socially pingvin

Na gyászoljunk! vagyis ne gyászoljunk!

2007. november 01. - döm

Most írjak, vagy ne? ÉS miről?

A fő, hogy már megint nem tudom, hogy minek kell gyásznap. Főleg azok miért egyeznek bele, akik kereszténynek mondják magukat? Az ő álláspontjuk szerint (és szerintem is) ki meghal az két helyre kerülhet. Mehet a pokolba, vagy a mennybe. Amennyiben a mennybe ment, nincs mit siratni rajta, főleg évekkel később, mert neki így csak jobb. Akik viszont a pokolba kerültek, arra csak azt lehet mondani, mint Odüsszeusz társaira, hogy:"önnön buta vétkeikért odavesztek", tehát őket sem kell siratni, saját szerencséjük kovácsai voltak. Amúgy is az élet így is elég nehéz, minek magukon hordozni felesleges terheket. Attől senki nem lesz jobb, hogy évente egyszer kimegy a temetőbe, és ott leamortizálja magát azzal, hogy feléleszti a szomorúságot magában.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr586050705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

O 2007.11.01. 15:45:47

De jó ez a kép! :D

Döm deux döm 2007.11.01. 20:36:39

Akkor jó. :D :P

Bence 2007.11.03. 19:35:30

Nem teljesen értek egyet veled,de ezt itt hosszú lenne leírni..meg valószínű elfelejteném a felénél a gondolataimat:D

Döm deux döm 2007.11.04. 15:50:07

:O

2007.11.04. 17:56:45

IGAZAD VAN! Egyébként nem minden keresztyén csinálja ezt, csak bizonyos felekezetek.

Döm deux döm 2007.11.04. 18:43:53

ki vagy?

andreew 2007.11.05. 16:28:47

én viszont egyetértek Dx3-mal, ami a bejegyzést illeti. Ha valaki meghalt - annak már úgyis mindegy. Inkább arra törekedjünk, hogy aki még él, az ne kárhozzon el. Nem?

kiry 2007.11.05. 19:26:22

de igen :) ám ahhoz... na,mindegy, nem folytatom :P

Döm deux döm 2007.11.05. 21:11:13

de légyszíves folytasd!

kiry 2007.11.06. 17:45:18

hátjó... ez most nem andrewre vonatkozik,amit mondani fogok... és nem is rád, aki olvasod a kommentemet,illetve akinek inge, vegye magára,de akinek nem,az nem :) tehát nem kérek semmiféle megsértődést, ha lehet... a lényeg: azt érzem,hogy nagyon szeretünk ilyen "nagy szavakkal" dobálózni, hogy "keresztényég", vagy "kárhozat", "örökélet" stb... viszont azt látom, hogy sokan nagyon képmutatóan viselkednek... használják ezeket a szavakat és osztják az észt, viszont ők sem jobbak a többieknél... mégegyszer mondom, ha nem inged, ne vedd magadra... (mindenkinek mondom ezt) csak andrewnek a kommentjéről jutott eszembe... nagyon történnek a dolgok, és mindenki nagyon szeret okosnak látszani, de sokszor nem elég csak a szavakban kifejezni ezt... ezt most valszeg sokan nem értik, hogy miért mondom, valszeg azt sem, hogy hogy kapcsolódik ez ehhez a témához, mégis higgyétek el, hogy idekapcsolódik, és hogy meg van az oka, amiért írtam... (vagy okai?) na,mindegy, ha valaki megértett, annak már örülni fogok... de ezért nem akartam folytatni, mert ez kicsit bonyolult lenne most itt kifejteni... és lehet,hogy nem is lenne célszerű... meg, elvégre ez nem az én blogom :P csak amikor írtam, akkor épp valami miatt... szóval értitek :P ;) ("hát peeersze, hogy értitek!" - idézet,találd ki,h honnan :P )

