Emlékeztek még a 2009-es ötletemre? Tudjátok, amibe beletört a bicskám. 

-Amikor megpróbáltál angolul is blogolni ?
-Nem, ez 2009-es, mondom 2009!
-Ugye nem azzal jössz már megint, mikor mindenkiről mindenféle  túl-szép-hogy-elhigyjem jellegű  írásokat írtál?
-Aú, szerencsére nem.
-Akkor mikor sárga cetlikre akartál mindenféle futó gondolatot, meg idézetet lejegyezni ? Az ilyen elhatározások már ott elbuknak álatalában, hogy nincs nálad soha toll, meg papír, és mire kerítesz egyet, már semmi gondolat nincs a fejedben.
-Ajj, tudod, mikor annak a swichfoot számnak a sorai voltak a posztok címei .
-Jaj, visszatérünk a depressziós tinédzserhez? Az valami depis szám volt nem?
-Őő, hát azt igazán nem szeretnék visszamenni szentimentálisba, de ez a szám annyira bejön, és az ötlet is újra megtetszett, szóval azt hiszem újranyitom ezt a fejezetet. 

Szóval eltökélt vagyok. Új blogos korszak, új elhatározások. Na ja. Fogadásokat nálam lehet majd megkötni, hogy mit mikor unok meg :D

Addig is cheers :)

ps: Tényleg jó sok befuccsolt ötletem volt, miért is ne gyártsak újakat, amiket aztán megvalósítás nélkül lehet hagyni? :D 

Ha nem is fogmosóblog, de azért most egy kis beszámoló, méghozzá a blogvilágban tapasztaltakról:

Blogolni már nem menő. Legalábbis abban a blogszubkultúrában, amiben forgolódtam. Azok közül, akiknek a linkjeit anno (domini 2008 körül) kiraktam a blogomra, nagyjából senki nem blogol már. Na jó rendben O blogolt még a közelmúltban, de nagyjából ennyi. Aki anno velem egyidőben blogolt, annak a blogja vagy törlésre került, vagy csak árválkodik már minimum egy éve, és a látogatóinak a száma a nulla környékén táncol. Emellett még azt figyeltem meg, hogy innen a blogol.hu-ról is eltűntek az emberek. Hiába, ahogy nand eltűnt innen, sajnos a rendszer is hanyatlásnak indult. Én még gondolkodom, hogy átpakoljak-e máshová, de nem hiszem hogy megtörténik; nehéz lenne átszokni. Viszont fura érzés ez így.

Azon gondolkozom, hogy mi legyen ezzel a bloggal. Úgy értem függetlenül attól, hogy folytatom vagy sem, mit kezdjek az eddig írt bejegyzésekkel? Egész eddig az volt az álláspontom, hogy én nem szégyellem azt aki voltam, főleg annak fényében, hogy kivé lettem mostanra, és ha majd még jobb ember leszek (reményeim szerint), akkor a 2012 decemberi énemet sem fogom szégyellni. Úgy fogtam fel egész eddig az összes bejegyzésemet, mint olyan emlékeket, amik segítenek abban, hogy észben tartsam, hogy mely tulajdonságaimat szeretném megőrizni, és melyeket szeretném megváltoztatni, vagy mik azok a hiányosságaim, amiken már túlléptem, és amelyeket egyáltalán nem kívánok vissza. Viszont kérdés az, hogy amiből megváltoztam, abból azért változtam meg, hogy azért még vissza-vissza tudjon rá nézni bizalmatlanul bárki? Mert arra kezdek rájönni, hogy ezeknek a dolgoknak van súlyuk is, amit nem biztos, cipelni szeretnék. Az, hogy bárki megnézheti, és megtudhatja, hogy milyen voltam tizenöt évesen, egészen addig nem probléma, amíg nem von le negatív következtetéseket a mindenkori Rubennel kapcsolatban. De azt hiszem nem sok ember van, aki mások jellemét múlt-jelen-jövő perspektívában tudja látni. Magáról még esetleg elhiszi az ember, hogy tud változni, de másokról, és főleg egy idegenről sokkal kevésbé. Nem véletlen, hogy a régi fotóinkat sem mutatjuk meg mindenkinek, sőt adott esetben leginkább senkinek.

Ezzel kapcsolatban merült fel bennem az is, hogy vajon hogyan kell helyesen kezelni az emlékeinket. Minden régi dolgot, aminek ma már nincs funkciója, egyszerűen ki kell dobni a szemetesbe, hogy a jelenre és a jövőre koncentrájlunk? Vagy jobb minél több dolgot átmenteni a múltból, hogy ne vesszenek el azok a dolgok, amikre vissza lehet nézni akár azért, hogy rádöbbenjünk, hogy mennyi jó dolog történt már velünk, akár azért, hogy arra döbbenjünk rá, hogy mennyi rossz dolog volt, amit magunk mögött hagytunk, és amik már elmúltak. Egy kicsit másképp fontos-e a múltat megőrizni, ahhoz, hogy a jelenünk és a jövőnk jobb legyen?

Azt hiszem ez még megér egy misét.

ma itthon maradtam annak fejében, hogy takarítok. tehát semmi érdekes nem történt.

Elfelejtettem azt közölni a nagyra becsült közönséggel, hogy pénteken voltak dán fiatalok ifin. Hát mit ne mndjak, csak örülni tudok, hogy Magyarországon élek, és ilyen jó a gyülekezet.Én nem tudom, hogy mit gondolnak kereszténynek, de ha náluk már az is keresztény aki még a gyülekezetbe is úgy jön hogy egy lány kezét szorongatja...(félre értés ne essék a srác 17 év körüli volt, jegygyűrűnek meg nyoma se volt...de javítson ki valaki ha nincs igazam).

Azt hiszem közel járok a kakadu rejtély megoldásához, bár összevetve sok mindent, mmég lesz egy varga betűnk...

A könyvhéthez is vissza térnék itt és most. Szóval én a legjobban az Umberto Eco és a Jókai Anna könyvnek örültem, füleg, hogy előtte pont Godot-ról beszéltünk, és Jókai Anna könyvének címe Godot visszatér-ami azért érdekes, mert eddig mind hiába várták az emberek Godot (ennél többet én se tudok, de majd elolvasom.