Na a mai nap aztán.( Azt hiszem fel fogom jegyezni eztán az aztán napokat, mint pl a mai, az osztálykirándulásé, azé a bizonyos esküvőé stb.)Visszatérve a napot úgy kezdtem, hogy a kitűzött fél nyolcas indulás előtt (!) 5 perccel ébredtem fel. Ezekután elképzelhető, hogy it kapkodtam, és az is érthető, hogy a frissen mosott farmeremet a szekrényben kerestem, miközben ott volt az orrom előtt a székemen. Tehát sikeresen elkészültem 8 perc alatt, és elutaztunk Budapestre. Itt próbáltunk háromnegyed órát, és fél órára elereztettek bennünket, 2 és fél órán belül. nos hogy a fennmaradó 1 és negyed órában mit csináltunk, az számomra is komoly kérdés, mert se nem próbáltunk ugye, de el sem eresztettek bennünket.

11 órakkor megkezdődött az élő adás és felvonultunk énekelni. Minden nagyon patent volt, és sehol, ismétlem, SEHOL nem hibáztunk!Mikor vége lett, hátra néztem a mögöttem állóra és így néztem, hogy na, W hova lett, közben (nem nem olvadt el) csak leizzadt és így teljesen másképp néz ki. Szóval letelepedtünk a színpadon és végre ittam (mert ugye becsempésztem egy 0.33 l-es üvegben a zsebemben vizet:D). Mikor ott ültünk, egyszer majdnemazt vettem észre, hogy lebukik a fejem, pedig nem volt unalmas az igehirdetés, csak tegnap sokáig cincogtam, meg nagyon kiugráltam magamat, így tehát megcsipkedtem magam, sé tovább figyeltem.

Háromnapos istentisztelet sorozat a Hit parkban. ÉS ennyi, mert emiatt most holt fradt vagok ,holnap 6-kor kelek, és szerepelek is...

