Furcsa vagyok, mert megteszek olyan dolgokat, amiket bárkinek jogában áll, ám a legtöbben nem merik megtenni.Furcsa vagyok, mert már egyre kevésbé adok akárkiknek a véleményére. Furcsa vagyok, mert tudom, ki fontos nekem, és annakakarok tetszni, és nem úgymond "senkiházi bárkiknek". Furcsa vagyok, mert úgy gondolom, hogy mint bárkinek, nekem is jogom van néha egyesek számára megbotránkoztató cselekedeteket végrehajtani.Furcsa vagyok, mert aki furcsa, jó eséllyel empatikusabb másokkal szemben. furcsa vagyok, mert ha nekem kötelességem (és az!) mindenkinek bizonyos furcsaságokat, akkor másoknak is el kell szenvedniük tőlem egy kis "balgaságot".

Furcsa vagyok, mert  a begyöpösödött, középszerű kispolgári mentlitás fél és irtózik a furcsaságtól.Furcsa vagyok, mert más vagyok mint mások (:P), egyedi és egyéni vagyok és akarok is lenni. Furcsa vagyok, mert aki olyan akar lenni, mint " minden más hétköznapi ember" az az is (!), és az is fog maradni! Furcsa vagyok, mert nem akarok örökké " minden más hétköznapi ember" lenni, számomra ugyanis, ez se nem magasztos, se nem cél.

 Furcsa vagyok, mert a furcsaság szubjektív. Furcsa vagyok, mert vannak olyan dolgaim, amik számomra természetesek, mások számára azonban furcsák. Furcsa vagyok, mertr ami az emberek egyik felének furcsa, az a másik felének nem az. Furcsa vagyok a humán beállítottságúak számára, mert szeretem a matematikát, és furcsa vagyok a reálosoknak, mert nem mindig vagyok racionális. Furcsa vagyok a tanároknak, mert jól elbeszélgetek a tanárokkal és furcsa vagyok a tanároknak, mert hajlamos vagyok (jogosan - nem jogosan)az órájukat akadályozni. Furcsa vagyok, mert sokszor vágyom a magányra, ugyanakkor nagyon szeretem az emberi kapcsolatokat, és szeretném, hogy minél több és jobb legyen belőle :P.

Furcsa vagyok, mert hiszek Istenben, furcsa vagyok, mert nem teljesítek egyenletesen,  furcsa vagyok, mert meghökkentő dolgokat találok ki, furcsa vagyok, mert néha ellentmondásokba keveredek. Furcsa vagyok, mert élek a szabadságommal, mert sokszor meglepem az embereket, mert döntéseket hozok, mert ember vagyok, és élek.

Feliz Navidad :P

Nézd, érdemes lenne végig gondolni: Mihez kezdesz az életeddel? Mit csinálsz majd, ha egy jó szóra lesz szükséged, és nincs ott valaki, sőt egyáltalán nincs senki, akiről tudodhogy mindig melletted van és soha nem ellened? Mit fogsz csinálni, ha rájössz, hogy egy embernek sem tudtad napról-napra jobbá tenni az életét, szebbé a földi létét. Fogsz-e szentimentálisan, vagy romantikus, tragikus hősként ordítani, zokogni, naturalisztikusan őrjöngeni, és vonyítani? Vagy álszenten és realistán letagadod, hogy a te életed rossz irányba haladtés önmagad iránt érzett humánumból összemosod a jót és rosszat, relativizálod az életedet?

És ha mégis rájössz, hogy rossz voltál, és az eddigi életed egyetlen gigantikus hiba volt, akkorfogsz melledet verve, összetörten bocsánatot kérni? Akkor is érvényes lesz, hogy ami a szíveden, a szádon? Lesz BŐR a képeden továbbra is ugyanannak mutatni magad mások előtt? A gondolataid szavakkáformálódnak-e és a szavaid tettekké formálódnak-e? Ha rájössz, hogy rossz vagy, beimsered majd magadnak? Lesz bátorságod ezt kimondani, és vállalni a jobbá válás hosszú, fáradtságos, és magányos harcát?

