socially pingvin


Létezik élet a halál után

2012. november 28. - döm

Azt hiszem a blogom mostantól hivatalosan is halott. Viszont azt hiszem nem ártana újra rászokni ilyenekre, hogy gondolkodás meg hasonlók, úgyhogy ennek örömére megpróbálom feltámasztani a csodálatos blogom MOST!

(Persze mindezt azért, mert baromira unatkozom, végülis az egyetemistáknak - így nekem is - általában semmi dolguk nincs vizsgaidőszak előtt másfél héttel.)

Na puszi-nyuszi mindenkinek(kinek-nek-nek) és a többi hasonló formaság.

És megtérénk a pusztába

És haza jöttem. Az erdélyi tábor jó volt, csak sajnos nagyon rövid és a rosszindulatú híreszteléseknek pont az ellenkezője történt, tehát javallom mindenkinek, akárki is legyen az, hogy látogassa meg egyszer azt a tábort is. Most pedig azt hiszem leírom az eseményeket, ami nem fog túl hosszúra nyúlni, mert hamar felejtek, de majd mindenki ítélje meg, hogy beváltottam az ígéretemet.

Tehát hétfőn hajnali 5-kor indultunk vonattal Nagyvárad felé. Püspökladányon szálltunk át, ahol nem adtak nekünk nemzetközi jegyet, tehát le kellett volna szállnunk jegyet vásárolni. Azonban egy kdves, bár kiséé fontoskodó nénike segített nekünk, és nem kellett fárasztanunk magunkat, hanem lefizettük a kalauzokat... Mikor aztán Ngyváradra értünk, Á. csodás szervezése folytán feltettek minket egy IC-re, ami nagyon kényelmes volt, szép volt, jó volt, gyors volt, csak épp pont anyiba került rá a jegy (103km) mint kecskeméttől Nagyváradig. A táborban aztán elhelyezkedtünk, kisebb bonyodalmak után mindenki megtalálta a helyét, és lőn este és lőn reggel, második nap. Ezen a napon voltak a sport versenyek selejtezői, amiből szinte természetesen egyből ki is estünk. Mellékes információként mg azt is megemlíteném, hogy ezen az éjszakán 0-2-ig én voltam az éjjeliőr, ami azért volt jó, mert olvashattam:P. Szerdán mentünk túrázni. ERről csak annyi szót ejtenék, hogy mindenkinek tetszett, nekem is, különösképpen azért, mert az egyik csapattársammal egy hegyekben levő álomházat kiviteleztünk a kirándulás során, ahova el lehet menekülni 2 hétre a rohanó világ elől. Egyszóval kifogástalan lett volna az egész, ha valamelyik észlény nem babrál a jelzések közt és vezeti félre a tábor lakosságának mintegy felét. Hogy csütörtökön mit csináltunk, azt nem tudom, csak azt, hogy az esti alkalom issssszonyatosan jó volt. Pénteken pedig a sport és Biblia vetélkedő döntők jatszódtak le. Este rock koncert volt, amit nem igazán élveztem, és a díjkiosztás is megtörtént.Nagy meglepetésre a túra versenyen mi értük el a 3. helyet, amiről még bszéltünk is a kirándulás alatt, hogy milyen jó lenne azt megnyerni és a Biblia vetélkedőn pedig mi lettünk a 2.-ak. Szombaton jöttek értem a szüleim, elmentünk megnézni egy közeli víztározót és visszafelé pedig leültünk a patakpartra piknikezni. Végül megtértünk barlangjainkba.

süti beállítások módosítása