socially pingvin

Pozitív

2008. augusztus 14. - döm

Akkor hát jöjjenek a pozitívumok, szépen libasorban. Az első számú, és legfontosabb pozitívum az alaklmak színvonala volt, amire kevés, ha azt mondom, hogy fantasztikusak voltak. Tessék csak eljönni, és megtapasztalni. A következő a sorban, egy számomra nagyon értékes barátság kialakulása volt, tudják, akik tudják, hogy kivel, a többiek meg csak találgassanak. Ideje lenne mostmár átkpcsolni a katonás szigorúságból egy kicsit valami oldottabb írásra, úgyhogy lássuk. Kötöttem még sok értékes ismeretséget, talán még felsorolni sem tudnám, sőt biztos, hogy felsorolni sem tudnám, hogy kikkel ismerkedtem meg, de egyet mondhatok, hogy számomra ezek az ismeretségek nagyon értékesek, mert mindenkiben van valami, ami közös velem, meg egyébként is általában szeretek embereket megismerkedni. Másrészről sokkal jobban megtudtam becsülni ezeket az embereket, amiért ők meg tudják állni, hogy szúrós megjegyzéseket tegyenek folyamatosan. Azok között, akiket megismeretm, voltak olyanok is, akiknek a szüléjét ismeretem, aztán a tábor közepén leesett a tantusz, hogy kik is ők tulajdonképpen. Tőlük kaptam egy logikai játékot fizikailag, és kettőt, amikhez megtanulás útján jutottam. Én a pozitívumok javára írom azt, hogy a csapatok nem voltak annyira összekényszerítve, valamint azt, hogy amikor mi lettünk volna takarítósok, akkor mentünk túrázni. A túra önmagában is egy pozitívum volt (mondjuk nem a saját csapatommal tartottam), rengeteg szép helyet láttunk, és egy juhásszal is találkoztunk, akinek oda adtuk ajándékba a fertelmes ízű kolbászokat, amit az útra kaptunk. Majdnem mindennap volt tábortűz, ami nélkül igazából nincs is tábor, és amiért szintén nagyon hálás voltam, mivel legalább nem kellett szétfagynunk a Hargita  mostoha éjszakájában, hanem ehelyett tovább kapcsolatépíthettünk (ezek a szavak, amiket kitalálok, szerintem fantasztikusak ; :D) és kenyérpiríthattunk. A tábor vezetői is nagyon közvetlenek és közlékenyek voltak, a zuhanyzók is elég kultúráltak voltak nomád táborhoz képest, és egyszer sem kellett hideg vízben dusolnom, ahogy erdélyben mondanák. Ezenkívül a szüleim is ott voltak, akik biztosították nekem a negyedik, éjszakai étkezést illetve a felnőtt ismerősök egyrészét.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr946050577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áná 2008.08.14. 19:20:57

Jó tábor lehetett... :D Én is voltam táborba itt Oxfordba, ami szintén jó volt. Fenomenális volt, amikor este fél 11-kor ott ültünk a hatalmas tábor tűz melett és dicséreteket énekeltünk. Az a hangulat...szeretem a táborokat....az angliaiakat még jobban... :)

db7 2008.08.15. 22:11:00

remélem nem azoktól kaptad a logikai dolgokat akikre gondolok, mert ha igen akkor csak megjegyzem... inkáb neten mégse de a tábor az jó volt tényleg... most ötletet adtál:P... én is írok 1 bejegyzést!

Döm deux döm 2008.08.15. 22:27:17

miiitsoda?

Döm deux döm 2008.08.16. 12:31:44

nem értettem teljesen tisztán az egészet.

db7 2008.08.17. 00:38:22

most elfelejtettem a jólbevált jelzésem... : (...)

Sp15 2008.08.17. 09:57:03

hat pedig azoktol kapta a jatekot akikre gondolsz db7.:) na vegre! nagyon jo ez abejegyzes hangulata.:)

db7 2008.08.17. 12:16:42

???honnan tudod, hogy én kire gondolok??? Jó mondjuk nem csodálkozok rajta, de akkor sem bisztos... mármint jó reménységgel vagyok efelől, addid amíg nem tom bisztosan...
süti beállítások módosítása