Kezdek kilábalni az önsajnálatból és a letargia bugyrait is már majdnem ott hagytam, még mielőtt bárki emosnak nézett volna, mely hülye trendet utálok...
Erről jut szembe, hogy az ilyen divatokat utálom a legjobban, mint pl az emot, hogy ha engem pont most ér valami rossz, és ennek folyamán elszomorodok, tehát felveszek egy tulajdonságot ami nekik is van akkor rögtön általánosítanak. Ezt onnan tudom, hogy én szoktam általában ezt tenni Meg volt már olyan hogy volt régebben valami trend és persze hogy leszóltak, hogy mi van teebbenbenne vagy, miközben eszembe se volt. Tessék találgatni, hogy melyik volt az a trend, mert én nem tudom. Amúgy elképzelhető, hogy az előző pár mondatom nagy baromság volt, de nem törlöm ki és ki nem tudja, hogy miért, az járjon utána(újabb értelmes mondat).
Sokminden történik, de ezekről nem nagyon szeretek írni, mert aki tudja tudja, aki meg nem az nem is kell hogy tudja, meg azért ez mégiscsak világháló, bár mások pont erről írnak. Lesznek ennél jobb és összeszedettebb bejegyzéseim is, ha lcsillapodok és főleg ha gondolok valami értelmeset is, deht mostanában csapongok, meg semmi igazán értelmeset nem írok, ahnem olyanokat,firkálok amiket máskor biztos le nem írok...