Hiába. Felrúgnám a kapcsolataimat, ha tudnám. Meg is teszek minden tőlem telhetőt, hogy az olyan barátságokat, ahol a másiknak terhére vagyok, azokat felszámoljam. Meg lehet ugyan, hogy nem vagyok a terhükre, egyszerűen csak nem érnek rám, de azt meg én nem tűröm. Szeretek azokkal együtt lenni, akik fontosak nekem, de ha nem teljesítik a minimális szükségletemet, akkor félre állítom őket. Ez nagyon durván hangzik, de számomnra az még durvább, ha nem foglalkozik velem annyit amennyi nekem elégséges. Félre állítom őket, de nem pusztán kegyetlenségből. Úgy gondolom, hogy jobb ha megszabadulunk egymástól, mindkettőnk számára előnyösebb. A másikat nem nyaggatom tovább, ugyanakkor én pedig újabb embereket fogadhatok be a szívembe. Hogy miért nem lehet ezt megtenni akkor, ha megvannak a barátaim? Egyszerűen azért, mert nem kényszerít rá semmi. Ha van két-három olyan ember, akire minden keserűség nélékül, mint közeli barátomra tekinthetek, az nekem bőven elég. Itt azonban megjelenik [mitológiai alak] és a saját farkába harap. Mert pont amiatt, hogy a kevés barátomnak nagy vhányadát teszi ki egy ember, ezért ha én "szakítok" valakivel azt nagyon gyorsan megbánom, és ha történetesen, mint az esetek 99%-ban békülni akarnak az emberek, akkor én kötélnek állok. Dehát akkor szánsájn hepinessz(csak komolyan) remek gondolhatja az olvasó, és elballag a posttól. A probléma csak az, hogy itt következik a második epizód. Ez arról szól, hogy különböző elmek odabebnt (lelkiismeret stb) azt súgják, hogy ez nem volt szép dolog, végig azt vártad, hogy megbéküljenek, és legyen meg a te akaratod mindörökké ámen, és hogy az egész csak egy múló hisztéria volt, csak manipulálni akartam vele az embereket, ami nem szép dolog. És tényleg nem az, de hát én nem ezt akartam, de nem túl határozottan, mivel érzem, hogy egészen lehetséges, hogy ez tényleg hiszti, mert miért nem szólok legalább, vagy fenyegetőzök, vagy valami mielőtt felrúgnék egy jó kapcsolatot. És ahogy ezt végig gondolom, eszembe jut, hogy nem voltak azért azek egészen előzmény nélküliek, de valójában mégsem voltak teljesértékűek az én fenyegetéseim, mert valószínűleg én se vettem volna komolyan magam, mert tudom, hogy szükségeim van a barátaimra.