Azt hiszed, olyan roassz, ha elveszted minden álszent mázadat? Azt gondolod, hogy ha megtartod az erkölcsi tartás látszatát, és elfeded a belső rothadást, az jó élet? Hát nem tudsz még az alázat felszabadító erejéről? Nem tudod, hogy ha mindent bevallassz, és megbánsz, akkor nem hat az életedre, nem megváltoztatja, hanem létre hozza benned a valódi életet?

Az első, némileg pozitív és jóindulatú kifogásom: Miért akar valaki rólam bármiáron idealisztikus képet kialakítani rólam. Vagy legalábbis túldicsérni? Oké, jól esik, de feszélyező egy kicsit... :P

Második: Miért kell valakinek pitiánernek lennie?

Harmadik: Miért kell a saját helyzetünket folyton kivetíteni másokra? És hitetlenkedni, ha állítom, nincs igazad?!

Negyedik: Miért kell hazudni nekem, ha azt hiszed, hogy megfogok botránkozni, és miért kell a vélgsőkiog tagadni, ha igaz?

Ötödik: Miért nem kell csak néhanapján bizonyítani tettekkel azt, amit annyira nagyon erősen állítunk?

Hatodik: Miért kell úgy viselkedni másokkal szemben, mint egy felsőbbrendű lény?

Hetedik: Miért nem kell megbeszélni, ha valamit nem értünk, és helyette beszüntetni a kommunikációt?

Csak hogy senki ne higyje, hogy nem figyelek az emberekre, vagy hogy túlzottan naiv vagyok. Akinek kérge, az vegye magára. És válaszoljon... Az első még annyira nem zavar :P de a többi tényleg böködi a csőrömet.

Egy jó fej osztálytárs, és nagyon jó barát. A precízség mintaképe, egy színes ember, és őszinte barát.

 Csaknem mindene az irodalom, ami nem csoda, hisz rendkívül jó érzéke van hozzá.  Ért a költők nyelvén, sőt nemcsak érti, de beszéli (írja) is a nyelvüket.

 Elkötelezett ellensége az illetlenségnek, és mindenféle modortalanságnak, ugyanakkor egyáltalán nem fél kimondani az igazságot, még a jót sem :P. Igyekszik minden önellentmondást kiirtani a környezetéből, és ő is a lehető legegyenesebben és gubancmentesebben él.

 Csodálatos barát, aki képes jót mondani és korrigálni is. Nagyszerű beszédpartner, akinek egységes képe van a világról és magáról. Remekül lehet vele szórakozni órákon, msnen, a blogon, vagy egyszerűen csak a (mű)fűben üldögélve. Sőt őszintén lehet vele beszélgetni a csillagokat nézve, anélkül, hogy kellemetlenségektől, vagy rossz utóérzésektől kellene tartani.

 Jó ember és helyzetismerő, aki minden helyzetben tudja, hogy kell, de legalábbis, hogy hogy kellene vielkedni.De nemcsak más embereket, de magát is képes elfogultság nélkül értékelni.

 Elkötelezetten és rendkívül határozottan küzd a tétlenséggel, a lustasággal szemben.Utálja a felesleges, következetlen dolgokat, és a trehányságot. Igen pontos és precíz, mindig mindenben a rendet keresi és akarja megteremteni. Mindenben nagyon alapos, és a tökéletességre törekszik, bizonyos szempontból maximalista. Soha nem ad ki félkész, trehány munkát a kezeiből.

 Igen széles és színes az érdeklődésiköre, igaz ugyan, hogy nagy rajongója az irodalomnak, de emellett érdeklődik a természettudományok, a történelem és a nyelvek iránt is.L. egy nagyon megbecsülendő, és jó barátom, akiért őszintn hálás vagyok és szeretnék lenni.

Rengeteg!
MI SZÜK-
csak épp
SÉGEM
ezt nem értem
VOLNA RÁD?
mégsem. 

Hányszor éreztem én ezt a buta csendet itt...

Ő egy nagyon jófej illető és nagyon kedves barátom.

