socially pingvin

Könyvek és könyvek

2007. május 01. - döm

Éljen május elseje->ez egy nagy hülyeség, mert egyrészt ez egy kommunista ünnep volt, Magyarországon pedig elvileg mindenki utálja a kommunizmust, meg azért is, mert egy nap azért ne éljen már, még ah munkaszüneti is...

Tegnap este( illetve az már ma volt:$) végére értem az Elfújta a szél-nek. Az eleje tényleg hétköznapi értelemben romantikus volt a kelleténél egy kicsivel többel, de amúgy nagyon jó volt, mert nem a főhősnő reménytelen szerelméről szólt, hanem az néha említésként oda volt rakva és igazából az egyéb természetű szenvedéseit írta le. A végén pedig mikor befejztem, akkor Alexás szólással élve ott ültem 2 percig és így néztem, hogy ez mii?. Aztán szép lassan kezdett derengeni, hogy ilyet már láttam Hemingway-nél is, és ez az amit én Do it yourself befejezésnek hívok, és ami, ha belegondolok jó, mert ne csak addig dolgoztatja a fantáziádat, amíg olvasod, hanem utána is neked kell kitalálnod, hogy végül is mi fog történni a vége után.

Ma Agatha Christie- t olvasok( lazulok :D). És amúgy meg eszembe jutott, hogy ajánlanom kellen a Svejk-et olvasni, mert bár igaz, hogy van benne sajnos nem kevés káromkodás, de alapjába véve egy nagyon jó kis humoros sztori. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr346050824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bence 2007.05.01. 23:22:33

Május elsejét nem csak a komcsik ünneplik:D lásd Mayday...meg semmivel sem rosszabb mint a többi ünnep...=)bár nem feltétlenül nekem van igazam..melött még vki belém kötne..de vki tuti,h cáfolni fog..jah meg a Május fa az se egy mai találmány..szóval.majd utánna nézek,h honnan származik...:D:D:Dh kijavítsam a saját hülyeségimet

Bence 2007.05.01. 23:24:47

2es számú megjegyzésem... Az elfújta a szél baromi hosszú,de azért jó...szeméyles tapasztalat=)

kakadu 2007.05.01. 23:51:09

elöször 125 éve tartották meg 'a munka szolidaritási napjaként' amerikában, majd átvették a franciák is.. ja,bence a május fa nem 1 termékenységi elkeletesedett rituálé? ezt már én sem tudom :(

kakadu 2007.05.01. 23:53:50

bubben, téged nem idegesitett,h scarlett szeme előtt végig ott 'lebegett' a valóság, de ő 1 álomvilágban hitt valós érzései helyett? mikor olvastam,meglepett,h az utolsó kivételével,gyermekeit csak úgy elhagyja....ja meg az,h a végén,mikor rájön milyen hülye is volt, férje faképnél hagyta.. na,ez 1 szépen sikerült megfogalmazás éjfél előtt szemlehunyva :D

kiry 2007.05.02. 16:30:46

az Agatha Cristine nagyon nagyon jó:D:D ajánlom mindenkinek!!! melyiket olvasod konkrétan?? :D:D:P

kiry 2007.05.02. 16:33:04

te bubben, h van az,h ha frissítek, vagy újra idejövök, akkor más képet rak ki?? ez vmi specialitás? mindig megakartam kérdezni, de egészen idáig elfelejtettem:P izgatottan várom válaszod, h h csinálja/od:P:P

kiry 2007.05.02. 16:34:41

tényleg spanyolos vagy??? :O egyre több meglepetés ér engem ezen a blogon:O :P

Döm de döm 2007.05.02. 17:24:58

Dezső: Én A munka ünnepére gondoltam, mert pl tavalyi élmény, de híradóban láttam ilyet, hogy öreg nénik, meg bácsik éneklik, h éljen mááájus elseje, a munkááásoook ünnepe... kiry: Ciprus koporsó, de épp most fejeztem be. Eleinte én is csodálkoztam azon a mindig más képen, aztán rájöttem, hogy hogyan csinálja, és azóta be is tettem úgy egy csomó képet kakdu: Hány oldalas az Elfújta...? mert nálam csak a név stimmel, de csak 1 gyereke volt még egyelőre és nem hagyta ott a férje se, hanem meghalt(mármint a férje), lehet, hogy én csak 1 első kötetet olvastam?

s 2007.05.02. 18:37:21

bubben, az egészben a "legjobb" az, hogy a május 1-re virradó éjszaka a Walpurgis-éj, amihez enyhén szólva is erősen kötődik az okkultizmus - mindenestül. Szóval ez a nap nem sok jót kecsegtet... :/

Memory 2007.05.02. 18:54:55

A május 1 a sátánisták ünnepe

Döm de döm 2007.05.02. 19:20:52

Biztató dolgokat írtok nekm, sőt néha még úgy tetszik, mintah én csak jót ítam volna róla és ezt a rossz döntést akarná mindenki kijavítani

kakadu 2007.05.02. 22:17:26

én 3 kötetben olvastam az elfújta a szelet.. már megjelent 1ben is (a végén tutira elhagyja, de ne keverjük össze a limonádé folytatásokkal,amit azok a hölgyek kegyeskedtek irni,akik nem nyugodtak bele a végződésbe..:P) ja, kb. 600-1000 oldal, nem emlékszem...

kakadu 2007.05.02. 22:19:29

ja, amúgy én is utánanáztem máj.1-n1ek, tényleg sátánista!! nem gondoltam volna... májusfa nagyon felcsigázott..nem tudjátok a konkrét igazságot???

Memory 2007.05.04. 16:53:54

már bocs kakadu, de amit én mondok az tényleg úgy van...:) A májusfa egy ősi, először Baál istennek emelt jelkép, a férfiak termékenységének szimbóluma, amit a nők háza elé szoktak május 1-én felállítani. Erről talán ennyi elég...

Döm de döm 2007.05.04. 18:39:48

Ez a "május 1 a sátánisták ünnepe" szerintem kicsit túl egyszerűen hangzott, talán ezért nézett utána pontosabban, és nem gondolom, hogy kétségbe akarta volna vonni a te állításodat...
süti beállítások módosítása