Sakkozni ugyan nem szeretek, de egyre jobban szeretek az emberi kapcsolatok sakkjátékát folytatni. Ez a sakk és a póker keveréke. Ahogya pókerben, itt is attól függ, hogy nyersz-e, hogy mennyire ismered az embereket.Elég humános játék ez, és meggyőződésem, hogy nagyon jó eéslyem van egy ilyen beszólásokból, konstruktív szekálásokból, jelentőségteljes hallgatásból és póénokból építkező játékban a reálosokkal szemben. Ebben a játékban, akárcsak a szerelemben, és a háborúban, minden megengedett, hiszen tulajdonképpen ez a játék az érzelmek és az egymás elleni küzdés egy különleges keveredése.Nyilván akadnak olyanok, akik mgszálnak, amiért így fogok fel érzelmi dolgokat, de így sokkal egyszerűbb a dolgokat könnyen venni, és nem megsértődni például. Az a jó az ilyen meccsekben, hogy annyira változatos, hogy nem is lehet megunni. Például ha valaki illetéktelen próbál belépni a két fél játékába, könnyen átlátszóvá tehet egy bonyolultan, és nehezen felépített taktikát, vagy lehet szimplán hallgatni, és a másik illetőt is hallgatásra kényszeríteni, ami veszélyes, ha nem adja fel ettől a másik a harcot, hanem mondjuk gondolkozik a visszavágáson. A legizgalmasabb pedig az, hogy van, hogy az jár a legjobban, aki már az elején megmutatja a kártyáit, és nem taktikázik, hanem inkább őszinte és azt mutatja, hogy komolyan veszi a dolgokat. Perszeb ezzel is lehet bukni, de talán ez a legbecsületesebb. És az egész játék azért is jó, mert néha egy-egy csöndet megtörni olyan, mint egy ostrom, ugyanakkor bármelyik sarkon az ember elé ugorhat egy meglepetés.

Azt azért nem gondolom, hogy egy egész életet ilyen játék résztvevőjeként kell végigélni, van amikor az ember hagyhatja, hogy túlsúlyba kerüljenek az érzelmek, szimpátiák, mert nem szabad a küzdésnek túlsúlyba kerülnie, hiszen egy-egy barátság, kapcsolat létrejötte, fennmaradása, és végetérése az érzelmektől függ.