Széles az érdeklődési köre, tehetséges író, ért a webdizájnhoz, meg még kitudja milyen számítógépes nyelvekhez, egyébként pedig épp társadalomtudományokat tanul. Remekül kommunikál, és ez akkor is így van, ha sokan nem is veszik ezt észre. Nagyon jó ízlése van, és részben emiatt is válik előre láthatólag rövid időn belül egy sikeres webdizájnerré.

 Rajong az irodalomért, és van is érzéke hozzá, még ha ezt nem is érzi úgy. Nagyon szereti a regényeket, verseket, drámákat, és rengeteget olvas is belőlük. Igazából már rengeteg ponton formálta az irodalmi ízlésemet, és nagyon sokat segített az írásaim kicsinosításában, szebbé-jobbá tételében. Ezúton is köszi J. Igazából felnézek rá, mert szerintem rendkívül művelt.

 Jó megfigyelő, aki értelmezi, és értékeli a körülötte zajló életet, a kapcsolati, közéleti, stb. eseményeket, a körülötte lévő embereket, a környezetét. Emellett folyamatosan figyeli a magában folyó eseményeket is és nagyon lelkiismeretesen kivesézi minden hibáját, és minden erejével igyekszik kijavítani azokat.

 De nemcsak magát, hanem mások életfelfogását, viselkedését is szeretné megváltoztatni, és szeretne gyakorlatban és nemcsak szavakban segíteni másokon, nem destruktívan kritizál, hanem épít. Ugyanakkor tudja értékelni az emberekben a jót, és ilyentén nagyon jó hatással van az önbizalmukra. Megválogatja a barátait, nem sok, de szoros barátja van.

 Bárki bármit is mond, mi már elég hosszú ideje barátok vagyunk, és minden komolyabb malőrt és tipikus problémát ügyesen kikerültünk.

Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
mert gazdag vagy s feledékeny.

Ugy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
s robogsz tovább,
köszönve ennek, mosolyogva emerre,
igen szórakozottan.

De a szegények még most is tudják,
mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
hogy végigmentél a budai utcán,
s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
ki azóta
ott porlad a tabáni temetőben.

Óvják ők azt, ami élet,
félreteszik, amit csak megérintett,
mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
cigarettát tartottak valaha mások.
A szegények virrasztanak,
vigyáznak mindenre,
élnek tehelyetted is,
és nem felejtenek. (Kosztolányi)

Bármennyire is szeretem az embereket, a társaságot, ilyen nem szerentnék lenni. Mondjuk eddig a hétvégéig nem láttam esélyét, hogy ez a veszély fennálljon.

All the promises I've broken, 
All the times I've let You down, 
You forgot them, but still I hold on to the pain that makes me drown, 
But now I'm ready to let it go, to give it away.

Take it all, 
Cause I can't take it any longer, 
All I have, I can't make it on my own, 
Take the first, take the last, 
Take the good and take the rest
Here I am, all I have, 
Take it all.

And all the roads that lie before me, 
All the struggles I go through, 
Give me a?secondary? reminder that it all belongs to You, 
Now I'm ready to let it go, to give it away.

And ever since I died to myself, 
You gave a better life to me, 
I give You my finest moment, 
I give You the last breath I breathe.

A jövőről alkotott elképzeléseink általában olyanok, mint az álmok. Minél kevésbé szürreálisak, annál hajlamosabbak vagyunk elhinni róluk, hogy igazak.

Van rémálom, van szimplán kusza álom, amiben például tehenekkel diskurálunk, és van olyan álom amiről szeretnénk azt hinni, hogy valóság, vagy legalábbis valóság lesz. Ezek az álmok néha tudnak csalódást okozni, ahogyan a hamis jövőképek is.

A rossz álmokról, negatív jövő feltételezéseinkről nem akarjuk elhinni, hogy valóság, éppen ezért általában azt hitetjük el magunkkal, hogy ez biztos nem lesz valóság, ezektől maximum félünk. Az sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy rossz jövőkép bekövetkezésekor hitetjük el magunkkal, hogy az csak álom.

