Kivettem Ephraim Kishon: A tengeribeteg bálna c. művét, hogy valakinek odaadjam, és már azon gondolkozom, hogy talán várok még azzal az odaadással, amíg el nem olvastam :P. Ezekután lehet gondolni, hogy milyen jó könyv, és hogy nagyon ajánlom mindenkinek...

-Mikor jut el végre odáig, hogyne haragudjon meg, ha az igazságot hallja? Maga egyáltalán nem zavartatja magát, és kimondja az igazságot másokról, miért nem szereti hát, hallani saját magáról?(Margaret Mitchell: Elfújta a szél, részlet)

Ezt én is sokszor megkérdezem magamtól...

ui.:A két dolog az osztálytársaimmal, meg az igazsággal, egyáltalán nem függ össze

Azt hiszem megvan, hogy mit akartam annak idején írni, amit mindig elodáztam. Ezt: Az emberek értelmetlenül elítélőek valakivel, hiszen ha valkivel úgymond nincsenek jóban az két ok miatt lehet vagy azért mert jóban voltak és összevesztek, akkor pedig nyilván van annak az embernek olyan tulajdonsága, ami miatt jóban volt vele, vagy pedig azért mert előítéletes, akkor pedig ha egy kicsit jobban megismeri a másikat, akkor észre fogja venni, hogy van olyan jó tulajdonsága, amiért lehet szeretni. Magyarul minden ember passzol egymáshoz, mindenkivel van egy kevés közös tulajdonságunk, csak rajtunk áll, hogy ezt a közös pontot észre vesszük-e vagy sem. Tehát az emberek értelmetlenül bunkók egymáshoz, értelmetlenül írják le alapból az embertársukat, és értelmetlenül támaszkodnak az illető rosszhírére. Sajons ezt alátalában nem gondolják végig az emberek, pedig ez nem egy nagy dolog, hiszen lám én is rájöttem mnden különösebb megerőltetés nélkül.

Ezennel lezárom a virágzófás tavaszt, amit már szintén egy ideje meg akartam tenni, csak rendszeresen akkor eredt el az eső, azt pedig feltétlenül ide akrtam írni, hogy beköszöntött a forró, tikkasztó nyár, amit nem tehettem volna meg esőben...

Gondolkoztam, hogy ezt amit most fogok írni azt a "te hogyan éled meg a hitedet" fórumba, vagy ide írjam le. Nos hát nehéz kitalálni a döntésemet, de lehet hogy majd oda is leírom egyszer. Egyszer, mikor nem lesz éjjel féltizenkettő. Szóval csapjunk a lovak közé, vagy az egyszernél maradva ne kerülgessűk a témát, mint az egyszeri macska a kását...(már jól vagyok, még mielőtt valaki megkérdezné)

Van egy érdekes jelenség a keresztények körében, még pedig az, hogy ugye mindenki azt mondja, hgy minden embert szeretni kell, sőt szeresd embertársadat, mint magadat. Nos ezt senki nem tartja be a keresztények közül, a nem kersztények közül pedig végképp. Ez csak akkor álszenteskedés egy kersztény részéről, ha ezt be is vallja, hiszen az nyilván való, hogy ő is ugyanolyan ember, ugyanúgy tud haragban lenni valakivel, márpedig azt nem hiszem, hogy mikor haragszik valakire, azzal egy időben tudná is szeretni úgy mint önmagát. Tehát azemberbaráti szeretet betöltése az olyan mint a tökéletesség elnyrése: Törekedni kell rá, de ezen a Földön nem fogsz sikerrel járni...

Megint pangás van itt, biztos az évégi hajtás miatt, de lehet, hogy csak a sok idézettől csömörlött meg a díszes társaság. És megint kérdezek valamit (hiába): Miért nem válaszol senki a kérdésekre, amiket felteszek? 

