socially pingvin


Mesterkedés: családiasan

2007. június 15. - döm

Ma volt a mester kurzuson, ami nagyon jóra sikeredett. Legalábbis a magyarosoké, a többit meg nem tudom, mert ugyebár egy helyen voltam csak, a magyaron.Mi volt olyan nagyon jó a programban? Először is kezdeném a csapat összetétellel, ami nagyon jó volt, tekintve, hogy összesen 9 diák vett részt, és 3 tanár tartott velünk. Miután felmentünk a Várnegyedbe, megbeszéltük, hogy mit is jelent az a latin felirat, ami a bécsi kapun leledzik és amely mint megtudtuk a keresztény magyar hősök emlékére lett kiállítva. Ezután a régi zsinagógába mentünk, ahol felolvasott az egyik Tanár Úr egy olyan könyvrészletet, ami bizonyította, hogy nem is voltak olyan nagy hősök azok a magyarok, akik visszafoglalták a várat. Az utcán tovább menve megnéztük azt a házat, ahol lakott Tóth Árpád 10 évig, ésazt a házat, melyben Vörösmarty raboskodott. Eztán meglátogattuk a Széchényi könyvtárat, ahol igen ritka fajnak számjtottunk, lévén, hogy csak 18 éven felülieknek engedélyezett a belépés. Odabenn megnézhettünk sok szép kódexet, amik azt hiszem hogy faximilált kiadványok voltak, ami azt hiszem azt jelenti, hogy ilyen utánzatok, de lehet, hogy pont az ellenkezőjét. A könyvtár után a Margit szigetre mentünk, ahol egy irodalmi keresztrejtévént kellett megfejteni, melynek mefejtése Kapcsoskönyv lett, ami mint tudni illik, Arany Jánoshoz kapcsolható, aki a Margit szigeten írta a kötetbeli verseket öregkorában.Legalábbis azt hiszem, így emlékszem 6.-ból.

süti beállítások módosítása