Nézze meg az ember! Már megint azon gondolkodtam, hogy miért is írom ezt a blogot. Ez olyan hullámvölgszagú, pedig ezemben seincs kitörölni a blogot. Na mindegy. Végül valami olyasmire jöttem rá, hogy shine és 7th hatása mellett az is motivált, hogy kiadhasam végre magamból a gondolataimat. Aztán mikor ez sikerült, akkor nagyon örültem-egy ideig... Aztán elkezdtem unni a hallgatólagos belegyezést, ami végig kísért így tehát elkezdtem kiabálni, hogy miért bántok el így velem, miért nem szól hozzám senki, miért kell a visszhangot hallgatnom. Erre látszólag teljesítettétek kérésemet. írtatok. Ez nagyon megható és boldog végződés lehetne, és folyhatna tovább a blogolás, amíg el nem hal. Igen ám, de ez a vég korántsem volt olyan rózsás mint első pillantásra véltem, ugyanis nem a lényeghez szóltatok hozzá, nem a kérdésekre adtatok választ, hanem szinte szándékosan mindig a jelentéktelen és nem lényeges dolgokat reagáltátok le. Nem baj! Csak így tovább, de azért próbájatok néha legyetek szívesek egy kicsit vitába szállni is velem!

Mst jut eszembe, hogy a szavzás végeredménye, melyet nem zártam le, hanem csak egyszerűen eltűnt az új dizájn megjelenéséve, a következő lett:15 ember szerint az Irodalom, 12 szerint a Zene és 4 ember szerint a Festészet legmagasabb rendű művészet. Szóval andreew?

Ma volt a mester kurzuson, ami nagyon jóra sikeredett. Legalábbis a magyarosoké, a többit meg nem tudom, mert ugyebár egy helyen voltam csak, a magyaron.Mi volt olyan nagyon jó a programban? Először is kezdeném a csapat összetétellel, ami nagyon jó volt, tekintve, hogy összesen 9 diák vett részt, és 3 tanár tartott velünk. Miután felmentünk a Várnegyedbe, megbeszéltük, hogy mit is jelent az a latin felirat, ami a bécsi kapun leledzik és amely mint megtudtuk a keresztény magyar hősök emlékére lett kiállítva. Ezután a régi zsinagógába mentünk, ahol felolvasott az egyik Tanár Úr egy olyan könyvrészletet, ami bizonyította, hogy nem is voltak olyan nagy hősök azok a magyarok, akik visszafoglalták a várat. Az utcán tovább menve megnéztük azt a házat, ahol lakott Tóth Árpád 10 évig, ésazt a házat, melyben Vörösmarty raboskodott. Eztán meglátogattuk a Széchényi könyvtárat, ahol igen ritka fajnak számjtottunk, lévén, hogy csak 18 éven felülieknek engedélyezett a belépés. Odabenn megnézhettünk sok szép kódexet, amik azt hiszem hogy faximilált kiadványok voltak, ami azt hiszem azt jelenti, hogy ilyen utánzatok, de lehet, hogy pont az ellenkezőjét. A könyvtár után a Margit szigetre mentünk, ahol egy irodalmi keresztrejtévént kellett megfejteni, melynek mefejtése Kapcsoskönyv lett, ami mint tudni illik, Arany Jánoshoz kapcsolható, aki a Margit szigeten írta a kötetbeli verseket öregkorában.Legalábbis azt hiszem, így emlékszem 6.-ból.

Ma is sportnap volt. igazából nekem nem is igazán a sport része fog megmaradni a dolgoknak, hanem a másik, privát része, amit nem írok le ide, nem tartozik csak arra, akinek személyesen is elmondom, és akkor minek a háló fogságában vergődve nyögni gondolatainkat egymásnak, másrészt majd egyszer úgyis kiderül, harmadrészt pedig nem akarom azt, hogy az történjen meg velem, amit odafenn írtam. Szó mi szó tehát, a sportnapon nagyon is tevékenyen részt vettem, saját teljesítményemet felülmúlva. Ha abbahagytam a szószaporítást, akkor kezdeném tehát azzal, hogy az első röplabda meccset, melyre úgy kellett összekaparni az ellenfelet, megnyertük, míg a másodikat, amire mi nem jöttünk össze elegen, tehát 5 a 6 ellen játszottunk, elvesztettük  :(.(ez úgy néz ki, mintha a smiley-nak az állán lenne egy irtó nagy bibircsók :S.) Majd ezután, 3 ki-berohanással később végre elkezdhettem ping-pong-ozni, amiből ketőt megnyertem, és az elődöntőben estem csak ki. Közben életemben először teniszeztem is, és egész jól ment, amíg ki nem fáradtam (abban a két perces időtartamban...)

