Vajon tényleg igaz, hogy mindent az első benyomás dönt el? Ha igen, akkor nekem a Háború és béke az egyik kedvencem lesz. Hogy miért? Mert az egész regény egy öt sornyi francia szöveggel kezdődik és utána sem hagyják abba a szereplők egy ideig e nemes nyelv használatát (már érzem az ellenállást, ami ezen kijelentésemet fogja fogadni :P). Ez az utóbbi pár sor tehát azt jelentette, hogy egyrészt kiol elolvastam az Elfújta a szél-t és persze hogy neki kezdtem a Háború és békének. Én szerintem egyike vagyok azon keveseken akiket megnyugtatott az Elfújta a szél vége, és ráadásul tetszett is a vége. Komolyan nem az, hogy Scarlettnek összejött minden, hanem az, hogy még mindig nem adta fel az emlék temetéses taktikáját, és rájött, hogy igazából neki nem is a barátok kellettek, hanem Tara. Legalábbis én ezt képzeltem, hiszen minden csapást kibírt idegösszeroppanás nélkül, mivel tudta, hogy a földje még mindig megvan. Ez ha nincs is így benne a könyvben, szerintem azért lehet valami ilyesmit kiolvasni a sorok közül, vagy nagy a fantáziám, és beleképzelem, de legalább ez értelmes.
A kórus jó lesz, csak nagyon meleg van a színpadon, ami nem túl kellemes az orrunknak. De különöse jó lesz, sak az a ba, hogy ma a főpróbára már elfáradtunk, de hát ez nem is igazán csoda. Teht akkor: Mindenki nézzen minket Május 27-én 11 órától az ATV-n!!!