- Pénzt vagy életet!
- Életet!
A revolveres merénylő ettől a választól úgy megijedt, hogy visszahőkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra, amióta a világ világ, először hangzott el a fenti válasz. A rabló lövésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. A megtámadott egyén két karját nyugodtan felemelte, mint akit nem érdekel, hogy mi lesz.Ez volt lefolyását és befejezését tekintve minden idők legkülönösebb és legszomorúbb bűnügyi komédiája. Színhely: San Francisco, Oakland. Írta: az élet.Személyek:Egy ideges útonálló.Egy rezignált áldozat.(Katonaság, néptelenség.) Idő: pénz.
- Barom! - ismétli a rabló. - Pénzt vagy életet! Nem hallotta?
- Mit ordít! Azt hiszi, süket vagyok? Miután szabadott választanom, hogy a pénzemet adjam-e vagy az életemet, én az életet ajánlottam.
Az útonálló helyzete kétségbeejtő volt.
- Ha komédiázik pórul jár! Háromig számolok!...
- Maga egy számtantanár, becsületszavamra!... Mondtam, hogy az életet megkaphatja. Én ingyenélő vagyok, hát az életre nincs rezsim. De honnan veszek másik ötven centet, ha ezt odaadom?
Most képzeljük el a rablót. Agyonlőjön valakit, tehát villamosszéket kockáztasson ötven centért, vagy szégyenszemre távozzék e rövid beszélgetés után?
- Utoljára figyelmeztetem, és azután... - kezdte újra komolyan.
- Ne adjon terminusokat! Maga rám bízta a választást, most tessék lőni!... - és mert megszánta a pisztolyával tehetetlenül hadonászó támadót, szelíden folytatta: - Verje ki a fejéből, tisztelt martalóc úr, hogy én magának akár csak egyetlen vasat is adjak. Nincs rá eset, higgye el, drágám...
- Utoljára figyelmeztetem: ha hülyéskedik, úgy főbe lövöm, mint a pinty!
- All right! De siessen, mert nem érek rá itt ácsorogni!... - és artikulátlan rikácsolással röhögve bólogatott: - Maga egy nagy áldozat nálam, rabló úr! Egy alig züllött martalóc! Az ilyen ötven centért nem öl embert!... Két dolláron alul nem tesz ilyent. Az öreg Wagner nagy emberismerő, well, my best gangster!...Ebben a pillanatban, váratlanul, néhány lépésnyire tőlük, feltűnt két arra sétáló katona.Ezek elfogják!Az útonálló rémülten zsebre vágta a pisztolyát. Az áldozat gépszerű alkalmazkodással leeresztette magasba emelt karjait, a katonák felé fordult és...És nem szólt semmit!Ráadásul felettük most zizegés hallatszott! Két biciklis járőr kerekezik, beszélgetve a rakparton, és az áldozat nem mozdul. A katonák és a járőrök eltávolodtak. A rabló villámgyorsan újra előrántotta a pisztolyát, és rákiáltott az áldozatra:
- Egy moccanást sem, mert...
A másik rémülten körülnézett, és szinte sírva, de azért igen erélyesen rászólt:
- Ne ordítson, maga ló! Idecsődíti nekem a csendőröket!... Ilyen ideges rablót még életemben nem láttam! Képes és a legnagyobb kellemetlenségeket csinálja nekem!
A rabló megrémült.Te jó Isten! Mi ez?!Az áldozat jobban fél a csendőrségtől, mint a fegyveres útonállótól. Ki lehet ez az ember? Miféle szörnyű, régóta keresett bűnöző?
- Fel a kezekkel!
Az áldozat dühösen emelte a magasba karjait.
- Mondja, maga tornaórát rendez itt?!... Becsületszavamra, ilyet még nem láttam! Ez a mániája a kezekkel. És harmadszor: ne hadonásszon állandóan a pisztollyal, mert elsül, és visszajönnek a rendőrök... Ilyen ideges rablót még életemben nem láttam! - siránkozta türelmetlenül, és közben akkorát csuklott, hogy szakadt keménykalapja az orráig süppedt.
- Mondja maga bolond?
- Lehet, de ez most nem fontos... Ide hallgasson, rablovics úr - kezdte békülékenyen a megtámadott -, adjon nekem egy dollárt, és futni hagyom. Na?... mit vitatkozzunk itt soká. Nem igaz?
- Futni hagy? - álmélkodott az útonálló. - Örüljön, ha nem bántom és elmegyek.
