Elfojtódás
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?(Kölcsey Ferenc)
És miért nem tud?És én miért nem tudok? Pedig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr246050645
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
M 2008.03.12. 06:53:11
Ahh... (Most csak ennyit tudtam mondani. Ezt is csak azért, hogy tudd, itt voltam.)
Áná 2008.03.12. 14:04:29
Kis szentimentalista vers. Ennyire tetszik Döm?
Dávid 2008.03.12. 14:11:17
az előző bejegyzésedben ismételten szigorú voltál magadhoz. Miért állsz hozzá így a saját írásaidhoz?
Sajnálom, de azt kell írnom, hogy az ilyen írásaidtól egy kicsit már undorodom.
Ez a vers viszont jó.
pom pomi pom 2008.03.12. 16:02:22
számtalanszor törlöm, azt amit erre a bejegyzésedre kommentelni akarok. szóval, én csak annyit tudok mondani, hogy
egy csomó mindent
mégsincs hozzáfűznivalóm.
s 2008.03.12. 17:49:38
érdekes párhuzam - vagy véletlen -, hogy ezt a verset elemeztük a legutóbbi magyarfakultáción, stilisztikai szempontok alapján. persze most nem elemzésre van szükség, úgyhogy - pont.
M 2008.03.12. 18:58:32
No, most azt mondom, hogy szerintem:
1. Jó, ha megengedjük magunknak, hogy sírjunk. Nekem pl. fejgörcsöm lesz, ha nem engedem meg, hogy kisírjam magam.
2. A boldogság elsüllyedése csak látszat. Átmeneti érzés, néha csak hangulat. A boldogság ugyanis bennünk van. Nem süllyed el, csak néha szem elől tévesztjük az utat, amin elérhetünk hozzá. (Viszont ez gyakran megesik, s ez emberi dolog, s ilyenkor nekem jó a sírás, mert lemossa a szememről a port, és jobban látok utána.)
Döm deux döm 2008.03.12. 19:39:58
M: Nem mindenben értek egyet veled, például én nem hiszek abban, hogy az ember önmagától boldog tudna lenni, de persze nem gondolom, hogy a boldogságom örökre elveszett volna. Sőt, talán épp ez a baj, mert ahhoz, hogy sírni tudjak, kétségbeesettnek kellene lennem, de nem vagyok eléggé az, pedig fontos volt nekem a dolog. Egyszerűen az is lehet, hogy még mindig nem hiszem el, hogy nem sikerült az a pályázat.
Dávid 2008.03.12. 20:55:29
Az önbizalomhiányod nekem fáj.
RUBEN nem csak az a tehetséges, aki bekerül az 50-be!!!
És még nem dőlt el semmi.
Komolyan nem hiszem el hogy én öntöm beléd a lelket, vagyis hogy próbálom önteni, mikor nekem sokkal több okom van aggódni, bár amiért nekem kell az az én hibámból van.
M 2008.03.12. 21:39:55
Döm, nem azt mondtam, hogy az ember önmagától boldog tudna lenni. Mert szerintem sem. Azt mondtam, hogy a boldogság bennünk van. A lelkünkben. :) Most meg úgy mondom tovább, hogy a boldogságunk nem függ semmiféle teljesítménytől, eredménytől, hanem a bennünk élő Szeretettől függ, s attól, hogy milyen kapcsolatban vagyunk ezzel a Szeretettel. Nagyon fontos persze, hogy célokat tűzzünk ki, s el is érjük őket. Meg fáj az embernek, ha nem sikerül neki, amit eltervezett. De aztán meg az is lehet, hogy mégis sikerül, csak nem egészen úgy, ahogy gondoltuk, de valójában az a másik út sokkal jobb is lehet nekünk.. De nem bonyolítom tovább. Csak azt szerettem volna mondani, hogy legyen önbizalmad, és ne legyél szomorú. És hogy kétségbeesni soha nem szabad. (Éppen ezért nem is baj, ha nem vagy kétségbeesett
) :)
Döm deux döm 2008.03.12. 21:55:08
Inkább szeretnék percekig kétségbeesni, és utána megnyugodni, hogy nem dőlt össze a világ, és még mindig őszinte ember vagyok, mint ebben az állapotban vegetálni, és hagyni, hogy a lassú méreg marjon.
Szerintem a lélekben nincs meg a boldogság, csak a boldogság utáni vágy. Ez is a boldogság egyik összetevője, merthát vágy nélkül nem lehet elérni. És egyetértek veled abban, hogy a Szeretettől függ a boldogság, de az a szeretet sincs meg bennünk, ami képessé tenne a boldogság eléréséhez. Ahhoz, hogy elérjük a bodogságot, mindenkit szeretnünk kell például (ez logikus, mert has valaki boldog, akkor nem lehet haragosa, mert akkor már nem teljes a boldogság, és a fél bodogság nem boldogság). Az ember viszont túl véges lény ahhoz, hogy mindenkit tudjon szeretni. Ahhoz egy felsőbb hatalom kell, az én véleményem szerint ez Jézus.