Olyan kíváncsi vagyok, hogy vajon hogy reagálnák le egyes iskolatársaim azokat, amiket leírok? Valószínűleg nem vennék a fáradtságot, hogy gondolkodjanak rajta, vagy értelmes ellenvetést tegyenek, inkább csak mégjobban megvetnének. Merthogy most is megvetnek (igen, kibeszélem őket a hátuk mögött, és akárkinek megmondom, hogy kiről van szó, ha kérdezi, sőt el is árulhatja az illetőnek felőlem), pedig elméletileg nem ismerjük egymást. Hallottak rólam valamit, ki tudja mit, és ismeretlenül pusmognak a hátam mögött, régebben gagyi trükkökkel át akartak verni, mittudoménmit csinálni velem (mondjuk megverni, és ez még a legenyhébb változat). Mindzt teszi a brancs egyik fele úgy, hogy nem mutattak be egymásnak minket soha, a másik fele pedig úgy, hogy közben szemtől szembe jópofizik. Ja, hogy én ezt ne vegyem komolyan, ahogy valmelyikük mondta. Ja bocs, és ha ez engem zavar? Tudom, ez nem kifogás, vagy meggyőző érv, meg nyilván nem szabad toleránsnak lenniük egy olyan emberrel, akit kipécéztek (féltem ettől a szótól). A legjobb, hogy azt sem tudom, hogy mit akrnak, mit hallottak rólam, vagy mégis miért, mikor soha hozzájuk nem szólok (mostmár még ahhoz sem, akit "ismerek"). Én meg vagyok olyan szánalmas, hogy itt kesergek, ahelyett, hogy nem is tudom mit csinálnék.

Most felszakadtak azok a gátak, amik eddig megakadályoztak abban, hogy eg csomó mindent leírjak (ld előbbi bejegyzés és kommentek). De, nem tudom, hogy helyes volt-e lelkiszemetest nyitni a blogomon? Maximum majd leprivátolom, és írok egy csomó semmit mondó bejegyzést.