- Ez is egy álláspont, de nem az enyém. Hupplá!... Ne remegj, pajtás, csak csuklottam! Az én álláspontom más. Ha elmegy, akkor majd én előveszem a késemet, és szanzsén a nyakszirtjébe hajítom hátulról. - És rekedt, joviális kacagással felrikácsolt: - Well, my dear gyilkos! Zsebkésvetésben az öreg Wagner olimpikon lehetne... És rekordidő alatt úgy a bicskámat, mint az egy dollár tarifát kiveszem magából! Látja, ez egy jó álláspont. Na?... választhat: pénzt vagy életet?!
Az útonálló végképp elvesztette a talajt maga alól. Lelője ezt a szörnyeteget ötven centért? Vagy megkockáztassa, hogy kést vágjanak belé távozáskor? Mert hogy ő, revolverrel a kezében, egy dollárt fizessen az áldozatnak az világröhej volna.Az áldozat kissé imbolyogva, de nyugodtan várt. Megdöbbentően toprongyos volt. Ruházatát egy jobb madárijesztő sem vállalta volna. Inget egyáltalán nem viselt, viszont mindenféle ócska rongyot kötött a nyakára, mintegy jelezve a fehérnemű szükséges voltát. Feltűnő ismertetőjele lehetett volna valami körözvényben, hogy egy alig elszáradt gardénia díszlett a gomblyukában.A hervadt virág hervadhatatlan gyermeki optimizmusának jelképe volt. Szimbóluma annak a könnyed, buzgó kedélynek, naiv életfilozófiának és szüntelen mámoros derűnek, mellyel Wagner úr a nap minden percében széttárta lelkivilágát a legcsekélyebb, legegyszerűbb örömök előtt is.Ráncos, bibircsókos, fogatlan és széles szájú vén arcán, állcsontja mentén ritkás, de hosszú szőrű matrózszakáll vonult félkörben. Első látásra inkább zsinórral felkötött műszőrzetnek hihette volna az ember.És amint a holdfény reá tűzött, ez a szakáll végképp elrettentően hatott az amúgy is döbbent rablóra.Ijedten felkiáltott!Ugyanis a rendkívüli szőrzetnek csillogó, búzakék színe volt!Aki nem tudta, hogy Wagner úr, egy csodálatosan nagy pofon következtében, belezuhant a rakparton előkészített hajófestő zománcába, az így, a holdfényben, kísértetnek hihette.
- Na mi lesz? - sürgette a rablót az áldozat. - Itt akar megöregedni? Adjon egy dollárt, és menjen a fenébe!.. Ilyen egy hülye sztrovacsek.
Hogy a sztrovacsek kifejezés mit jelentett Wagner úrnál, azt senki sem tudta. Állandó, csontig ható részegsége még őt is erősen akadályozta abban, hogy akár csak saját szavait is helyesen értelmezze.
- No de értse meg - kiáltotta dühös kétségbeeséssel az útonálló -, nincs pénzem, és nem akarom lelőni. Sajnálom magát!
- Mi közöm ahhoz nekem?!... Maga ne legyen jó az én egy dolláromért! Tessék csak lőni!
- Nem teszem! És figyelmeztetem, hogy ha odamegyek...
- Akkor megrúgom, és jön a bicska. Az én konyhakésszerű, hatalmas zsebkésem. Ha viszont a helyén marad, akkor megint csak ott tartunk, hogy tessék lelőni!... Szép kis hecc! Na, tudja mit: Ide hallgasson! Ha nincs pénze, fizessen természetben. Elfogadom a revolvert. Majd csak adnak egy kis pálinkát érte a Három Piros Dugóhúzó dajningrumban! Na, benne van?
...Minek folytassam? Rövid, elkeseredett vita után Wagner úr megkapta a revolvert. Sem a hátba szúrást, sem a villamosszéket nem kockáztatja az ember ötven centért. A rabló pályája kezdetén volt, mindössze tizenkilenc éves, mellesleg ez is mentse tehetetlenségét.
- Na jöjjön, kis sztrovacsek! - vigasztalta a rablót humánus áldozata. - Maga is kaphat egy korty pálinkát... Hoppla! Legalább a muníciót elihatja a revolveréből... Ni, milyen szép nadrágrögzítő! - kiáltotta, ahogy elindultak, és egy hosszú spárgát pillantott meg lefüggni a feje fölötti vastraverzről. - Ezt leszedem innén, de a mindenségit... odacsomózták... - és kedvesen a fiatalemberhez fordult: - Nincs magánál egy bicska véletlenül?
- Mi?! - kérdezte a rabló, és halálosan elsápadt. - De hiszen... Maga fenyegetett... Magának van kése!
- Ne gyerekeskedjék! Soha életemben nem volt késem... Hopplá... no, várjon! De revolverem most már, hála Istennek, van, hát csak nyughassék, kedves sztrovacsek...
És a dühös útonálló orra elé tartotta saját fegyverét.(Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló, részlet)

