Lesz egy Jeruzsálem verseny. Az első öt helyezett Izraeli utat nyer. Nos bennem két ok merült fel, hogym iért ne vegyek részt ebben a versenyben. Az első az volt, hogy na de kérem, hiszen miért is versenyezzek, hiszen ha megnyerném (végülis egy versenyen így kell elindulni, sőt úgy gondolom, hogy egy minimális egoizmus is szükséges hozzá, csak annyi, hogy éppen ne omolj össze, hogyha nem sikerül. De nekem ez bevált ld. médiaolimpia, amire már blogomban is igen igen erősen utalgattam) akkor más elől venném el a lehetőséget. A másik az volt, hogy ha nem sikerülne, akkor az viszont nagy lebőgés lenne. Az elsére az önmegnyugtatás az volt, hogy ha elmulasztaám, egy életre marcangolna és biztos lennék benne, hogy én nyertem volna meg a versenyt és ráadásul úgyis a legjobb győz, s ha azaz ember már volt odakint, akkor is megérdemli a viszontlátást. A másodikra pedig azt találtm elő, hogy (nem nem adom be névtelenül) azt kibírom, és ha tényleg annyira elbíztam magam, akkor megérdemlem...