Napok óta ez megy. Ülök. Sétálok. Állok. Este van. Vagy éjszaka. A nappalok jobbak, mert szól a madárdal, és nem hallom a csendet magam körül. A csendet, ami egyre jobban körülvesz, és megül rajtam. Úgy pöffeszkedik, mint egy jóllakott zsíros nagyúr. Nem akarom ezt a csendet. Undorít, és félelmet kelt. Egyre jobban lehúz a mély, mély ürességbe, ahol nincs más, csak éjsötét csend. Vihar előtti, vagy vihar utáni. Pusztulás előtti, puszutlás utáni. Pusztító csend.
csend. Csend. CSEND. Harsogó csend. Ordító csend; elnyomó terpeszkedő, ködös csend. A végtelen szomorúság magány csendjének katlana; a harsogó rácsok közé szorító katlan. Nem kell. Menj, menj, menj hagyj magamra! Engedj lélegezni, látni, szeretni, élni! Zokogok, dühösen ordítok, kérlellek, hogy menj, takarodj, távozz az életemből. A csendnél nagyobb csendet akarok, csend utáni csendet.
---
Amelyből egy halk, és szelíd hang szóljon hozzám.