Különleges ember vagyok. Nem, ez nem a túltengő egoizmusom egyik megnyilatkozó formája, mert mindenki különleges. Erre van olyan aki azt mondaná, hogy tehát senki sem az, mert ha mindenki különleges, akkor az már nem feltűnő, ezek szerint, már nem is különleges. Van azonban ebben egy kis bibi, mgpedig az, hogy ráadásnak az emberek is különbözőek, amiből adódik, hogy mindenki más és más dolog miatt különleges, vagy ha nem is adódik, de mégis csak így van. Tehát mivel mindnekinek a különlegessége másban nyilvánul meg ezért, még ha mindenki különleges is, még akkor is különbözik a többiektől. Ez olyan mintha azt mondjuk hogy pl mindenki beteg (távol legyen) de közben mindenki másban szenved.

Összesen 13 oldalt haladtam a Háború és békével, annak ellenére, hogy itthon voltam egyész nap de ez persze nem csak az odaszánt időn múlott hanem azon is, hogy még mndig nagyon sok benne az ama nemes nyelven kimondott és leírt szó és én próbálom mindig a fordítás nélkül megfejteni amit ír, és ahhoz egyrészt el kell olvasni a francia szöveget (mert amúgy nem tudom, hogy ki az, aki el szokta olvasni, mert én még a kiejthetetlen neveket is sokszor csak 40. említésre olvasom el.) meg ugye gondolkozni is kell rajta.

...A százados lába úgy ficamodott ki, hogy
Prücsök később ismét megváltoztatta a hangulatát, és belelökte egy
gödörbe. Az ilyen alattomos, hirtelen támadásokhoz értett. Szépen jobb
felé nézett, mint aki a felhők látása közben szomorúan tűnődik, és egy
andalgó mozdulattal bal felé tolta rettenetes méretű egyetlen cipőjét,
azután zutty!...
Ugrott és dőlt, neki a megbotlott, jóhiszemű
kísérőnek, hogy ez botlási ívét parabolává nyújtva, belerepült fejjel a
pályatest javításához szükséges habarcsos verembe.
Ezután, már csak a rövidség okáért, három ízben
fejbe ütötte a felbukkanó futárt, míg ez végül felhagyott a
kísérletekkel, és elalélt.
- Szegénykém... - mondta ekkor Prücsök, ölébe vette
az anyagilag, erkölcsileg, testileg és lelkileg teljesen ruinált
Deboulier fejét, gyengéden simogatta, és keservesen sírt.
Azután körülnézett, letakarta verembe hullott szerelme tárgyát az útburkoló munkásház kiszakított ajtajával, és ráült.(Rejtő Jenő: Az ellopott futár)

Hát ez nem Janikovszki.

Vajon tényleg igaz, hogy mindent az első benyomás dönt el? Ha igen, akkor nekem a Háború és béke az egyik kedvencem lesz. Hogy miért? Mert az egész regény egy öt sornyi francia szöveggel kezdődik és utána sem hagyják abba a szereplők egy ideig e nemes nyelv használatát (már érzem az ellenállást, ami ezen kijelentésemet fogja fogadni :P). Ez az utóbbi pár sor tehát azt jelentette, hogy egyrészt kiol elolvastam az Elfújta a szél-t és persze hogy neki kezdtem a Háború és békének. Én szerintem egyike vagyok azon keveseken akiket megnyugtatott az Elfújta a szél vége, és ráadásul tetszett is a vége. Komolyan nem az, hogy Scarlettnek összejött minden, hanem az, hogy még mindig nem adta fel az emlék temetéses taktikáját, és rájött, hogy igazából neki nem is a barátok kellettek, hanem Tara. Legalábbis én ezt képzeltem, hiszen minden csapást kibírt idegösszeroppanás nélkül, mivel tudta, hogy a földje még mindig megvan. Ez ha nincs is így benne a könyvben, szerintem azért lehet valami ilyesmit kiolvasni a sorok közül, vagy nagy a fantáziám, és beleképzelem, de legalább ez értelmes.

A kórus jó lesz, csak nagyon meleg van a színpadon, ami nem túl kellemes az orrunknak. De különöse jó lesz, sak az a ba, hogy ma a főpróbára már elfáradtunk, de hát ez nem is igazán csoda. Teht akkor: Mindenki nézzen minket Május 27-én 11 órától az ATV-n!!!

