socially pingvin

" A te bűneid megbocsáttattak"

2008. január 22. - döm

Ki ne ismerné Daniel Defoet? Mindenki ismeri Robinzon híres történetét, mindenki együtt izguilt Robinzonnal (aki pedig nem, az szégyelje magát, mert kötelező olvasmány volt) és jó néhányan álmodoztunk arról kiskorunkban (ha egyáltalán nagyok vagyunk mostmár), hogy mi lenne, ha nekünk kellene egyedül élnünk egy lakatlan szigeten. Azonban arról, már kevesebben álmodoztak, hogy milyen lenne bűnözőnek lenni. Defoe viszont nem ugyanaz, mint mi, ezért neki sikerült belebújnia egy bűnöző bőrébe. Nem is akármilyen törvényszegőébe, hiszen a történetet egy nő, a címadó Moll Flanders szemszögéből meséli el Defoe. Ez a hölgyemény nem válogatott a módszereiben, úgy járta sorra a bűn különböző fertőit, mintha csak termálfürdőben lett volna. Ötször házasdott meg, tizenkét évig volt szajha,ugyanennyi ideig tolvajnő, nyolc évig deportált fegyenc volt, mint azt már a bevezető szöveg tudatja velünk. A szerző azonban nem pusztán a szórakozás kedvéért, írja le, hanem hogy intő példa legyen számunkra, mert mint az előszó tudatja: "nincsen semmilyen részében egyetlen bűnös cselekedet sem, amelyik előbb-utóbb boldogtalansággal, vagy szerencsétlenséggel ne járna(...)" Összességében a Moll Flanders egy jó (hosszú) könyv, ami a Robinson színvonalát is megtartja, és aminek elfeledett voltát kizárólag az álszent világ megbotránkozása okozta.

"Szívből csatlakoztam ehhez a könyörgéshez, és meg kell mondanom, hogy ezen az egész éjszakán mélyebb hatással volt rám Isten irgalma, amely megkímélte életemet, s e jóság tapasztalatában jobban utáltam bűneimet, mint azelőtt minden bánatomban. Akadhatnak, akik azt hiszik, hogy ez ellentmond önmagának, és távol áll e könyv feladatától; különösképpen arra gondolok, hogy sokan azok közül, akik tetszéssel és szórakozva követték történetem bűnös részének előadását, nem helyeslik ezt, amelyik pedig valójában életem legjobb része, legelőnyösebb számomra s legtanulságosabb másoknak. Mindazonáltal remélem, hogy ezek is elismerik azt a szabadságomat, hogy befejezzem történetemet."

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr846050675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áná 2008.01.23. 18:07:31

hmm...jól hangzik.. ma még a könyvtár poros polcán hevert...de hála nekem most itt van karjaimban XD( az asztalomon) remélem hogy tettszeni fog...mint az előző ajánlatod is...ja és kivettem Dürrenmatt-tól a Fizikusokat, meg Az öreg hölgy látogatását...azok is jók állítólag, szóval most egy darabra elvagyok látva.....néztek is a könyvtárosok hogy 8 nap leforgása alatt ismét látnak..XD..de az idők változnak ugyebár...:D

Áná 2008.01.23. 18:09:13

Ja és persze jó a bejegyzés is..:P

Döm deux döm 2008.01.23. 19:35:27

köszönöm. Jó érzés, hogy valaki ki akarja deríteni, hogy vajon igazat mondtam-é...

Dávid 2008.01.23. 21:46:56

Jó könyvnek hangzik. Ja, és sajna a könyvtárban nem volt benn a Kosztolányi könyv.

Döm deux döm 2008.01.24. 09:41:11

Behalás

Contarini 2008.01.24. 17:14:22

Olyan szó nincs, hogy behalás.

Dávid 2008.01.24. 18:27:06

Ez ellen nincs érv bubben.

Döm deux döm 2008.01.24. 18:28:39

Contarini: Mostmár van.

Áná 2008.01.24. 19:51:25

Ez lett Ruben új szövege egy nap kb. 15-20 mondja ki jó esetben..:P:D

Áná 2008.01.24. 19:55:01

Ja és készül a blogom....ha minden jól megy hétfőre meglesz...(nem biztos)...de nem fogom megadni a címét...:P ..mert úgy is csak szenyók lennétek (Dávid Ruben).................

Döm deux döm 2008.01.24. 20:03:01

Hogy, hogy még nincs kész?

andreew 2008.01.24. 22:06:57

tényleg, ma is vagy 200x elmondta... Contarini: Dx3 nyelvújító...

Döm deux döm 2008.01.24. 22:15:06

Ez viszont XD lesz :)

Sally 2008.01.25. 14:55:56

jó könyvnek hangzik. Ha lesz időm a három testőr és a folytatása:húsz év múlva után elolvasom:D

Sally 2008.01.25. 14:56:48

ja és HOlnap központi!!!nézzzétek meg:http://sallyvid.blogol.hu

Döm deux döm 2008.01.25. 21:55:34

Mit csinálsz te itt? Lébecolsz tanulás helyett? ;) :D

s 2008.01.26. 10:16:46

igazából csak most vettem észre, hogy v4.2. minek zárójel, látod-látod...

Contarini 2008.01.27. 15:36:01

Bubben! A mostmár két szó!

Döm deux döm 2008.01.27. 16:35:08

a-a

Döm deux döm 2008.01.27. 16:37:36

Szerintem legalábbis szervetlen szóösszetétel, vagy ha nem az, akkor az lehetne... (illetve annak kéne lennie)
süti beállítások módosítása