Hát az utóbbi időben, kedves olvasóm, csak különféle idézetekkel untattalak  de tényleg nem volt másra időm, mert tegnap 8 órakor értem haza, előtte meg fél 7-kor szóval szerintem még jó vagyok, hogy ennyit ki tudtam préselni magamból. Az informtika órák nagyon unalmasak. Aki akarja megfejteti, annyit még elárulok, hogy nem lesz messze a megoldástól és ezt lehet szószerint venni. De hát ez a téma olyan szürke és unalmas, mintha poros lenne (jaj de erőltetett, de nem bírtam ki, aki okos az már előbb kita ok befogtam...) Napokon át foglalkoztatott egy gondolat, amire direkt folyamatosan gondoltam, és mindig halogattam, hogy ma nincs idő majd amikor lesz. Most van rá időm. És elfelejtettem. Majd felélesztem, lehet, hogy az egyik olvasmányomhoz  kapcsolódik (jellemző). Bocsássatok meg, szétszórt vagyok, hiszen a boldogság, az eufória az szétszórtságot és nemtörődömséget eredményez... Érdekes, hogy egymás után a peu prés (egy kis túlzással) 3 héten belül két fajta leírását is olvastam Velence sikátorainak, az egyik egy első háború előtti a másik egy két világháború közötti lejrás, ide beillesztem őket, próbáljátok kitalálni melyik, aki pedig olvasta a két művet és tudja, hogy melyik melyik, azt kérem, hogy ne árulja el, a többieket meg arra kérem, hogy tippeljenek. Előre köszönöm.

Kellemetlen fülledtség ülte meg az utcákat; a levegő oly sűrű volt, hogy a lakásokból, boltokból, lacikonyhákból áradó sokféle szag, olajpára, parfümfelhő és megannyi más pásztákban terjengett, anélkül hogy szétfoszlott volna. A cigarettafüst egy helyben libegett, és csak lassacskán tűnt el. A szűk helyen tolongó emberek terhére voltak sétálónknak, nemhogy mulatságára. Mennél messzebb ment, annál kínzóbban lett úrrá rajta az az undok állapot, az az izgatottsággal vegyes elbágyadás, amit a tengeri levegő a sirokkóval szövetkezve képes előidézni. Gyötrő verejték ütött ki rajta. Látása cserbenhagyta, melle összeszorult, fejében lázasan csapkodott a vér. Zsúfolt kalmárutcákból hidakon át a szegények negyedébe jutott. Ott koldusok zaklatták, és a csatornák rossz kigőzölgése akasztotta meg lélegzetét. Egy csöndes téren, aminő elfelejtettnek és elátkozottnak látszó hely sok van Velence belsejében, egy kút kávájára dőlt, megtörülte a homlokát, és belátta, el kell innen utaznia.

Egészen szűk utcák ágaztak egészen szűk utcákba, és amerre ment, ezek az utcák mindegyre szűkebbek és sötétebbek lettek. Ha kinyújtotta két karját, egyszerre meg tudta érinteni a két szemben levő házsort, a hallgató, nagy ablakos házakat, amelyek mögött, úgy gondolta, titokzatosan intenzív olasz életek szenderegnek. Olyan közel, hogy szinte indiszkréció ezeken az utcákon járni éjszaka.
Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett? Talán a gyermek álmodhatott ilyesmiről - a gyermek, aki kertes villák lakója volt, de félt a tágas dolgoktól -, talán a kamasz akart élni olyan szűk helyen, ahol minden félnégyzetméternek külön értelme van, tíz lépés már határsértést jelent, évtizedek telnek el egy rozoga asztal mellett, és emberéletek egy karosszékben; de ez sem biztos.
Így bolyongott a sikátorok közt, míg arra nem eszmélt, hogy hajnalodik már(...)

Büszke boldog és fáradt vagyok. Az első kettő okai az iskola honlapon található, az utóbbi pedig a nyolc órai hazaérésnek róható fel...:):):):):):):):):):):):):):):) Mindenki legyen vidám...

