Ma volt a ballagás. Ezt hasznos volt leírnom, mivel a kínaiak valószínűleg nem tudják ezt, ők pedig 1 milliárdan vannak,szóval, hogyha véletlenül ide tévedne egy, legalább tudná, hogy miről is van szó(értsd: az első mondatomnak semmi értelme nincs:P) Ja igen szóval, miután fél kilenckor befáradt az osztályfőnökünk (hála az égnek, hogy nem olyan ebben a tekintetben, mint Kata néni volt, aki a szakasztott ilyen esetekben fél hétre kért be bennünket, hogy mintegy így törlesszük a tanítás hiányát :S) el is kezdtük az osztálydíszítést, ami azzal kezdődött, hogy először az előttünk lévő parkban, majd a népligetben szedtünk virágot a fákról. És folytatódott(a díszítés) azzal, hogy lufikat és szerpentineket aggattak mindenhova,(hmm régen a bányaiban ez szentség törés lett volna) mert ugye én addigra elfáradtam:D;). Azután 11-kor kezdődött a ballagás, és számomra érdekes módon először az ünnepély rész kezdődött. Voltak a küönféle zenei előadások a beszdeken kívül, meg minden jó és szép... Aztán fa ültetés, majd sürgés-forgás és körbe vonultak az iskolán. A séta végére persze az összes 12.-esnek tele volt a haja konfettivel, de ez sem számít kuriózumnak az iskolában. Nagyjából ennyi.
Nem tudja valaki, hogy hogy lehet megcsinálni, hogy ahol nekem piros mosz a szöveg mögött, azt hogy lehet elhalványítani úgy, ahogy az egyik(desert) sablonban van? Ma megkaptam a 4szögletű kerekerdő-t , mereformáltam a link részt, és rátaláltam egy jó honlapra, valamint láttam egy elég durva kisfilmet Letterforce honlapján, és írtam egy bejegyzésnyi kommentet Memory-nak. és élvezem a ballagás plussz érettségiszünet adta lehetőségeket.
Itt van a holokausztos film , kissé durva, dehát ami történt az se volt egy leányálom ugyebár, na meg mi ma történik...