Nos a következők jutottak eszembe az előző post kapcsán: Baromi kevesen olvasnak, és azok is vagy fantáziátlanok, vagy lusták, vagy csak annyira utálnak, hogy nem akarnak tőlem semmit, csak annyit, hogy maradjak csöndben, hagyjam békén őket, avagy húzzak el melegebb égtájra. Ilyenkor, mikor ilyenekre jövök rá, vagy ilyeneket beszélek be magamnak (ennek ellenére is vannak ilyen emberek az olvasóim közözött. biztos. hogy miért? mert és csak.) igen erősen kísért a békétlenség, mert ez magában hordozza a lenézést, meg egy csimó más dolgot. Mi a csudának akarok én szelíd lenni? Hogy áldozat legyek?Nem, nem nem és nem. És mégis igen. Mert.