socially pingvin

A legkisebb gondom

2007. június 11. - döm

Ma megint voltunk osztálykirándulni. Igaz, most nem tévedtünk el, de szerintem az a kirándulás mégis jobb volt. Azért volt jobb, mert egyrészt nem kellett előadni, nem volt olyan meggyulladós meleg ésatöbbiésatöbbi... (tudomtudom, külön kell, ahogy ezt is, de sajnos ez így jön ki jól, és így adja vissza a teljes tartalmat, hiszen nem tart a szavak között az ember szünetet, és nem válik darabossá, amivé válna, ha külön írnánk, csak figyljétek meg!) Szóval igen adrenalin emelő volt lekoptatni a lábunkat, mikor végig követtek a bkv buszok. Úgy látszik elkezdtem elpestiesedni... A legjobban a Nagy Imre emlékmű tetszett, meg a lány-kutya szobor csoport. Délután 3-kor pedig elindultunk a fagyitúrára, amiről már olvashattatok ajánlót. Nos, megfelelt az elvárásoknak a 3 fagyizó, meg az egész túra, szóval kár volt lemaradni róla, de aki nem jött, az meg is érdemli, hogy sárguljon egy kicsit. Én a 3 fagyizóban összesen 5 gombócot ettem, és a legjobbnak a mogyorósat találtam.  Ezután haza jöttem, és szépen megint megáztam, pedig két busz közötti, meg a várakozás ideje nem tett ki többet 4 percnél (mármint az olyan várakozás, miközben áztam.), de már tegnap is történt hasonló, mert tegnap is jól megázta, csak akkor mint egy fél órát töltöttem az esőn. két nap alatt két ázás, plussz egyszerre 5 gombóc fagyi. Azt hiszem többek már a hallatán is megfáznának, de azért jó edzeni az imunrendszert.

Tegnap rájöttem, hogy bár első sorban  azért kezdtem el blogolni, hogy vissza olvassam, egyáltalán nem szeretem a saját irományaimat olvasni, sőt éretlennek érzem őket, és mindig elégedetlen vagyok velük. Amíg azonban másoknak tetszik, ez legyen a legkisebb gndom...

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr926050785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s 2007.06.11. 23:37:20

gratulálok a dizájnhoz! nagyon jó lett. jobban tetszik, mint az előző, mert letisztultabb (talán a kevesebb kép miatt). ügyes vagy! :)

s 2007.06.11. 23:37:48

--- és a verziószám is tökéletes :D

7th 2007.06.12. 13:25:52

jó bizony, csak beállíthatnál egy halvány hátteret amitől még átlátszó lenne, és akkor még el is lehetne olvasni ;) De amúgy tényleg jó lett! :)

Döm deux döm 2007.06.12. 17:28:01

7th: nem tudom, hogy azt hogy kell, mert amikor megkérdeztem Shine-t akkor mondta, hogy az csak mozillában működik, meg elterelődött a szó, vagy nem jegyeztem meg, meg úgy már nem lenne olyan hatása az egésznek, amilyet szerettem volna, hogy úgy látszódjon, mintha a malomra lenne írva...
süti beállítások módosítása