A szürreális álmokat - pofázó tehenek - pedig pontosan a valóságtól való elrugaszkodottságuk miatt nem érdemes komolyan venni, és nem is tesszük velük meg. Ilyen lehet az, ha elképzeljük magunkról (magyarok), hogy amerikai elnökök leszünk.

Azonban azok az álmok, jövőképek, amik normálisak, és a valóságba könnyen beleilleszthetőek, ráadásul még pozitívak is, könnyebben vélhetőek valóságnak. Ha egy olyan álom részeseivé válunk, amiben olyan emberek, tárgyak szerepelnek pozitív kontextusban, akikhez valamilyen szinten kötődünk, az ilyet nagyon szívesen hisszük valóságnak, ami sajnos nem olyan jó dolog, mert bár az álmot élvezzük, az ébredést annál kevésbé. Néhány álom mélyebb, komolyabb hatással van ránk, némely kevésbé érint meg, ám ha sok nagyhatású álmunk van (amelyekre talán hittük már azt is, hogy az igazi világot látjuk), az ébredéskor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy még mindig álmodunk.

Ezért aztán nagyon ügyesnek kell lenni, hogy az álmainkat és a valóságot helyesen megtudjuk különböztetni, hogy nehogy túl hamar gondoljuk azt, hogy már ébren vagyunk, és ne is a legjobb terveket már valótlanná nyilvánítva vegyük észre, hogy már a valóságban, és nem egy álomban járunk, nem egy tervről elmélkedünk. Azt gondolom, hogy ezért csak az olyan gondolatokat érdemes mélyebben átgondolni, amelyek valóságtartalmáról biztosak vagyunk. Mielőtt felébredünk, rengeteget álmodunk, és nagyon fontos, hogy megtudjuk különböztetni a valóságot attól, ami nem az…

privát

Hadd nevezzelek így, hogy a szó pusztán és büszkén álljon, tulajdon ékességében, amint te szoktad leírni és kiejteni, mindig tisztelettel, meghitt körben, vagy telefonbeszélgetés során, értéket adva minden betűnek.

Nemrég hallottam valakitől (M-től, ha érdekel :P), Hogy "Nagyon jófej srác"- ezt azt hiszem, alátámaszthatom.

Nagyon bírom, mert könnyen elhiszi mellette az ember, hogy egy fontos valaki. Igen nyílt és befogadó személy, és a lehető legkevesebb előítélettel viseltetik az emberek iránt. Ő egy őszinte ember, aki soha nem hazudna. Nagyon, sőt rendkívül jó társaság, remekül lehet vele szórakozni, vagy éppen komolyan beszélgetni. Örülök, ha a társaságában lehetek, és ha nincs elérhető közelségben, akkor előfordul, hogy hiányzik (persze ennek ellenére sem tudom mindig megbecsülni a társaságát, ahogy általában szokott ez lenni, de most egyelőre nem ez a téma...)Minden ellenkező gondolatom, és téveszmém ellenére el kell ismernem: nagyon együttérző barát, aki igazán türelmes a rigolyáimmal szemben :P (legtöbb esetben én már nyilván felpofoztam volna magam :P)

A külső adottságai kétségtelenül jobbak, mint az enyéim, illetve sok más emberé, és sokkal jobban is figyel a megjelenésére, ad a külsejére, ápolt és választékosan öltözködik. Persze nagyszerű egyéb tulajdonságai is vannak, és nagyon sokszor azt érzem, hogy tehetségesebb összességében mint én, de legalábbis jobban kihasználja a tálentumait.Csodálatos személy, tud bánni az emberekkel, pénzzel, számokkal, és természetesen a gitárral :). Nagyon jól tudja leplezni és fékezni az indulatait és sok esetben viselkedik olyan természetesen, és egyenesen, ahogy csak az igazán gerinces emberek teszik.

Örülök, hogy őt a barátomnak mondhatom.Nagyon érdekel a személyisége, jövője, sorsa és az eddig látottak alapján úgy érzem: sokra hivatott.

