Az emberek sokszor azt hiszik, hogy mivel nem maguk választhattak rokonokat, ezért a sors a lehető legrosszabbat osztotta nekik. Pedig ha belegondolnak akkor rájönnek, hogy olyan dolgok miatt "akadnak ki" a testvérükre, ami vagy bármelyik embernél előfordulhat, vagy olyan miatt ami minden más embernél is előfordul, csak ő nem tudja, mert nem él vele együtt, vagy pedig olyan dolog miatt haragszik meg rá, illetve azt a tulajdonságát veszi a legidegesítőbb vonásának, ami örökölt, és ami rendszerint ő is örökölt. De sokszor van az is, hogy egy jóformán ismeretlen embert pont az olyan jellemvonásáért ítél el valaki, aminek ő maga is birtokában van, csak nem veszi észre. Ez sokszor jó jelzés, hogy ne ítélje el az illetőt, vagy ha pedig nem képes rá, akkor változzon meg belőle, hogy legalább valami alapja legyen hozzá. PErsze ezzel nem állítom azt, hogy minden negatív ítélet téves, de vannak olyan furcsa dolgok, amik miatt, ha nem kap idejében észbe az ember, nagyon könnyen ellentmondásba keveredik és elvesztheti a hitelességét (már ha az emberek előítélete megengedi, hogy legyen hitelessége, de erről majd máskor....)

ui: sajnos ne jutott eszembe jobb cím, de szóljatok, ha neketek vvan valmi jó a tarsolyotokban.... 

Épp egy hullámvölgy közepén vagyok. Remélem meglepő...
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordúl a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Egy ember kakasokat tartott a házában. Mikor talált egy eladó szelídített foglyot, azt is megvette és hazavitte, hogy együtt nevelje amazokkal. Azok azonban csipkedni kezdték, és üldözték, úgyhogy a fogoly elbúsult, és azt hitte, azért nézik le, mert más fajtából való. Kevéssel később azonban, ahogy látta, hogy a kakasok egymás ellen is viaskodnak, és nem hagyják abba, míg nem véreznek, így szólt magában: "Én már nem is neheztelek ezekre, amiért megvertek, mert látom, hogy még egymást sem kímélik." A mese bizonyítja, hogy az eszes emberek könnyebben elviselik mások gőgjét, mikor látják, hogy azok az öveiket sem kímélik.(Aesopus)

Remény keltő. ÉS ha még adj Isten, eszem is van, akkor elbírom viselni az olyan embereket...

Nem tudok valami túl nagy  nyújtani sajnos a kedves olasóknak. Mert az még csak hagyj ám, hogy nem írok le túl sok, sőt egyáltalán nem írok le érettt gondolatot, ami persze természetes, de az viszont igenis bosszantó, hogy bulvár stílusban írok. Mit is értek én ezalatt? Azt, hogy lépten, nyomon teletűzdelem a mondanivalómat rikító jelzőkkel, és próbálom a gazdag szókincs látszatát mutatni, ami olyan átlátszó, mert mindig ugyanazt a pár szót szajkózom. Ez még nem is lenne baj, ha annak ellenére, hogy jómagam sem tudom visszaolvasni, mert egyszerűen olyan csapongó és rádásul egy csomó karakter ki van felejtődve belőle, tehát ha mindezek ellenére nem lennék büszke rá, és nem lennék róla meggyőződve, hogy hú de jó a blogom.

Ezt is lehet, hogy csak azért írtam, hogy a szerénység látszatában tetszelegjek, csak még nem tudok róla. Mindegy, hátha változok, vagy megszeretem a saját stílusomat, vagy egyszerűen csak megbánom, hogy ezt írtam és úgy teszek majd, mintha le se írtam volna. Na most már talán talán teljesen őszinte voltam... ÉS lehet, hogy pont ez lesz az egyetlen bejegyzés, amit törölni fogok. Végülis egy gyenge pillanatomban csorbát ejtettem a hiúságomon, nemdebár?