Na ma aztán izgalmas napom volt, illetve mozgalmas. Kezdődött ez azzal, hogy reggel Úszásra mentem, majd viszatértem, és beültewm matekórára. Eddig minden sablonnap. Azután ebédeltünk volna és mentünk volna át a Hit prakba énekelni, de a konyhások keresztülhúzták a számításainkat, mert 11.45- kor jött meg az étek és mi pedig már 11.20-kor el kellett volna induljunk. Szóval megebédeltünk és elmentünk a BKV helyett a sulibusszal próbára. Ott unatkoztunk fél kettőig és néztük, hogy hogy állítja be a kórust az énektanár. Véégül felmehettünk a színpadra és egy kevés várakozási idő után, semmivel nem később mint 14.30 elkezdtünk próbálni. Nos ez a rengeteg idő (3/4 óra) arra volt elég, hogy végig próbáljuk egyszer az egészet. Ezután elindultunk, hogy majd mi megmentjük a világot, illetve, hogy elérjük a fél négyes buszt. Útban a csarnokból kifele azonban észre vettem, hogy hiányzik az úszócuccom, így visszarohantam, majd a többiek után sprinteltem akik még éppen a hét határ előtt voltak valamivel. Mikor aztán kifulladtunk és ránéztünk az órára, rájöttünk, hogy a világmegmentői tervünk dugába dőlt, így hát hagytuk hagy vesszen oda, magyarul nem siettünk tovább hiába a busz után. 15.40-jor már ott is voltunk a Népligetben, és minthogy nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, kértünk előre váltott jegyet. Minthogy azonban elvileg a jegyünk nem lett volna végig elég, csak az utolsó előtti (egyben első) megállóig kértünk jegyet, mire aztán kiderült, hogy ugyanannyiba kerül elmenni a végéig, mint ameddig mentünk volna :D. Ezekután a váróteremben váloatott sznevedések, hülyéskedések zajlottak. Aztán felszálltunk a buszra, ahol elkezdtem olvasni a Radnóti kötetemet. Mikor pedig elindultunk, rögtön elaludtam...

Holnap kóruspróba és a 3. óra után elmegyünk kornyikálni...Első 2 óra úszás, szóval nem fogok meggebedni a holnapi napon sem. Ma nagyon rossz féle eső esett. Ötvözte a kánikula és a zápor rossz tulajdonságait, ugyanis míg esett, ugyanúgy dög meleg volt, mint előtte és utána is, de ettől függetlenül zuhogott rendesen, és ráadásul nem is üdítő eső volt, hanem ilyen langyos vízhez hasonló lötty. És nem volt francia szakkör sem.

Nos az értelmetlen, és mndenféle összefüggést nélkülöző, csapongó gagyogást követően megpróbálok megint leírni valami értelmeset. Súlyos vagyok. Az előbb egy fél perce még tudtam, hogy mit is akarok írni, de aztán lenyűgözött, a Bornemiszás naptár, meg hogy holnap Spanyol érettségit írtak, írtam egy kommentet, és huss, mintha nem is gondoltam volna soha semmi másra, csak a spanyol érettségikre. Aztán most nekem jól sikerüljenek ám a spanyol érettségik!!!

Utólag mostmár Memory-nak is megmondhatom, hogy (ez nem azt jelenti, hogy visszavonnék bármit is amit mondtam, sőt mindent komolyan, és ugyanolyan formában gondolok, mint eddig) elvileg az írásom minőségének az egyenes következménye az, amit tett, és ráadásul az a másik gyerek, meg aki összeálította a sorrendeket, az meg lehet nem is tud a te jó éteményedről, vagy ő meg még természetesebbnek tekinti amit tettél, mivel egyetlen olyan készült. Egyszóval, mivel nem bunda volt, ezért csak azt kaptuk amit megérdemeltük, És ezt direkt utólag mondom, hogy ne legyek hálátlan, aki meg nem érti a hieroglifákat, az meg nézze meg a sulim weblapját. (hogy én soha nem bírom befogni a számat!)