Rengeteg mindent akartam írni ehhez a részhez. Most egyrészt konkrétan nem jut eszembe semmi, másfél óra aktív gondolkodás után, másrészt pedig azt hiszem, hogy a kapcsolódó információk áradatát tagolva, és darabonként fogom veletek közölni.

Nos, akkor minden háttérinformációt elhallgatva és mellőzve, jövőhét elején elkezdem kirakni a blogomra néhány ember pozitív jellemzését. Az a helyzet, hogy korántsem annyi emberről és korántsem annyi jót írtam, amennyit kellett volna. Tényleg, nagyon sok ember még nem szerepel a listán, ami egyáltalán nem azért van, mert titeket nem veszlek figyelembe, hanem azért mert vannak nehézségi szintek. Ugyebár nyilván annál könnyebb írni valakiről, minél jobban ismeri, minélrégebb óta, és hogy minél gyakrabban találkoznak. Ahogy ez látszik, a kapcsolat minősége határozza meg, hogy kiről írok, és kiről nem. De ha odafigyel valaki, akkor látható, hogy ha valakivel nem vagyok olyan kapcsolatban, hogy elég jót tudjak írni róla, az nem azért van szerintem, mert nem elég szimpi számomra az illető, hanem ezer különböző oka lehet, amiben tudunk fejlődni. Igazából egyenlőre minden kapcsolatomat nagyon reményteljesnek látom, és ha a másik félben is megvan a készség arra, hogy jóban legyen velem, nem ellenkezem.

Emellett én ezeket nem öncélú dumálásként írtam, mint eddig a blogomat, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy kapcsolatok terén van mit pótolnom, és nagyon is rámfér, hogy az embereket elkezdjem méltányolni, még mielőtt végleg besavanyodnék, és végleg elragadna a gőgöm. Mindezzel együtt is úgy gondolom, hogy ez nem nyáladzás, és nem puszta kötelesség tudat, nem csak szép szavak, hanem a változás szándékát jelző üzenetek az emberek számára, illetve önmagam meggyőzése arról, hogya körülöttem lévő emberek igenis értékesek, jók és érdemes bennük meglátni a jót. Ez a feladat nem sétagalopp számomra, ha nem gondolnám komolyan amit leírtam, egyáltalán nem érte volna meg ennyi energiát belefektetni az irományaimba. De megéri, mert változok, és ezért remélhetőleg legalább 15 ilyen jellemzés felkerül.

Sőt, lehet, hogy majd igényelni is lehet, de mondjuk ,annak nem biztos, hogy lenne értelme. Majd végig gondolom.

Arra gondoltam, hogy ma írok egy posztot. Hát nem igazán jött össze. (Vagy mégis? Fogós...)

Hírnek meg ennyi: végremegvan a forgalmi vizsgám :) irány a végtelen :) 

Új dizájn történt, aminek nagyon kedves története van, aki kéri, annak elmesélem szóban majd :). Egyébként ez egy titkos NET-shine kooprodukció terméke. Köszönöm az együttműködést :)

A másik prodzsek is halad az útján, nemsoká láthastó jelei is lesznek, amennyiben szavaztok VÉGRE, h legyen-e.

Bocsánat a hanyagolásért, de újabb izgalmas dolgok történtek velem, amikeet nem fogok elsorolni (vagy mégis): Voltam Erdélyi Táborban, Salgótarjánban ifi konferencián, és megyek TOKAJBA!!! :) (elnézést a heves érzelmi kitörésért.

Ezenkívül szeretném megtudni tőletek azt, hogy mit gondoltok rólam, vagy milyen javaslatotok van velem kapcsolatban (természetesen privátban) és szeretném ezeket végighallgatni anélkül, hogy beleszólok, vagy visszaszólok. Meglátjuk, sikerül-e ;)

illetve, hogy szerintetek érdekes éls etikus lenne-e, ha név nélkül, vagy csak kezdőbetűkkel vagy hasonlóan leírnám a barátaimról, ismerőseimről ide, hogy mit méáltányolok bennük. Várom a szavazatokat! :) 

