Na valamit most már ki kéne adni magamból. Még a végén szemét hiányt kaptok (úúúgy bírom, mikor ilyen álszerény vagyok (megjegyzem legbüszkébb a zárójeles benyögéseimre vagyok)). Rengeteg minden van, amit csinálni kéne, és közben olyan dolgokkal zakaltnak, hogy csak :O. Merthogy minek kell szerencsétlen munka alá temetett diákot- aki mondjuk épp most is nyög a munka nehéz igája alatt, mint azt látni lehet- ami tökéletesen felesleges. Például kémia, matek, ülésrend és társai, akiket féltőn szeretünk- távolról. Nos, ha végre ezt is lezavartam, és végre képes leszek elszakadni az iskolától- mivelhogy hétvége van és ilyenkor az a teendő-akkor valami értelmeset is írok. Mondjuk idézetet, merthogy az biztos értelmes (bár, ha én választom ki(dettó, mint a másik dupla zárójel fent)).

"Köreimben mindig dicsérték, amit alkottam. Fehérszemély, jóbarát, pártfogó sosem fogja ócsárolni azt, amit az ember érettük vagy nekik költ; az ilyesféle udvariaskodásból végül is felszínes dicshimnuszok támadnak, és a kongó frázisok közepette könnyen elpuhul a jellem, ha időről időre nem edzik, sarkallják derekabb munkára.
Szerencsésnek mondhattam tehát magam, amiért egy váratlan ismeretség kemény próbára tette bennem a lappangó vagy megnyilvánuló önelégültséget, tetszelgést, hiúságot, büszkeséget, dölyföt; a próbatétel egyedülálló volt a maga nemében, cseppet sem korszerű, és annál hatásosabb, nyomatékosabb." (Johann Wolfgang Goethe: Költészet és valóság)

Megjegyzem, ezt nem vehetem magamra, maximum a próbára tevő ember szerepét, mivel Goethe-vel együvé számolni magam beképzeltség lenne, és legalább a nem-gőgösség látszatát fenn kell tartani. Legalábbis semmi olyat nem szabad mondani, amit később felhasználhatnak ellenem. Mondjuk nem tudom, mire ez az óvatosság, anélkül is észe veszik az emberek és a szemembe mondják.

Most vagy szatirikusan őszinte vagyok, vagy csak nem vagyok képes befogni a számat. Lehet választani. Választottam, a második javára, tehát a választás lezárult.

Ha valaki állít neked valamit és elhiszed neki és közben csak beugratott, akkor miért kell azt mondani neki, hogy bedőltél neki! hangos gúnykacajok között? Az olyan rossz néha. Azt hiszem, hogy ezzel csak az emberek belénk vetett bizalmát vesztjük el szép lassan. Persze jöhet a kérdés, hogy miért volt olyan naiv az illető. Pontosan azért, mert megbízott a másik illető szava-hihetőségében. De azért egy az egyben nem ítélem el őket, mert esete válogatja, hogy rossz-e vagy jó, és magam ellen sem szeretek beszélni. Az is lehetséges, hogy teljesen feleslegesen írom ezt le, mert az emberek azért mindig igyekeznek tőlük telhetően legjobban dönteni. Inkább csak a súlyát nem mérik fel, illetve a hatásfokát nem mérték fel jól. Hihetetlen. Ilyeneket minek írok le? Légből kapott gondolatok...

Kezdek kilábalni az önsajnálatból és a letargia bugyrait is már majdnem ott hagytam, még mielőtt bárki emosnak nézett volna, mely hülye trendet utálok...

Erről jut szembe, hogy az ilyen divatokat utálom a legjobban, mint pl az emot, hogy ha engem pont most ér valami rossz, és ennek folyamán elszomorodok, tehát felveszek egy tulajdonságot ami nekik is van akkor rögtön általánosítanak. Ezt onnan tudom, hogy én szoktam általában ezt tenni Meg volt már olyan hogy volt régebben valami trend és persze hogy leszóltak, hogy mi van teebbenbenne vagy, miközben eszembe se volt. Tessék találgatni, hogy melyik volt az a trend, mert én nem tudom. Amúgy elképzelhető, hogy az előző pár mondatom nagy  baromság volt, de nem törlöm ki és ki nem tudja, hogy miért, az járjon utána(újabb értelmes mondat).

Sokminden történik, de ezekről nem nagyon szeretek írni, mert aki tudja tudja, aki meg nem az nem is kell hogy tudja, meg azért ez mégiscsak világháló, bár mások pont erről írnak. Lesznek ennél jobb és összeszedettebb bejegyzéseim is, ha lcsillapodok és főleg ha gondolok valami értelmeset is, deht mostanában csapongok, meg semmi igazán értelmeset nem írok, ahnem olyanokat,firkálok amiket máskor biztos le nem írok...