Itt következne egy meg nem talált részlet, arról, hogy ha az ember örül, akkor úgy véli, hogy senki nem aljas, és mindenkit, még az ellenségeit is elkewzdi szeretni, meg hogy olyankor az ember önző, és nem tud együtt érezni mások szomorúságával.

De ha ezt akarom is: ha a dicsőséget akarom; ha azt akarom is, hogy ismerjenek és szeressenek az emberek, akkor sem tehetek róla, hogy ezt, csakis ezt akarom, csakis ezért élek. Igen, csakis ezért! Nem mondom meg soha senkinek, de istenem, hát mit tegyek, ha én nem szeretek semmi mást, csak a dicsőséget, az emberek szeretetét?! (Lev Tolsztoj: Háború és béke, részlet)

Ez igaz rám. No jó, még mielőtt nekikezdenétek a szörnyülködésnek, elmondanám, hogy nem teljes mértékben ennek élek, csak elég becsvágyó vagyok. Csak sajnos, ha olyan történik, ami végre kielégíti a dicsszomjamat, akkor rögtön el kezdek először örülni, majd ez disekvéssé alakul át. Sajnos.

A mai nap egy szomorú nap volt, hogy miért, azt mindenki tudja talán, de ha nem akkor talán jobb is ha nem. Mondtak valamit, hogy írjak le ide, de nem teszem meg, mert nem publikus. Ezt jól megaszondtam. 

Ma megint voltunk osztálykirándulni. Igaz, most nem tévedtünk el, de szerintem az a kirándulás mégis jobb volt. Azért volt jobb, mert egyrészt nem kellett előadni, nem volt olyan meggyulladós meleg ésatöbbiésatöbbi... (tudomtudom, külön kell, ahogy ezt is, de sajnos ez így jön ki jól, és így adja vissza a teljes tartalmat, hiszen nem tart a szavak között az ember szünetet, és nem válik darabossá, amivé válna, ha külön írnánk, csak figyljétek meg!) Szóval igen adrenalin emelő volt lekoptatni a lábunkat, mikor végig követtek a bkv buszok. Úgy látszik elkezdtem elpestiesedni... A legjobban a Nagy Imre emlékmű tetszett, meg a lány-kutya szobor csoport. Délután 3-kor pedig elindultunk a fagyitúrára, amiről már olvashattatok ajánlót. Nos, megfelelt az elvárásoknak a 3 fagyizó, meg az egész túra, szóval kár volt lemaradni róla, de aki nem jött, az meg is érdemli, hogy sárguljon egy kicsit. Én a 3 fagyizóban összesen 5 gombócot ettem, és a legjobbnak a mogyorósat találtam.  Ezután haza jöttem, és szépen megint megáztam, pedig két busz közötti, meg a várakozás ideje nem tett ki többet 4 percnél (mármint az olyan várakozás, miközben áztam.), de már tegnap is történt hasonló, mert tegnap is jól megázta, csak akkor mint egy fél órát töltöttem az esőn. két nap alatt két ázás, plussz egyszerre 5 gombóc fagyi. Azt hiszem többek már a hallatán is megfáznának, de azért jó edzeni az imunrendszert.

Tegnap rájöttem, hogy bár első sorban  azért kezdtem el blogolni, hogy vissza olvassam, egyáltalán nem szeretem a saját irományaimat olvasni, sőt éretlennek érzem őket, és mindig elégedetlen vagyok velük. Amíg azonban másoknak tetszik, ez legyen a legkisebb gndom...