és ehhez még hozzájön még egy népi alátámasztás ami mostanában jutott eszembe mégpedig a következő: Nyugtával dicsérd a napot

Íme egy ember, akinek sikerült a lehetetlen - gondolta magában irigyen, mialatt Waldheim tömte magába a nyers sonkát és magyarázott. - Íme egy ember, akinek sikerült megrögződnie a neki megfelelő életkorban. Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak, akik egész életükben gyermekek maradnak, és vannak, akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazaértek az életkorukba.

Ez igaz?