Döm deux döm 2007.11.06. 18:12:09

kiry: Ez egy olyan emberi gyarlóság ami szerintem minenkiben megvan. Igaz amit írtál, de ez egyáltalán nem biztos, hgy rossz, hiszen az is segít a megértésben, hogy kimondjuk a dolgokat, ezeket mások elé terjesztjük megerősítésre, vagy elvetésre, de sokszor csak egy dolognak minden oldalának a megvilágításánál próbálunk segédkezni és azért Véleményezünk. És igen, az emberek nagy szavakkal dolbálózni, sőt szeretnek nagy dolgokat csinálni is ilyenkor, csak általában nincs meg a lehetőségük. Az, hogy ez jó-e, vagy rossz attól függ, hogy csupán kotnyeleskedés vagy az őszinte segíteni vágyás szól az emberből. szerintem. (szóval magamra vettem :P :D ;))

kiry 2007.11.06. 18:28:19

döm: igazad van, sokszor fontos az,hogy az ember kimondja a dolgokat... és az is igaz,hogy ez egy emberi gyarlóság... viszont: én ismerek ennek ellenére olyan embert,aki nem képmutató...ez azt jelenti,hogy nem mindenkiben van ez meg,és azt is,hogy lehet anélkül élni... tehát az,hogy emberi gyarlóság, szerintem nem mentség arra, hogy csinálja az ember... "Az, hogy ez jó-e, vagy rossz attól függ, hogy csupán kotnyeleskedés vagy az őszinte segíteni vágyás szól az emberből." nos igen... én most a kotnyeleskedésről beszélek... :) és,amikor az emberek tömkelege csinálja ezt a környezetedben,akkor majd szerintem te is el fogsz gondolkodni ezen... én csak szánni tudom az ilyen embereket... az a baj,hogy néha úgy a szemükbe mondanám... de nem lehet... :) no, de hagyjuk ezt... téged nem ismerlek annyira,hogy ilyen véleményt fogalmazzak meg rólad, ezért újra kérlek,hogy ne vedd magadra!! (és remélem kizárólag vitát csinálunk, személytelenül, ugyanis itt személyeskedésnek nincs helye!! )

Döm deux döm 2007.11.06. 18:43:08

Nézd, nekem csak az olyan esetekkel van bajom ,amikor jószándék vezérel valakit, de túllő a célon. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Mert én mondhatnám neki, hogy hát ez kotnyelesség, de mi van akkor, ha jó magam is így járok, ezért képtelen vagyok elítélni alapból még az ilyeneket is. Dehát a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve... Sajnálom ez

kiry 2007.11.06. 18:46:28

hmm... nekem az olyanokkal nincs bajom :) csak azzal,amikor mondja-mondja, de ugyanazt csinálja közben és semmi hajlandóságot nem mutat,hogy meg akarna változni... na,ezzel van bajom... az meg,hogy "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve..." nos, ezzel vitatkoznék... de mielőtt nagyon belemerülnénk, örülnék,ha ezt két mondadban kifejtenéd, pontosan mire gondolsz,nehogy félreértésbe essek :)

Döm deux döm 2007.11.06. 19:11:35

Arra gondolok, hogy a szándék magában nem elég az üdvösséghez, meg úgy általában a jó dolgok véghezviteléhez. Nem az a fontos, hogy jót szándékoztam tenni, mert az, hogy mit szándékoztam tenni, az nem fog jó dolgot eredményezni, csak ha meg is teszem... te másik jószándékra gondoltál, mi?

kiry 2007.11.06. 19:21:45

na,mostmár értem... igen, kicsit másra gondoltam... nos, ennél jobban énsem fogalmazhattam volna meg az álláspontomat :) gratulálok, ezt (is) akartam mondani még az elején, valszeg nem jött ki :) ezzel nem tudok, nme is kell, és nem is lehet vitatkozni :) ;) (bár, azért az túlzás,hogy csak ez vinne a pokolhoz, nyilván elsősorban a bűnök... de ez csak részletkérdés és szőrszálhasogatás :) )

Döm deux döm 2007.11.06. 19:26:36

akkor a széle :P végre vaami jó hozzászólás. Gratulálok kiry!

kiry 2007.11.06. 19:32:01

hm...ez most nagyon úgy hangzik,mintha egy negatív gondolkodású ember lennék... ez nem esik nagyon jól, hisz úgy gondolom, nemigen vagyok az... sőt, épp ellenkezőleg... a napokban is megjegyezték,hogy elég naív vagyok... és ezek a kommentjeim arról tesznek bizonyságot,hogy most ébredtem fel a naívságomból pár ember felé... tényleg ennyire negatív gondolkodású ember lennék?? :O

Döm deux döm 2007.11.06. 20:41:59

ezt nem értem. Én megdicsértelek téged, nem lealáztalak! Az összesre gondoltam. Még jó hogy rájöttem. Bántana a lelkiismeret...

kiry 2007.11.06. 21:07:29

okés :) csak azt a "végre"-t nem értettem :)

Döm deux döm 2007.11.06. 22:39:40

a többi emberével nem voltam maximálisan elégedett sajnos.
süti beállítások módosítása