Hogy lehet ennyivel jobban szeretni a távollévő embereket? Miért van az, hogy hiába várok arra, hogy a barátaimmal tölthessek végre egy csomó időt, és mikor ténylegesen ott vagyunk, hogy na töltsünk el egymás társaságában az időt, akkor mogorva vagyok, elutasító és kritikus? Miért van az, hogy hiába akarok kedves lenni, olyan apró hülyeségek jutnak eszembe, amiket már százszor lerendeztem magamban, vagy előtte eszembe sem jutottak. Ezekután persze én csodálkozom, ha nem elég nyitottak velem szemben még a saját barátaim sem. Akkor persze hiába várom el, hogy akárki is foglalkozzon a problémáimmal, hiába vagyok magam alatt, jogos hogy nerm értenek meg, és nem csoda, ha nem kapok baráti ölelést akkor sem, ha történetesen szükségem lenne rá. És így már észre se veszem, hogy az emberek azért nem közelednek hozzám, mert csak egy szúrós sünt látnak bennem. Ilyenkor persze én elkeseredek, megsértődök, még szúrósabb leszek, még több előítéletet növesztek. Az egész defektes viselkedésem talán úgy alakult ki, hogy mások sértettek meg utasítottak el és ettől lettem olyan, amilyen Ezután persze hiába változtatok az eredeti hibáimon, ami miatt elutasítottak, nem tudok már gyanútlanul tekinteni az emberekre, gyakran veszem észre pl, hogy már épp megsértődnék, vagy legalábbis fennakadnék egy poénon, amikor kiderül, hogy nem is rólam szól. De az a helyzet, hogy tök mindegy, hogy mitől lettem olyan amilyen, elsősorban nekem kell megváltozni és ha maradnak is előítéletek velem szemben emberekben, akkor nekem kell jóval meggyőznöm a gonoszt. Megígérem igyekezni fogok.

Sakkozni ugyan nem szeretek, de egyre jobban szeretek az emberi kapcsolatok sakkjátékát folytatni. Ez a sakk és a póker keveréke. Ahogya pókerben, itt is attól függ, hogy nyersz-e, hogy mennyire ismered az embereket.Elég humános játék ez, és meggyőződésem, hogy nagyon jó eéslyem van egy ilyen beszólásokból, konstruktív szekálásokból, jelentőségteljes hallgatásból és póénokból építkező játékban a reálosokkal szemben. Ebben a játékban, akárcsak a szerelemben, és a háborúban, minden megengedett, hiszen tulajdonképpen ez a játék az érzelmek és az egymás elleni küzdés egy különleges keveredése.Nyilván akadnak olyanok, akik mgszálnak, amiért így fogok fel érzelmi dolgokat, de így sokkal egyszerűbb a dolgokat könnyen venni, és nem megsértődni például. Az a jó az ilyen meccsekben, hogy annyira változatos, hogy nem is lehet megunni. Például ha valaki illetéktelen próbál belépni a két fél játékába, könnyen átlátszóvá tehet egy bonyolultan, és nehezen felépített taktikát, vagy lehet szimplán hallgatni, és a másik illetőt is hallgatásra kényszeríteni, ami veszélyes, ha nem adja fel ettől a másik a harcot, hanem mondjuk gondolkozik a visszavágáson. A legizgalmasabb pedig az, hogy van, hogy az jár a legjobban, aki már az elején megmutatja a kártyáit, és nem taktikázik, hanem inkább őszinte és azt mutatja, hogy komolyan veszi a dolgokat. Perszeb ezzel is lehet bukni, de talán ez a legbecsületesebb. És az egész játék azért is jó, mert néha egy-egy csöndet megtörni olyan, mint egy ostrom, ugyanakkor bármelyik sarkon az ember elé ugorhat egy meglepetés.

Azt azért nem gondolom, hogy egy egész életet ilyen játék résztvevőjeként kell végigélni, van amikor az ember hagyhatja, hogy túlsúlyba kerüljenek az érzelmek, szimpátiák, mert nem szabad a küzdésnek túlsúlyba kerülnie, hiszen egy-egy barátság, kapcsolat létrejötte, fennmaradása, és végetérése az érzelmektől függ.