socially pingvin

Ahhoz képest rövid

2008. július 14. - döm

Elég sok minden történt az utóbbi nemtom hány napban. Múlthéten 12 órákat dolgoztam, és hulla voltam teljesen. Közben volt esküvő, ahol láttam Nandot és Apolkát, akik mindent felmértek kritikus szemmel (tekintve ugye, hogy lesznek ketten eggyé :P). Előtte is volt esküvő, amit meg a szüleim szerveztek, és kicsit túlhajszolták magukat satöbbi. Az is tündérmese (igen az a történetsem régebbi 1 évnél)(a kiszólásokat értik. akiknek szól) és nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem. 

Ezentúl történt még rengeteg dolog, amit elfelejtettem, de mivel úgysem szoktam leírni, hogy mi történik velem (na jó, ritkán írom le) ezért nem baj. Az mondjuk fontos, hogy elég sok emberrel megismerkedtem a csiperó alatt (európai diákfesztival, aminek a központja kecskemét) és rájöttem, hogy mostmár tűrhetően mobilis vagyok, sőt a szüleim számára tűrhetetlenül, mert kicsit túl sokat vagyok távol. Mondjuk legalább nem vagyok barlanglakó átlagmagyar, aki egésznap a szélessáv előtt ül. Ezenk jvül még megkaptam a nyelvizsgapapíromat, és örvendeztem, valamint újra megtalálható vagyok az alföldi előtti könyvesstandnál, ha nem esik az eső. Mnidenkinek ajánlom, hogy ahelyett, hogy otthon ücsörögne, tegyen egy kicsi de sokáig tartó sétát a belvárosban (majd én gondoskodom a hosszú időtartamról, nem kell aggódni :) :P )

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr156050583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

db7 2008.07.14. 22:47:51

Személyszerint én nem aggódom...

db7 2008.07.14. 22:49:33

(efelől -mármint a séta hosszúságában, mert aki Dx3-* útbaejti az...)

M 2008.07.17. 06:47:13

Heh, kicsit sokáig tartana odasétálnom. De már egyre több a motivációm, hogy egyszer megtegyem. :)

Áná 2008.07.17. 17:30:17

Kinek az esküvője volt? az akikét ismertem?..... :P Nem lustálkodom az biztos...:D

Sp15 2008.07.17. 18:21:03

hát az biztos...ezt én is megtapasztaltam már... (ez az utolsó, zárójeles mondatodhoz szólt.:D)
süti beállítások módosítása