socially pingvin


Góbéság

2013. február 20. - döm

Ejsze voltam életemben először sízni.

Na persze ebben a hangnemben képtelen vagyok folytatni, annyi székelységet nem szedtem most magamra; meg egyébként is lehetetlen visszaadni azt a hihetetlenül kedves énekszerű hangsúlyzást, ahogy Erdélyországban beszélnek. Szóval a lényeg, hogy kipróbáltam, hogy milyen dolog is ez a síelés, és hát jó. Tényleg nem igazán konyítottam hozzá, konkrétan életemben először álltam lécre. A legszebb az egészben az volt, hogy mivel ketten mentünk a sípályára (én eredetileg hegyetmászni), és egy pár sílécünk volt (az előbb említett okból kifolyólag) ezért nekem csak szóbeli oktatás jutott. Nagybátyám elmegyarázott körülbelül annyit, hogy befele kell csámpázni, hogy ne menjek egyenesen, hanem mindig oldalazzak, testből forduljak rogyasztott lábbal, és hogy mindig számoljam az m*g*szinuszalfát. Nahát megkaptam az oktatást neki is indultam a pályának. Körülbelül a második mozdulatom volt az amelyiknél elhajítottam a síbotot, a harmadik meg mikor magamat dobtam el. :D Aztán négy lesiklás alatt ezt a műveletet még körülbelül tizenötször ismételtem meg. Hiába a legfontosabb, hogy az ember tudjon jól esni, dehát ahhoz gyakorolni is kell, nemigaz? :D

Úgy körülbelül a második csúszásnál jutott eszembe, hogy nekem az az egyszál kötélből álló sífelvonó szimpatikusabb, ami messzebb van tőlem, mint a hozzám közelebb levő hasonszőrű készülék, így hát megpróbáltam arra irányítani magam. Persze ehelyett nyilván egy sokkal meredekebb (mondjuk fekete?) pályára keveredtem véletlen. Ez egy picit ijesztő volt, úgyhogy én gyorsan úgy döntöttem, hogy inkább elesek, biztos ami biztos. A probléma egyrészt az volt, hogy sikeresen elhajítottam újra az egyik botomat (másikat nem, arra inkább ráestem) mászrészt pedig, hogy konkrétan összeakadtak a lábaim, és nem bírtam felállni. Az első problémám sikeresen megoldódott egy jószándékú idegen botfutárszolgálatának köszönhetően, míg a második problémát is orvosoltam néhány röpke perc alatt. Hogy hogyan jutottam le épen a felvonóhoz, az előttem is kérdés mind a mai napig. :D

Na igen, a felvonónál meg sorban kellett állni. Körülbelül olyan 15 ember lehetett előttem, aztán végre sorra kerültem. Volna, ha a sílécem nem gondolja úgy, hogy akkor hirtelen engedelmeskedik az m*g*szinuszalfa képletnek, és nem borít rá egyenesen az alattam állóra. Szerencsétlen ipsének alig 10 perc alatt sikerült egyensúlyba hoznia engem, majd elkövette még azt a baklövést is, hogy egy ilyen fordított T alakú cuccra szállt velem. Ugyanis amikor le kellett szállni a szerencsétlen ülőkéről, természetesen ő vette kezelésbe, nekem csak annyi feladatot adott, hogy húzzam fel magam a T szárán, hogy ő közben el tudja fordítani. Persze ezt is valahogy úgy vittem végbe, hogy én simán leszálltam, ő meg fönnakadt rajta, és a felvonó még másfél méteren keresztül vonszolta magával. Mivel ezek alapján úgy tűnt, hogy már kezdek belejönni, még egy párszor lecsúsztam a legalapabb (kb fehér jelzésű) pályán, aztán lekapcsolták a felvonókat, mert hogy vége lett a napnak. Vagy csak simán belátták, hogy mindenkinek jobb lesz, ha mindenki hazamegy, főleg én :DDD

Jó dolog a Hargita :)

Sportnap

Nagyon jó volt  a sportnap, megvolt a kellő hangulat, a jókedv és az aktivitás is csak pár emberből hiányzott(igen ez egy durva célzás volt). A nap elég korán kezdődött, ahhoz képest, hogy csak kilencre kellett beérnünk, mert én a 7.10-es busszal mentem, így már fél kilenckor ott voltam. Miután mindenki megérkezett, elkezdődhetett a bemelegítés, ami ugyan nem hasonlított legkevésbé sem a Borzákné-féle bemelegítésre, de bennem ennek hatására emélkek tódultak fel. Ezek után egy tényleg rövid megnyitó következett, majd megkezdődtek a versenyek. A gimnazisták nem sportoltak versenyszerűen, hanem játék felügyelők, hostessek, újságírók és sport közvetítők voltak.Én újságot írtam, de ehhez képest a megnyitó után startoltam a röplabda pálya felé, ahol mintegy 1, másfél órát eljátszogattam. Miután pedig rájöttem, hogy ez nem az én feladatköröm volt, elkezdtem témát keresni, majd a témámhoz címet keresni, ami nem nagyon ment, így kihagytam és elkezdtem a cikket, de csak a bevezetést írtam meg. Ezekután játék határok nélkül-t néztem, majd erről írtam egy cikket, most már sikeresen.  Ezek után dögledezés, cászkálás és mászkálás következett, de valamit elfelejtettem: még a megnyitó előtt felengedtek bennünket gimnazistákat az ugrálóvár csúszdára, amin kitombolhattuk magunkat. Számomra ez nem okozott különösebb katarzis élményt, de másoknak tetszett, meg azért nekem is. Vissza: 2 órakkor már kezdett vég hangulata leni a versenyeknek, azonban a 4*400 méter még csak ezután következett, ami az egyetlen olyan szám volt, amit egy kis túlzással mindenki látott. A futás után röplabdáztam a változatosság kedvéért, majd az iskolák bemutatkozása és az eredményhirdetés következett.

Nos kb ennyi történt, illetve történt más is csak nem akarom elrontani a tökéletes nap képet, mert ráadásul nem is egy olyan történt, ami ezt a kpet beárnyékolhatná...De ezektől nem hagytam tönkre menni a napomat, főleg,hogy az egyik a végén történt.

Javítás:Erdélybe nem csak 16-an, hanem huszonpáran mentek végül, de csak egy kicsit sajnálom, hogy nem oda mentem, mert így is egy sikeres napot tudhatok magam mögött, ha nem is tökéleteset.

süti beállítások módosítása