Ejsze voltam életemben először sízni.

Na persze ebben a hangnemben képtelen vagyok folytatni, annyi székelységet nem szedtem most magamra; meg egyébként is lehetetlen visszaadni azt a hihetetlenül kedves énekszerű hangsúlyzást, ahogy Erdélyországban beszélnek. Szóval a lényeg, hogy kipróbáltam, hogy milyen dolog is ez a síelés, és hát jó. Tényleg nem igazán konyítottam hozzá, konkrétan életemben először álltam lécre. A legszebb az egészben az volt, hogy mivel ketten mentünk a sípályára (én eredetileg hegyetmászni), és egy pár sílécünk volt (az előbb említett okból kifolyólag) ezért nekem csak szóbeli oktatás jutott. Nagybátyám elmegyarázott körülbelül annyit, hogy befele kell csámpázni, hogy ne menjek egyenesen, hanem mindig oldalazzak, testből forduljak rogyasztott lábbal, és hogy mindig számoljam az m*g*szinuszalfát. Nahát megkaptam az oktatást neki is indultam a pályának. Körülbelül a második mozdulatom volt az amelyiknél elhajítottam a síbotot, a harmadik meg mikor magamat dobtam el. :D Aztán négy lesiklás alatt ezt a műveletet még körülbelül tizenötször ismételtem meg. Hiába a legfontosabb, hogy az ember tudjon jól esni, dehát ahhoz gyakorolni is kell, nemigaz? :D

Úgy körülbelül a második csúszásnál jutott eszembe, hogy nekem az az egyszál kötélből álló sífelvonó szimpatikusabb, ami messzebb van tőlem, mint a hozzám közelebb levő hasonszőrű készülék, így hát megpróbáltam arra irányítani magam. Persze ehelyett nyilván egy sokkal meredekebb (mondjuk fekete?) pályára keveredtem véletlen. Ez egy picit ijesztő volt, úgyhogy én gyorsan úgy döntöttem, hogy inkább elesek, biztos ami biztos. A probléma egyrészt az volt, hogy sikeresen elhajítottam újra az egyik botomat (másikat nem, arra inkább ráestem) mászrészt pedig, hogy konkrétan összeakadtak a lábaim, és nem bírtam felállni. Az első problémám sikeresen megoldódott egy jószándékú idegen botfutárszolgálatának köszönhetően, míg a második problémát is orvosoltam néhány röpke perc alatt. Hogy hogyan jutottam le épen a felvonóhoz, az előttem is kérdés mind a mai napig. :D

Na igen, a felvonónál meg sorban kellett állni. Körülbelül olyan 15 ember lehetett előttem, aztán végre sorra kerültem. Volna, ha a sílécem nem gondolja úgy, hogy akkor hirtelen engedelmeskedik az m*g*szinuszalfa képletnek, és nem borít rá egyenesen az alattam állóra. Szerencsétlen ipsének alig 10 perc alatt sikerült egyensúlyba hoznia engem, majd elkövette még azt a baklövést is, hogy egy ilyen fordított T alakú cuccra szállt velem. Ugyanis amikor le kellett szállni a szerencsétlen ülőkéről, természetesen ő vette kezelésbe, nekem csak annyi feladatot adott, hogy húzzam fel magam a T szárán, hogy ő közben el tudja fordítani. Persze ezt is valahogy úgy vittem végbe, hogy én simán leszálltam, ő meg fönnakadt rajta, és a felvonó még másfél méteren keresztül vonszolta magával. Mivel ezek alapján úgy tűnt, hogy már kezdek belejönni, még egy párszor lecsúsztam a legalapabb (kb fehér jelzésű) pályán, aztán lekapcsolták a felvonókat, mert hogy vége lett a napnak. Vagy csak simán belátták, hogy mindenkinek jobb lesz, ha mindenki hazamegy, főleg én :DDD

Jó dolog a Hargita :)

És haza jöttem. Az erdélyi tábor jó volt, csak sajnos nagyon rövid és a rosszindulatú híreszteléseknek pont az ellenkezője történt, tehát javallom mindenkinek, akárki is legyen az, hogy látogassa meg egyszer azt a tábort is. Most pedig azt hiszem leírom az eseményeket, ami nem fog túl hosszúra nyúlni, mert hamar felejtek, de majd mindenki ítélje meg, hogy beváltottam az ígéretemet.

Tehát hétfőn hajnali 5-kor indultunk vonattal Nagyvárad felé. Püspökladányon szálltunk át, ahol nem adtak nekünk nemzetközi jegyet, tehát le kellett volna szállnunk jegyet vásárolni. Azonban egy kdves, bár kiséé fontoskodó nénike segített nekünk, és nem kellett fárasztanunk magunkat, hanem lefizettük a kalauzokat... Mikor aztán Ngyváradra értünk, Á. csodás szervezése folytán feltettek minket egy IC-re, ami nagyon kényelmes volt, szép volt, jó volt, gyors volt, csak épp pont anyiba került rá a jegy (103km) mint kecskeméttől Nagyváradig. A táborban aztán elhelyezkedtünk, kisebb bonyodalmak után mindenki megtalálta a helyét, és lőn este és lőn reggel, második nap. Ezen a napon voltak a sport versenyek selejtezői, amiből szinte természetesen egyből ki is estünk. Mellékes információként mg azt is megemlíteném, hogy ezen az éjszakán 0-2-ig én voltam az éjjeliőr, ami azért volt jó, mert olvashattam:P. Szerdán mentünk túrázni. ERről csak annyi szót ejtenék, hogy mindenkinek tetszett, nekem is, különösképpen azért, mert az egyik csapattársammal egy hegyekben levő álomházat kiviteleztünk a kirándulás során, ahova el lehet menekülni 2 hétre a rohanó világ elől. Egyszóval kifogástalan lett volna az egész, ha valamelyik észlény nem babrál a jelzések közt és vezeti félre a tábor lakosságának mintegy felét. Hogy csütörtökön mit csináltunk, azt nem tudom, csak azt, hogy az esti alkalom issssszonyatosan jó volt. Pénteken pedig a sport és Biblia vetélkedő döntők jatszódtak le. Este rock koncert volt, amit nem igazán élveztem, és a díjkiosztás is megtörtént.Nagy meglepetésre a túra versenyen mi értük el a 3. helyet, amiről még bszéltünk is a kirándulás alatt, hogy milyen jó lenne azt megnyerni és a Biblia vetélkedőn pedig mi lettünk a 2.-ak. Szombaton jöttek értem a szüleim, elmentünk megnézni egy közeli víztározót és visszafelé pedig leültünk a patakpartra piknikezni. Végül megtértünk barlangjainkba.