Én vidámságra teremtettem. Hatalmas felfedezés. Tulajdonképpen így van ezzel mindenki. Mondjuk én legalább észrevettem =). Persze szeretek merengeni. Például az jó, amikor szombat esténként megyünk haza autóval, és nézegetem a szomszédos autókban ülő emberkéket, és visszanéznek. Régebben például találtam olyan embert, akiről első látásra azt mondtam, hogy nagyon szívesen megismerném.

Lehetne azt mondani, hogy meséltem. De nem azt tettem, úgyhogy mégsem. Inkább próbáltam vakon gépelni, úgy, hogy csak az eredményt lássam a monitoron. Hát mit ne mondjak, nem voltam túl nagy ász...

Ma este mikor jöttem hazafele, apró szemű hó esett. Sőt, nem is hó volt az hanem csilingelő kacagás, ma is mosolygós kedvem kerekedett. Olyan jó boldognak lenni és ilyen kis szentimentális szösszeneteket kitalálni, ott hagyni egy kicsit a számító, cinikus magatartást, a csípős iróniát és a rossz érzéseket és emlékeket. Még akkor is, ha tudom, hogy úgyis szégenykezni fogok emiatt a szöveg miatt. Mondjuk így, hogy már leírtam, sokkal elképzelhetetlenebb. :)

"Otthagyni mindent,
mi bú, ami bánt,
elhagyni mindazt,
ami csak fájt!

El tőlem bánat,
nem kell a könnyed,
gond nélkül, szabadon
szárnyalni könnyebb!

Könnyítő kacagás
hadd járjon át,
érezd a szabadság
gyönyörét, mámorát!

Öröm nélkül
oly rút az élet,
mosolyt és kacagást
a népnek!"

Úgy érzem, ma 3 pontot ugrott a népszerúségi mutatóm az iskolában. Bár lehet, hogy csak azért tűnt így, mert vidám voltam... Egyébként így már lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűtlenebb (ez nem depis). Persze ez csak érzés, de azért reménykedem, hogy hátha egy vidámabb korszakom jön majd. Huzamosan. EGyelőre boldog vagyok- de még mindig számító...