Az esőfelhők nyomában enyhe szél járt, a felhőket észak felé hajtotta, a száradó kukoricaleveleket pedig csöndesen megzörgette. Elmúlt egy nap, s a szél állandóan, rohamok nélkül erősödött. Az utakról felszállt, szétterült a por, rátelepedett az útszéli gyomra, s behatolt egy kicsit a földekre is. Aztán keményen, erősen fújt a szél, s kezdte megdolgozni a kukoricások cserepes földjét is. A kavargó por lassanként elhomályosította az eget. A szél végigtapogatózott a földön, szétzilálta a port, és vitte tovább. Még egyre erősödött a szél. A cserepes föld szétporladt, a por fölszállt a földekről, s szürkén bodorodott a levegőben, mint megannyi lusta füstgomolyag. A kukoricalevelek szárazon recsegve csapkodtak a szélben. A legfinomabb por most már nem telepedett vissza a földre, hanem eltűnt a sötétülő égen.

A szél még egyre erősödött, besöpört a kövek alá, szalmát, száraz leveleket, de még apró rögöket is felkapott, s így jelezte útját a földeken keresztül. A levegő, az ég elsötétedett, a nap vörösen izzott, s durvának, szúrósnak érzett a levegő. Egy éjszaka a szél még sebesebb vágtatásba kapott, ravaszul beásta magát a kukorica gyökérszálai közé, s a szárak addig harcoltak meggyöngült leveleikkel a szél ellen, amíg a turkáló ellenség ki nem szabadította gyökereiket - akkor aztán fáradtan oldalt hajoltak a föld felé, s mutatták a szél irányát.

Eljött a hajnal, de nem nappalodott ki. A szürke égen vörös nap jelent meg, homályos, vörös korong, amely valami alkonyi világosságot adott; s amint a nap előrehaladt, az alkonyból lassanként sötétség lett, a szél pedig nyöszörögve sírt a megdőlt kukorica fölött.

Tegnap elkezdtem ettől félni. Ezt még akkor a nagy porvihar idején akartam leírni, de különböző akadályoztatások miatt nem  tudtam leírni... Igazából ma sincs időm mivel majd csak nyolc órakkor fogok hazaérni...(a tanárok általi felfedezés már nem fenyeget, mert már megtörtént, mármint benne van az oldalam az adatbázisban a níóyelvtan óra miatt)

Ma kiolvastam volna az Érik a gyümölcsöt, ha ne aludtam volna el otthon. De legalább friss vagyok. Ma rekkenő hőség volt, mindenki izzadt, én főleg miután csak futva tudtam elérni a buszomat. Ezkelőtt történt egy örvendetesebb esemény még az iskolában, mégpedig az, hogy fél ponttal, de az enyém lett a legjobb spanyol nagydolgozat (öhömm köhömm:D), de így is csak négyötöd lett (amúgy ez egy nagy hülyeség, mert a négyötöd még az egyesnél is rosszabb elvileg :P).

Ma nyelvtan órán amellett, hogy bemutattam a blogomat, amit  (a bemutatást) persze csak 5 perccel tudtam meg... De nem ez a lényeg, hanem az, hogy össze kellett gyűjtenünk érveket, hogy az internet, vagy a könyvek a jobbak-e (mert ugYEBÁR EZ VOLT A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIN -capslock ki-) és nem sikerült érveket gyűjteni, mert én ezennem gondolkoztam, és sajnos ha eszebe jut egy érv, akkor rögtön találok rá ellenérvet, és így aztán nehéz érvelni. Szóval Tanárúr leszűrte a tanulságot, hogy mindenki az internet mellett van, így aztán ezt jól el is kezdte terjeszteni...De én csak nem mondhattam azt, hogy csak a hangulatáért olvasom, mert az hülyeségnek hangzik...Ja és perszeazt is értette, hogy nálunk senki nem olvasta a 451 farenheit-et miközben arról volt szó, hogy az kötelező volt és ez alapján (szerintem) azt lehet leszűrni, hogy majdnem mindenki olvasta...