socially pingvin

Sportnap

2007. április 22. - döm

Nagyon jó volt  a sportnap, megvolt a kellő hangulat, a jókedv és az aktivitás is csak pár emberből hiányzott(igen ez egy durva célzás volt). A nap elég korán kezdődött, ahhoz képest, hogy csak kilencre kellett beérnünk, mert én a 7.10-es busszal mentem, így már fél kilenckor ott voltam. Miután mindenki megérkezett, elkezdődhetett a bemelegítés, ami ugyan nem hasonlított legkevésbé sem a Borzákné-féle bemelegítésre, de bennem ennek hatására emélkek tódultak fel. Ezek után egy tényleg rövid megnyitó következett, majd megkezdődtek a versenyek. A gimnazisták nem sportoltak versenyszerűen, hanem játék felügyelők, hostessek, újságírók és sport közvetítők voltak.Én újságot írtam, de ehhez képest a megnyitó után startoltam a röplabda pálya felé, ahol mintegy 1, másfél órát eljátszogattam. Miután pedig rájöttem, hogy ez nem az én feladatköröm volt, elkezdtem témát keresni, majd a témámhoz címet keresni, ami nem nagyon ment, így kihagytam és elkezdtem a cikket, de csak a bevezetést írtam meg. Ezekután játék határok nélkül-t néztem, majd erről írtam egy cikket, most már sikeresen.  Ezek után dögledezés, cászkálás és mászkálás következett, de valamit elfelejtettem: még a megnyitó előtt felengedtek bennünket gimnazistákat az ugrálóvár csúszdára, amin kitombolhattuk magunkat. Számomra ez nem okozott különösebb katarzis élményt, de másoknak tetszett, meg azért nekem is. Vissza: 2 órakkor már kezdett vég hangulata leni a versenyeknek, azonban a 4*400 méter még csak ezután következett, ami az egyetlen olyan szám volt, amit egy kis túlzással mindenki látott. A futás után röplabdáztam a változatosság kedvéért, majd az iskolák bemutatkozása és az eredményhirdetés következett.

Nos kb ennyi történt, illetve történt más is csak nem akarom elrontani a tökéletes nap képet, mert ráadásul nem is egy olyan történt, ami ezt a kpet beárnyékolhatná...De ezektől nem hagytam tönkre menni a napomat, főleg,hogy az egyik a végén történt.

Javítás:Erdélybe nem csak 16-an, hanem huszonpáran mentek végül, de csak egy kicsit sajnálom, hogy nem oda mentem, mert így is egy sikeres napot tudhatok magam mögött, ha nem is tökéleteset.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr466050833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anarchist 2007.04.25. 18:39:54

A témához mégis sikerült címet találnod: Sportnap néven. Nemrossz. Sőt jó... Tetszik, ahogy írsz. Üdv.

Dömdödöm 2007.04.25. 19:03:05

köszönöm a bókot(illetve dicséret, mert amúgy sértés lenne), de a cím viszont egy sablon, mert az volt az iskolai program neve...(vagy nem)

Memory 2007.05.01. 17:41:32

a neve BPG olimpia volt hivatalosan, nem sportnap. dícséret volt, jól értetted, nem sértés. bocs, h mindég más néven írok, de most csináltam meg a blogom, és mostantól az ottani nevem használom. tehát: Anarchist=Memory

Döm de döm 2007.05.01. 19:01:14

Izé, az a sértés arra vonatkozott, hogy ha azt mondom, hogy ez csak egy bók volt, az a sértés. See?
süti beállítások módosítása