Szép dolgokat írtam régen. Már akkor is magamnak. Valahogy mostanában nem jön be a vidám hangulatú, könnyed csevegéshez hasonlatos stílus, inkább valami súlyos, nyugodt fáradt, vontatottság jellemzi az egész blogomat. Másrészt pedig ugye nem vagyok hajlandó kifejteni a gondolataimat, csak papolok, de úgy, hogy elvárom, hogy az egyes vázlatpontok közötti összefüggést mindenki magától találja meg. Ez még izgalmas is lenne, ha nem írnék ilyen baromi hosszan, és baromi unalmas, elcsépelt témákról. Mondjuk írhatnék arról, hogy majd valamikor írok egy regényt a cseppek életéről. Valami ilyen hozzám passzoló unalmasat, ami olyan lesz, mintha a cseppek is érző lények lennének. Emellett terveztem, hogy majd ezentúl mások blogját fogom kiparodizálni. Ezt nem vagyok képes megcsinálni, nem tudom miért. Mondjuk azért, mert meg sem próbáltam. Valamint gondoltam rá, hogy leírom, hogy kiről mit gondolok, hogyan viszonyulok hozzá (magyarul mit érzek iránta, csak az olyan nyál) de az meg olyan megint unalmas filozofálás (=okoskodás) meg olyan Bors szintű (magazin). Adieu